KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/június
A KÉP MESTEREI
• Soós Tamás Dénes: „Soha nem bírtam lefilmezni a méltánytalanságot” Soós Tamás Dénes Beszélgetés Ragályi Elemérrel – 1. rész
AFROAMERIKAI FILMEK
• Paár Ádám: Fekete és fehér Rasszizmus vagy emancipáció
• Szirmák Erik: Fekete és fehér Rasszizmus vagy emancipáció
• Benke Attila: Hétköznapi rasszizmus Ha a Beale utca mesélni tudna
• Géczi Zoltán: Magas labda Fekete sportolók, fekete sportfilmek
ÚJ RAJ
• Horváth Eszter: Otthon is idegen ÚJ RAJ: Alain Gomis
LATIN-AMERIKAI LEGENDÁK
• Árva Márton: Elátkozott vérvonal La Llorona-filmek
• Teszár Dávid: Moziterápia Alejandro Jodorowsky
• Baski Sándor: A megvilágosodásig és tovább Jodorowsky – Moebius: Incal
FILMEMLÉKEZET
• Bikácsy Gergely: A sínjáró Buster Keaton Kanadában
PANORÁMA
• Forgács Iván: Piacvadászat T-34-gyel Orosz zsáner
MAGYAR MŰHELY
• Benke Attila: Egy betörő forradalma Trezor
• Báron György: A Budapest-Casablanca járat Curtiz
• Kovács Ágnes: Sárban cuppogó körömcipők Színdramaturgia: Ismeri a szandi mandit?
• Tóth Klára: A Béres-példa Cseppben az élet
• Schubert Gusztáv: A Múzsa jogot tanul Mozgókép és paragrafusok
FESZTIVÁL
• Vincze Teréz: Régi csodák, mai árnyak Hongkong
• Szalkai Réka: Befejezetlen jelen Rotterdam
KRITIKA
• Huber Zoltán: Függőségi iszonyok Szeretlek mint Állat!
• Barotányi Zoltán: Ország gyöngye, aranya Pécsi szál
• Kolozsi László: A fájdalom is dicsőséges Fájdalom és dicsőség
• Pörös Géza: Quinta essentia Éter
• Kránicz Bence: Szökési sebesség Csillagok határán
STREAMLINE MOZI
• Pethő Réka: Fenyegető művészet Dan Gilroy: Velvet Buzzsaw
MOZI
• Barkóczi Janka: Három egyforma idegen
• Varró Attila: Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány
• Kolozsi László: A hűséges férfi
• Kovács Kata: Erdei boszorkány: Tűzpróba
• Fekete Tamás: A szavak ereje
• Pazár Sarolta: Szívek királynője
• Tüske Zsuzsanna: Csaló csajok
• Vajda Judit: A gyermek
• Huber Zoltán: Brightburn – A lángoló fiú
• Baski Sándor: Bosszúállók: Végjáték
DVD
• Pápai Zsolt: Butch Cassidy és a Sundance Kölyök
• Benke Attila: Parázs a szívnek
• Gelencsér Gábor: Csandra szekere
• Kránicz Bence: Wanted
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Kik is azok a feministák?

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Képmagnó

Bé oldal

Reményi József Tamás

Az igénytelenség korszakán túl vagyunk, ez már nem Isaura évada.

 

Ernyei Béla többre vágyott. Mint a kereskedelmi tévé reggeli csevegőműsorában mondja, nem akart örökké Csuka Mónika bé oldala maradni. A kislemez-példa szellemes is, precíz is: nálunk ötven évig hiányzott a tömegszórakoztatásnak az a gazdag infrastruktúrája, amely egy amorózót futtatni tudott volna. Német nyelvterületen viszont volt hozzá pénz, lemez, film, sajtó. És volt miliő. Mert az amorózóhoz dekoltált grófnők kellenek és karib-tengeri nyugágy. Német nyelvterületen.

