KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/június
A KÉP MESTEREI
• Soós Tamás Dénes: „Soha nem bírtam lefilmezni a méltánytalanságot” Soós Tamás Dénes Beszélgetés Ragályi Elemérrel – 1. rész
AFROAMERIKAI FILMEK
• Paár Ádám: Fekete és fehér Rasszizmus vagy emancipáció
• Szirmák Erik: Fekete és fehér Rasszizmus vagy emancipáció
• Benke Attila: Hétköznapi rasszizmus Ha a Beale utca mesélni tudna
• Géczi Zoltán: Magas labda Fekete sportolók, fekete sportfilmek
ÚJ RAJ
• Horváth Eszter: Otthon is idegen ÚJ RAJ: Alain Gomis
LATIN-AMERIKAI LEGENDÁK
• Árva Márton: Elátkozott vérvonal La Llorona-filmek
• Teszár Dávid: Moziterápia Alejandro Jodorowsky
• Baski Sándor: A megvilágosodásig és tovább Jodorowsky – Moebius: Incal
FILMEMLÉKEZET
• Bikácsy Gergely: A sínjáró Buster Keaton Kanadában
PANORÁMA
• Forgács Iván: Piacvadászat T-34-gyel Orosz zsáner
MAGYAR MŰHELY
• Benke Attila: Egy betörő forradalma Trezor
• Báron György: A Budapest-Casablanca járat Curtiz
• Kovács Ágnes: Sárban cuppogó körömcipők Színdramaturgia: Ismeri a szandi mandit?
• Tóth Klára: A Béres-példa Cseppben az élet
• Schubert Gusztáv: A Múzsa jogot tanul Mozgókép és paragrafusok
FESZTIVÁL
• Vincze Teréz: Régi csodák, mai árnyak Hongkong
• Szalkai Réka: Befejezetlen jelen Rotterdam
KRITIKA
• Huber Zoltán: Függőségi iszonyok Szeretlek mint Állat!
• Barotányi Zoltán: Ország gyöngye, aranya Pécsi szál
• Kolozsi László: A fájdalom is dicsőséges Fájdalom és dicsőség
• Pörös Géza: Quinta essentia Éter
• Kránicz Bence: Szökési sebesség Csillagok határán
STREAMLINE MOZI
• Pethő Réka: Fenyegető művészet Dan Gilroy: Velvet Buzzsaw
MOZI
• Barkóczi Janka: Három egyforma idegen
• Varró Attila: Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány
• Kolozsi László: A hűséges férfi
• Kovács Kata: Erdei boszorkány: Tűzpróba
• Fekete Tamás: A szavak ereje
• Pazár Sarolta: Szívek királynője
• Tüske Zsuzsanna: Csaló csajok
• Vajda Judit: A gyermek
• Huber Zoltán: Brightburn – A lángoló fiú
• Baski Sándor: Bosszúállók: Végjáték
DVD
• Pápai Zsolt: Butch Cassidy és a Sundance Kölyök
• Benke Attila: Parázs a szívnek
• Gelencsér Gábor: Csandra szekere
• Kránicz Bence: Wanted
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Kik is azok a feministák?

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Színtelen portrék

Lajta Gábor

 

A Kortársaink a filmművészetben című – rendezőket, színészeket bemutató – sorozatban eddig 33 kötet jelent meg, ebből 14 foglalkozik külföldi rendezőkkel. A tizennégyből nyolcat Nemes Károly írt, többek között Pasoliniról, Godard-ról, Kazanról, Buñuelről, Hitchcockról. Vajon miért mindről éppen ő? Föltételezem, hogy a legjobb szakembert és – mivel nagyközönség számára készült kiadványokról van szó – a legvilágosabban fogalmazó, élvezetes stílusú filmtudóst kérik föl kiváló rendezők portréjának elkészítésére.

