KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/június
A KÉP MESTEREI
• Soós Tamás Dénes: „Soha nem bírtam lefilmezni a méltánytalanságot” Soós Tamás Dénes Beszélgetés Ragályi Elemérrel – 1. rész
AFROAMERIKAI FILMEK
• Paár Ádám: Fekete és fehér Rasszizmus vagy emancipáció
• Szirmák Erik: Fekete és fehér Rasszizmus vagy emancipáció
• Benke Attila: Hétköznapi rasszizmus Ha a Beale utca mesélni tudna
• Géczi Zoltán: Magas labda Fekete sportolók, fekete sportfilmek
ÚJ RAJ
• Horváth Eszter: Otthon is idegen ÚJ RAJ: Alain Gomis
LATIN-AMERIKAI LEGENDÁK
• Árva Márton: Elátkozott vérvonal La Llorona-filmek
• Teszár Dávid: Moziterápia Alejandro Jodorowsky
• Baski Sándor: A megvilágosodásig és tovább Jodorowsky – Moebius: Incal
FILMEMLÉKEZET
• Bikácsy Gergely: A sínjáró Buster Keaton Kanadában
PANORÁMA
• Forgács Iván: Piacvadászat T-34-gyel Orosz zsáner
MAGYAR MŰHELY
• Benke Attila: Egy betörő forradalma Trezor
• Báron György: A Budapest-Casablanca járat Curtiz
• Kovács Ágnes: Sárban cuppogó körömcipők Színdramaturgia: Ismeri a szandi mandit?
• Tóth Klára: A Béres-példa Cseppben az élet
• Schubert Gusztáv: A Múzsa jogot tanul Mozgókép és paragrafusok
FESZTIVÁL
• Vincze Teréz: Régi csodák, mai árnyak Hongkong
• Szalkai Réka: Befejezetlen jelen Rotterdam
KRITIKA
• Huber Zoltán: Függőségi iszonyok Szeretlek mint Állat!
• Barotányi Zoltán: Ország gyöngye, aranya Pécsi szál
• Kolozsi László: A fájdalom is dicsőséges Fájdalom és dicsőség
• Pörös Géza: Quinta essentia Éter
• Kránicz Bence: Szökési sebesség Csillagok határán
STREAMLINE MOZI
• Pethő Réka: Fenyegető művészet Dan Gilroy: Velvet Buzzsaw
MOZI
• Barkóczi Janka: Három egyforma idegen
• Varró Attila: Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány
• Kolozsi László: A hűséges férfi
• Kovács Kata: Erdei boszorkány: Tűzpróba
• Fekete Tamás: A szavak ereje
• Pazár Sarolta: Szívek királynője
• Tüske Zsuzsanna: Csaló csajok
• Vajda Judit: A gyermek
• Huber Zoltán: Brightburn – A lángoló fiú
• Baski Sándor: Bosszúállók: Végjáték
DVD
• Pápai Zsolt: Butch Cassidy és a Sundance Kölyök
• Benke Attila: Parázs a szívnek
• Gelencsér Gábor: Csandra szekere
• Kránicz Bence: Wanted
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Kik is azok a feministák?

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Lenni vagy nem lenni

Hirsch Tibor

 

A film eredeti változata 1942-ben készült. Ernst Lubitsch háborús vígjátékát alig néhány hónapja a Magyar Televízió is bemutatta. Kevés olyan film van, melynek hibáit-erényeit vizsgálni nem érdemes, csak a film születéséért elsődlegesen felelős megrendelői döntést. A szerződések aláírásának pillanatát, vagy pillanatnak tekinthető sorozatát.

A Lenni vagy nem lenni újraforgatása – produceri tévedés: ehhez képest az alkotó szakemberek felelőssége mellékes. Akik úgy képzelték, hogy az eredeti Lubitsch-film, negyven év eladhatóvá szelídült filmnyelvi vívmányaival, a közönség évtizedek-módosította frivolitás-küszöbének kihasználásával, – és természetesen szélesvászonnal, színes technikával – újjávarázsolható, körülbelül annyira fogtak mellé, mintha valamilyen gazdag, de ostoba ország tábornokai a honvédelem fejlesztése címén a páncélvonat „korszerűsítésére” adnának megbízást, és irányítható elektronikával, mindenféle újmódi csoda-berendezéssel cserélnék föl benne az amúgy hadtörténeti kuriózumnak számító harci eszközöket.

Világháborús filmvígjátékok folyamatosan készülnek. Bár nyilvánvalóan más és más humorforrásokat aknáz ki, más és más tabukat tör meg ez az amúgy abszolút értelemben is porosodó film-fajta az ötvenes, a hatvanas, esetleg a hetvenes években, semmiképpen sem illeszkedik a sorba egy olyan történet, mely most, a nyolcvanas években azt mutatja meg, hogy 1942-ben milyennek képzelték Hollywood ártatlanul naiv lakói a Gestapo tevékenységét a megszállt Varsóban, hogyan kívánták egy-egy pikáns vagy vicces epizódban megmutatni, mint kedves couleur locale-t, a lengyel ellenállás kalandos belvilágát, a bujkáló és megmenekülő zsidókat, és milyen borzongásmentes természetességgel szerepeltették magát Hitlert is a vásznon, a jókedvű befejezés érdekében. Az eredeti filmet nézve csak a jó-szándékú, jellemzően tengerentúli tájékozatlanságot érezzük – ami ma már maga is humorforrás –, új változatban látva ugyanez a történelmi jóízlés alapvető hiányáról árulkodik.

Az ítélet esetleg félreérthető: a történelmi távolság sokféle bohózati szentségtörést megbocsáthatóvá tesz. De a „szentségtörés” éppen a „szentség” tudósítása árán, azt követően születik. „Korabeli” tudatlanságot játszani el egy újrafeldolgozás kedvéért – ebben van a kegyeletsértő, az otromba produceri vétség, – melynek eredménye egy szükségszerűen ellenszenves film.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/10 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5702