KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/június
A KÉP MESTEREI
• Soós Tamás Dénes: „Soha nem bírtam lefilmezni a méltánytalanságot” Soós Tamás Dénes Beszélgetés Ragályi Elemérrel – 1. rész
AFROAMERIKAI FILMEK
• Paár Ádám: Fekete és fehér Rasszizmus vagy emancipáció
• Szirmák Erik: Fekete és fehér Rasszizmus vagy emancipáció
• Benke Attila: Hétköznapi rasszizmus Ha a Beale utca mesélni tudna
• Géczi Zoltán: Magas labda Fekete sportolók, fekete sportfilmek
ÚJ RAJ
• Horváth Eszter: Otthon is idegen ÚJ RAJ: Alain Gomis
LATIN-AMERIKAI LEGENDÁK
• Árva Márton: Elátkozott vérvonal La Llorona-filmek
• Teszár Dávid: Moziterápia Alejandro Jodorowsky
• Baski Sándor: A megvilágosodásig és tovább Jodorowsky – Moebius: Incal
FILMEMLÉKEZET
• Bikácsy Gergely: A sínjáró Buster Keaton Kanadában
PANORÁMA
• Forgács Iván: Piacvadászat T-34-gyel Orosz zsáner
MAGYAR MŰHELY
• Benke Attila: Egy betörő forradalma Trezor
• Báron György: A Budapest-Casablanca járat Curtiz
• Kovács Ágnes: Sárban cuppogó körömcipők Színdramaturgia: Ismeri a szandi mandit?
• Tóth Klára: A Béres-példa Cseppben az élet
• Schubert Gusztáv: A Múzsa jogot tanul Mozgókép és paragrafusok
FESZTIVÁL
• Vincze Teréz: Régi csodák, mai árnyak Hongkong
• Szalkai Réka: Befejezetlen jelen Rotterdam
KRITIKA
• Huber Zoltán: Függőségi iszonyok Szeretlek mint Állat!
• Barotányi Zoltán: Ország gyöngye, aranya Pécsi szál
• Kolozsi László: A fájdalom is dicsőséges Fájdalom és dicsőség
• Pörös Géza: Quinta essentia Éter
• Kránicz Bence: Szökési sebesség Csillagok határán
STREAMLINE MOZI
• Pethő Réka: Fenyegető művészet Dan Gilroy: Velvet Buzzsaw
MOZI
• Barkóczi Janka: Három egyforma idegen
• Varró Attila: Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány
• Kolozsi László: A hűséges férfi
• Kovács Kata: Erdei boszorkány: Tűzpróba
• Fekete Tamás: A szavak ereje
• Pazár Sarolta: Szívek királynője
• Tüske Zsuzsanna: Csaló csajok
• Vajda Judit: A gyermek
• Huber Zoltán: Brightburn – A lángoló fiú
• Baski Sándor: Bosszúállók: Végjáték
DVD
• Pápai Zsolt: Butch Cassidy és a Sundance Kölyök
• Benke Attila: Parázs a szívnek
• Gelencsér Gábor: Csandra szekere
• Kránicz Bence: Wanted
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Kik is azok a feministák?

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fesztivál

Dialëktus

Filmnyelvjárások

Stőhr Lóránt

A 2002-ben indult Dialëktus mára a legnagyobb nemzetközi dokumentum- és antropológiai fesztiválunkká nőtt.

 

Nem könnyű választ adni az antropológiai film mibenlétét fürkésző kérdésre. Van, aki úgy határozza meg, mint az alkotó és a bemutatandó ember, embercsoport elmélyült kapcsolatán alapuló filmkészítési módot, mások az „őslakosoknak” nemcsak a szokásait, életmódját lefilmező, de világlátását, önértelmezését is tiszteletben tartó és feltáró vizuális antropológiai kutatások részének tekintik. Az antropológiai film határműfajára – mint a legtöbb műfaji definícióra – a legjobb talán példákat felhozni, amelyek a hangsúlyaikban lényegesen eltérő, száraz meghatározásoknak életet, formát és színt adhatnak. Az Anni Paanajärviból című film egy fakitermelésből élő, tradicionális karéliai falu lakóinak a küzdelmét örökíti meg több éven át; a film főhősei azért harcolnak, hogy fából készült csodálatos épületegyütteseiket – az oda tervezett vízerőmű építésével járó pusztulástól megóvandó – nyilvánítsák a világörökség részének. A Vándorok – hanti világ az ősmagyarokkal rokonságban álló, szokásait, nyelvét nagyrészt elvesztő, eloroszosodott nép rénszarvastenyésztésre alapuló életmódját térképezi fel a hantiul még jól-rosszul beszélő őslakosok egyikének kommentárjaival. A Teshumara – A tuareg felkelés gitárjai készítője annak a sajátos zenei stílusnak jár nyomában, amelyet az arab elnyomás ellen fellázadt tuareg harcosok száműzetésükben alkottak meg latin-amerikai zenei irányzatokból a tuareg nép küzdelmének dicsőítésére. Sokféle témából születhet hát antropológiai film, de a súlypont – a dokumentumfilm egyik minőségi kritériumával szemben – a dramaturgiai kimunkáltságról, a drámai hatáskeltésről a sajátos értékeket hordozó közösség, embercsoport bensőséges megismerésére és megmutatására helyeződik át.