E könyvecskékből viszont az derül ki, hogy Nemes Károly elég különösen fogalmaz. Pontosabban: magyartalan, kusza, értelmetlen mondatok lelhetők föl tanulmányaiban. Sőt, ha jobban megnézzük, nyüzsögnek a tenyérnyi oldalakon. Előfordulnak itt a hivatali nyelv káros kinövései: „...a színész milyen csodálatosan reagálja le az éhséget, a bánatot és az örömet.” (Hitchcock-kötet, 54. oldal.) Kétértelmű és suta a 61. oldal egyik mondata: „Kapaszkodásuk a szobrokon áttűnik egy vonat közös hálókocsi fülkéjében való kapaszkodásba.” A Buñuel-tanulmány 24. oldalán pedig mintha rosszul sikerült szóviccet olvasnánk: „A halott kislányt apja vállán viszi a sírhoz, senki nem sír utána.” A magyar nyelvtannal csúfolódik a következő mondat egy része is: „Buñuel tehát elzárkózott attól a ha nem is lakkozástól, de pozitív hőssé magasztosítástól, ...” (32. oldal). A 43. oldalon pedig ekképpen árnyalja mondandóját a szerző: „Általában – de legalább is igen gyakran – meglehetősen mereven állította szembe...” Találtam továbbá olyan mondatokat is, amelyekből a legnagyobb erőfeszítéssel sem tudtam értelmet kihámozni.

A példákat sorolhatnám vég nélkül, ám lehet, hogy mindez nem ide illő nyelvőrködés, felesleges akadékoskodás, hiszen stilisztikai kérdésekben senki sem csalhatatlan. De ha szemet hunyunk is a nyelvi vétségek fölött, mi marad akkor? Filmek tartalmának elmesélése és filmek beosztása korszakskatulyákba. Keressünk egyetlen szubjektív megnyilatkozást, egyéni ízű értelmezést vagy akár az ellenkezőjét – száraz, de filológiai alaposságú elemzést! Sajnos nem találunk. Elismerem, nehéz dolog csekély nyolcvan oldalon végigelemezni egy rendezői életművet. Tudatos műfajválasztással, például az esszé meditáló hangvételével azonban ki lehetne kerülni a buktatókat. De Nemes Károly ezt meg sem kísérli. Csak a tartalmakat mondja föl száraz, színtelen mondatokban. Közöttük a feltétlenül szükséges átkötő szöveg. Ha mégis elméleti megállapítást tesz, akkor olyan váratlan következtetésre jut, mint amilyen a Buñuel-tanulmány 22. oldalán olvasható. Miután leírja, hogy semmilyen kitalálás nem versenyezhet a válósággal (ez talán igaz is), leszögezi: „Éppen ezért mutat mindig a szürrealizmus a dokumentarizmus felé.” Még ha fordítva mondaná! Hitchcockról pedig a következőket írja Nemes Károly a kötet 13. oldalán: „Alkotásaiban – a Szakadt függönyben például, a cím a vasfüggönyre utal – kifejezetten reakciós nézet fejeződik ki...” Vagyis Hitchcock minden alkotása reakciós? Ez nyilván csak szerencsétlen fogalmazás, hiszen a 72. oldalon, a Madarak kapcsán már kifejezetten békeharcossá avatja a mestert a szerző. „Ő az atomenergiára utalt, arra az erőre, amelynek segítségével az emberiség uralkodhatna a földön, s ehelyett fenyegetéssé változtatja.” Honnan tudja a szerző, hogy Hitchcock mire utalt? És éppen a legvitatottabb, sokféleképpen értelmezett művénél szögezi le ilyen kategorikusan?

A tartalomleírások egyébként hasznosak lehetnek Nemes Károly írásaiban, és talán a mai mohó tempóban átlapozva vagy egy-két adatért felütve a kötetek hibái nem olyan szembeszökőek. Így kiemelhetnénk néhány érdekes részletet is. Például egy találó mondatot: „Hitchcock nem tud protestáns templomot olyan képi erejűnek elképzelni, mint egy katolikust.” És biztosan megjegyezném azt a valóban becses közlést, hogy a mester a Gyanakvó szerelemben fényforrást helyezett Cary Grant tálcáján a tejbe. (Sajnos egy-két lábjegyzeten kívül nincs semmiféle eligazítás, bibliográfia a két kötetben; az olvasó nem tudja, merre búvárkodjon tovább. És ilyenformán azt sem, hogy Nemes Károly honnan vette az információit.)

Mindent egybevetve úgy vélem, Nemes Károly két marokkal nyúlt a filmművészet zsákjába, de az osztályozást, válogatást, az aprómunkát már csak fél kézzel végezte el.

 

 

Nemes Károly: Luis Buñuel, Népművelési Propaganda Iroda, 91 oldal.

Nemes Károly: Alfred Hitchcock, Népművelési, Propaganda Iroda, 67 oldal.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/08 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6877