Ezt a típust ott hatalmas vevőkör fogyasztja ma is, mindenekelőtt azért, mert stílusa van, szívós hagyományokkal. Vele nemcsak az idősebb korosztályok, hanem a divatra éhes mindenkori fiatalok is történelmi és folyamatos múltra visszatekintő, tekintéllyel rendelkező bóvlit kapnak vadonatúj változatokban. Nálunk a tömegkultúrának effajta, időben egymásra rétegződő mutációi a század második felében csak a szerény kínálatú állami gyártásig jutottak el, az Óperencián túl viszont mindig megadták a módját. Az osztrákoknál egy Lehár Ferencnek akkora kultusza van, hogy úgyszólván a Salzkammerguti-tavak egész idegenforgalmát elbírja. A „kisember” igényeinek és a közérzetet nyugalomban, biztonságban tartó monarchia igényeinek harmóniájával. A Ferenc József kegyelte Bad Ischlben Lehárnak múzeuma, szobra, színháza, mozija van, több kirakatban is ott áll hatalmas méretű, teljes alakos portréja: kifogástalan gallér, finoman simuló szövet, a karmesteri pálcát oly elegánsan tartja a kéz, ahogy a publikum azt elvárta egy igazi mestertől, a tekintet csak annyi érzékeny tehetséget sugároz, amennyi egy rendes polgár tudatában is elférhet. Emlegethetjük a szokásos, szánalmas bizonykodással, hogy Lehár magyar volt – nem mi ápoljuk, hát nem nekünk terem. Magától értetődő, hogy kései kollégája az álomüzemben, Ernyei Béla ugyancsak nem itt, hanem odaát lehetett otthon.

Nem az operettet siratom, hanem a mesterséget, amely az operett bármely mai leszármazottjához hiányzik, akár musical az, akár rapsláger. A tisztes előzmények megbecsülése híján napjaink szórakoztatóipara maga a rettenet. A helyzet paradoxona, hogy a legnagyobb szolgáltatók, a tévécsatornák épp akkor igényelnék dömpingben a megbízható árut, amikor a legsivárabb a termelés. Üres a raktár, gyakorlatilag fél tucat agyonhasznált talk showman-re és fél tucat kabaréra átszakosodott vígszínházi színészre hárul egy irtózatos verseny terhe, egy versenyé, amelyen az időkitöltés izzadságos brusztolása érződik csupán, lakodalmas vircsaftok kíséretében. A tévének nincs honnan átvennie és átalakítania, a maga képére formálnia a szórakoztatás időtlen karaktereit. Nincsenek primadonnái, nincs dizőze, se vampja, sehol a vagányok, szépfiúk, sehol a bohócok, a teljes munkaerőhiányban Gálvölgyi és Galla túlórákra kényszerített szakmunkásokként zsákmányolják ki magukat. Nincs zene, csak nosztalgia-nyomatás, nincs tánc, legföljebb egyentornagyakorlatok.

Egy másik földrész hiány-kultúrájából érkezett Esmeralda nem betölti, hanem kifejezi ezt az űrt. Meglepetésszerű sikere láttán a háborgók, megszokásból, igénytelenséget emlegetnek, de már nincs igazuk. Az igénytelenség korszakán túl vagyunk, ez már nem Isaura évada. A brazil rabszolgalány históriája a romantikus lányregény és a népszínmű kevercsével, primitív változatban ugyan, de még a stílusmutációk legelemibb kötelezettségeinek felelt meg. Olcsó volt, de többévszázados kultúra végletekig leegyszerűsített zanzájaként olcsó. Széplelkűek, kékharisnyák, Szép versek könyvheti vásárlói mind azt gondolták, hogy valaminek visszavonhatatlanul vége van. Esmeralda könyörtelenül ráébresztett arra, hogy az irodalom-színház-film közös tradícióival nem találkozó, azokra építeni nem képes és persze nem is hajlamos nézőknek sem artikulált szövegre, sem dramaturgiára, sem komponált képekre nincs szükségük többé. A szövegvilág nem közhelyes, érzelgős, bombasztikus (stb), a dramaturgia nem átlátszó, gyermeteg, harsány (stb), a kép nem tolakodó vagy épp fantáziátlan (stb), hanem – nincs.

Az Esmeraldában nem bíbelődtek az idővel vagy a ritmussal, ily módon cselekmény sem alakult ki, a szereplők valamelyikének nyers információjára végtelenített mondat-sémákban reagált a többi. A jeleneteknek nem volt hierarchiájuk, a figurákat, akár egy panoptikumban, statikus beállításban lehetett nézegetni. Minden szereplő egyetlen, könnyen megjegyezhető vonással rendelkezett, nem mitikus vagy démonizált értelemben, hanem a sokszorosított reklámportrék mintájára, azok felidéző mechanizmusa szerint. Így színészi játékra sem volt szükség, csak puszta megjelenésre – ha valami olykor megzavarta az összhatást, az éppen a színészi gesztusok egy-egy suta kísérlete volt, egy immár használhatatlan tananyag kísértése.

Ez az Esmeralda vezette toronymagasan a népszerűségi listákat. Ez az Esmeralda kaphatta meg, célba érés előtti utolsó köreire, a főműsoridő díszkíséretét. Ez az Esmeralda hódíthat főcímzenéjével számlálhatatlan példányban.

Ernyei Béla ma is bé oldal. Letícia Calderon bé oldala.

 

A rovatot a Pannon GSM támogatja.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/08 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4554