A példákat a Dialëktus Filmfesztiválra idén benevezett alkotásokból hoztam, mely fesztivál 2002-ben még a magyar néprajzi és antropológiai film szemléjének indult, ám azóta jelentősen átalakult, és Magyarország legnagyobb nemzetközi dokumentumfilm-fesztiváljává nőtte ki magát háromszáznál több benevezett alkotással, amiből kialakult az antropológiai és a néprajzi versenyprogram. A válogatásban neves külföldi dokumentumfilmesek munkáitól (Novotny Timo: Körforgás, Budrala Dumitru: A sündisznó átka) kezdve a Magyar Filmszemlén sikert aratott hazai (Kincses Réka: Balkán bajnok, Bódis Kriszta: Falusi románc) és a mozikban már bemutatott külföldi filmen át (Aleksandar Manić: Sutkai bajnokok) a kezdők, az itthon még kevésbé híresek és a perifériára szorultak egyaránt megjelentek a fesztivál programjában. A szintén áprilisban megrendezett Titanic Fesztiválhoz hasonlóan a Dialëktus felbecsülhetetlen jelentősége, hogy olyan tájakra, vidékekre kalauzol, olyan nyelvjárásokkal, életmódokkal ismertet meg, amelyeket a kereskedelmi jellegű ismeretterjesztő csatornák legfeljebb csak érintőlegesen, izgalmas látványosságként tálalnak.

Milyen más, ha a bolíviai kokatermesztők és szakszervezetük s nem a kábítószertermelést üldöző, annak ürügyén dél-amerikai parasztokat földönfutóvá tevő amerikai hatóságok szemszögéből mesélik el a kokacserje hasznát, mint teszi azt a MontealegreFranco páros filmjében. A Chapare-i kokatermesztőkből – és párdarabjából, a nicaraguai chiapas indiánok ellenállási mozgalmáról szóló, harcosan USA-ellenes propagandafilmből – az is kiderül, hogy a kommunizmus utolsó mentsvára Latin-Amerika, ahol a parasztokat tömörítő szakszervezetek még mindig komoly politikai erőt képviselnek. A szibériai kalauz az orosz keresztény hit elevenségéről tanúskodik: Maciej Migas és Jedrzej Morawieski filmje egy tajgai telep életét festi le, amit egy Visszarion nevű, magát Krisztusnak kikiáltott férfi alapított hívei, immár ötezernél több, vagyonát, korábbi életét maga mögött hagyó ember számára. Kevésbé egzotikus vidékre, csupán a közeli Svájcba kalauzol a Feketeorrú hófehérkék, Neuenschwander-Gindrat Sylviane az alpesi ország ismeretlen arcát, egy hegyvidéki tanyán élő család mindennapjait mutatja be nézőinek. A családfő a címben szereplő, jellegzetes alpesi juhfajta megszállott tenyésztője, egy hétre sem képes elhagyni az Alpok gondosan művelt legelőit, ami miatt feloldhatatlan konfliktusba kerül melegszívű, kötelességtudó, de utazni, szórakozni vágyó családtagjaival. A tradíciókhoz ragaszkodó juhtenyésztő távoli rokona az olasz orvosnak, aki amputált lábú emberek rehabilitációját végzi Afganisztánban (Esben Hansen: Taposómalom), a kameruni jogásznőnek, aki a kizsákmányolt, megerőszakolt nők becsületéért harcol (Kim Longinotto: Sisters in Law), a bosnyák művészetbarátoknak, akik a világ első Bruce Lee-szobrát állítják fel Mostarban (Milharcic Ozren: Engedd be a sárkányt!). A legjobb antropológiai filmeket ugyanis nem pusztán az ismeretlen táj, a sajátos dialektus termi, hanem a hiteles arcok, a megszállottságig erős és elszánt hősök.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/07 47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9048