Kritika

Legjobb úton

Erre tovább

Huber Zoltán

Rendszeren kívül, minimális pénzből itthon is lehet jó filmet csinálni.

A harmincadik születésnap környékén általában eljön az első komolyabb számvetések ideje, ezért aztán törvényszerű, hogy egyre több Y-generációs közérzeti jelentéssel találkozhatunk mostanság. Míg tőlünk nyugatabbra az énkeresés és öndefiniálás még mindig inkább a kusza szakmai és magánéleti problémákkal egyenlő, Európa keleti felén az univerzális nemzedéki bonyodalmak felett folyamatosan ott villog a „menni vagy maradni” nagy dilemmája. Bár az elvándorlás témája szerencsére egyre hangsúlyosabb a hazai fikciós filmekben, óriási súlya miatt még mindig hiánypótlóak a kérdést boncolgató alkotások (A dokumentumfilmben, mindenekelőtt a 2012-ben elindított Menjek/maradjak dokumentum-sorozatnak köszönhetően, egy fokkal jobb a helyzet.)

Túri Bálint Márk játékfilmes bemutatkozása, a hazai finanszírozási rendszeren kívül készült és önállóan forgalmazott Legjobb úton persze jóval többről szól, mint a jóléttel csábító külföld és az itthoni boldogulás kilátástalanságának kínzó kontrasztjáról. A rendező és a főszereplő-zeneszerző Cservenka Ferenc közösen írt történetében az a legjobb, hogy egy életszagú figurán és remekül megtalált szituáción keresztül, kínos erőlködés vagy mesterkéltség nélkül képes felvillantani az útkeresés jellegzetes kihívásait. Önjelölt zenész hősünk több évnyi sodródás után, egy újabb vízumra várva kénytelen néhány hetet otthon tölteni, kényszerűen szembesülve azokkal a konfliktusokkal és kihívásokkal, melyeket addig épp az állandó úton levéssel próbált feledtetni.

A Legjobb úton különleges road movie, hiszen annak ellenére, hogy az utazás a film központi motívuma, a főszereplő tulajdonképpen végig egy helyben toporog. Igaz, néha vonatra vagy buszra száll és különféle magyar települések között ingázik, de valójában nem jut el sehova, hisz a döntései elől bujkálva két világ között ragadt. A szülői ház, a gyermekkor helyszínei afféle purgatóriumként működnek, ahol mintha megállna az idő, a várakozó álláspontra helyezkedő, passzívan sodródó hős körül sorra bukkannak fel az életét meghatározó emberek. A film legnagyobb erénye, hogy képes a sajátos érzelmi állapot hangulatát megragadni és azt a nézőre is át tudja ragasztani.

A ráérősen hömpölygő fekete-fehér képeket álomszerű színes animációs betétek ellenpontozzák, a finoman lüktető kísérőzenét a női főszereplő Walters Lili dalai egészítik ki. A mindent átható céltalanság keserédes szépsége folyamatosan ott lappang a figurákban, ahogyan a bénító bizonytalanság is mindvégig vibrál, így a szláv baráthoz hasonló elnagyoltabb karakterek, az olykor papírízű párbeszédek és a hirtelen lezárás sem zavaróak. A Legjobb úton őszintesége és hitelessége persze már csak azért is adott, mert az alkotók a megélt tapasztalataikból építkeznek és érezhetően a saját léthelyzetükre reflektáltak.

A film világa és létrejöttének körülményei organikusan kapcsolódnak össze, ami jótékony hatással volt a végeredményre. A bő hatvan perces alkotás teljes egészében a megszokott gyártási kereteken kívül készült és a forgalmazása is önerőből szerveződik. A vállalkozás még 2014-ben, a rendező külföldi tanulmányai alatt, a Holland Filmakadémia mesterképzésén, diplomamunkaként indult és az elhúzódó utómunka miatt három évig tartott befejezni. A nyitóképen angolul megjelenő cím (No Place Like On The Road) így akaratlanul is aláhúzza a szereplőket (és nyilván az alkotókat is) kísértő döntéshelyzeteket.

Az egyszerre kicsi és torz hazai filmgyártásban, ahol a pénz szinte mindig felülről lefelé csordogál, nem állami forrásból csak elvétve készülnek valóban jó filmek. A máshol kimondottan hívogató „független” címke itthon inkább negatívan cseng, a Legjobb úton létrejötte így már önmagában azért is örömteli, mert egy nagyon fontos alternatíva életképességét mutatja és a vetítések esemény-jellege miatt a film remélhetőleg a közönségét is gyorsan megtalálja majd.

Túri Bálint Márkék példája látványosan bizonyítja, hogy a megfelelő téma, műfaj és stílus megtalálásával (plusz nyilván rengeteg baráti segítséggel és extra munkával) igenis ki lehet kerülni a mikroköltségvetés csapdáit. Az pedig külön öröm, hogy a rendező saját bevallása szerint a következő filmjét mindenképpen itthon szeretné megcsinálni, akár a hagyományos módon jön össze neki, akár nem.

Legjobb úton – holland-magyar, 2017. Rendezte: Túri Bálint Márk. Írta: Cservenka Ferenc és Túri Bálint Márk. Kép: Kóródi Dámiel. Vágó: Kővári Szabolcs. Zene: Cservenka Ferenc. Producer: Böszörményi-Nagy Orsolya. Szereplők: Cservenka Ferenc (Nándi), Walters Lili (Szilvi). 63 perc.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2018/01 52-53. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13506

Cikk értékelése:

szavazat: 1 átlag: 7