KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/június
A KÉP MESTEREI
• Soós Tamás Dénes: „Soha nem bírtam lefilmezni a méltánytalanságot” Soós Tamás Dénes Beszélgetés Ragályi Elemérrel – 1. rész
AFROAMERIKAI FILMEK
• Paár Ádám: Fekete és fehér Rasszizmus vagy emancipáció
• Szirmák Erik: Fekete és fehér Rasszizmus vagy emancipáció
• Benke Attila: Hétköznapi rasszizmus Ha a Beale utca mesélni tudna
• Géczi Zoltán: Magas labda Fekete sportolók, fekete sportfilmek
ÚJ RAJ
• Horváth Eszter: Otthon is idegen ÚJ RAJ: Alain Gomis
LATIN-AMERIKAI LEGENDÁK
• Árva Márton: Elátkozott vérvonal La Llorona-filmek
• Teszár Dávid: Moziterápia Alejandro Jodorowsky
• Baski Sándor: A megvilágosodásig és tovább Jodorowsky – Moebius: Incal
FILMEMLÉKEZET
• Bikácsy Gergely: A sínjáró Buster Keaton Kanadában
PANORÁMA
• Forgács Iván: Piacvadászat T-34-gyel Orosz zsáner
MAGYAR MŰHELY
• Benke Attila: Egy betörő forradalma Trezor
• Báron György: A Budapest-Casablanca járat Curtiz
• Kovács Ágnes: Sárban cuppogó körömcipők Színdramaturgia: Ismeri a szandi mandit?
• Tóth Klára: A Béres-példa Cseppben az élet
• Schubert Gusztáv: A Múzsa jogot tanul Mozgókép és paragrafusok
FESZTIVÁL
• Vincze Teréz: Régi csodák, mai árnyak Hongkong
• Szalkai Réka: Befejezetlen jelen Rotterdam
KRITIKA
• Huber Zoltán: Függőségi iszonyok Szeretlek mint Állat!
• Barotányi Zoltán: Ország gyöngye, aranya Pécsi szál
• Kolozsi László: A fájdalom is dicsőséges Fájdalom és dicsőség
• Pörös Géza: Quinta essentia Éter
• Kránicz Bence: Szökési sebesség Csillagok határán
STREAMLINE MOZI
• Pethő Réka: Fenyegető művészet Dan Gilroy: Velvet Buzzsaw
MOZI
• Barkóczi Janka: Három egyforma idegen
• Varró Attila: Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány
• Kolozsi László: A hűséges férfi
• Kovács Kata: Erdei boszorkány: Tűzpróba
• Fekete Tamás: A szavak ereje
• Pazár Sarolta: Szívek királynője
• Tüske Zsuzsanna: Csaló csajok
• Vajda Judit: A gyermek
• Huber Zoltán: Brightburn – A lángoló fiú
• Baski Sándor: Bosszúállók: Végjáték
DVD
• Pápai Zsolt: Butch Cassidy és a Sundance Kölyök
• Benke Attila: Parázs a szívnek
• Gelencsér Gábor: Csandra szekere
• Kránicz Bence: Wanted
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Kik is azok a feministák?

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Mustang

Okkal lázadók

Árva Márton

Az Oscar-esélyes, sokszoros fesztiválnyertes török-francia Mustang a női értékekre süket, patriarchális társadalom rajza.

 

„Meg akartam mutatni, milyen ma Törökországban nőnek lenni” – foglalja össze Deniz Gamze Ergüven ankarai születésű, de régóta Franciaországhoz kötődő rendezőnő első egészestésének küldetését. A Mustang a fiúk nyakában ülve megvívott vízicsata önéletrajzi élményéből indul ki, és testközelből vázolja fel azt a sorsokat megpecsételő, szívszorító küzdelmet, melyben a női hősök szabadságvágyánál csak a hagyományoktól vezérelt közeg agresszív férfiközpontúsága erőteljesebb. Mindebből talán már sejthető: Ergüven olyan játszmában borít asztalt, melyben előre leosztotta, és később sem próbálta megkeverni a lapokat.

Mikor a tanév vége szélnek ereszti az öt eleven kamasz-lánytestvért, ők még nem is sejtik, hogy otthonuk – egy eldugott török település, illetve a nagymama és a nagybácsi uralta háztartás – kérlelhetetlenül szabályozott világa mekkora árat szab az említett gyermeki szórakozásnak. A kisközösségben velejéig erkölcstelennek minősülő játék miatt ugyanis híre megy Sonay és húgai könnyűvérűségének, így a pótszülők a további megaláztatásokat elkerülendő bekerített „feleség-gyárrá” alakítják a házat. A lányok pedig ezentúl az élettel teli serdülőkor élvezete helyett konyhai leckékbe, „formátlan, szarszínű ruhákba” és elrendezett házasságokba kényszerítve találják magukat.

A Mustang alaphelyzetében és olykor részleteiben is felidézi az Öngyilkos szüzek amerikai (ellen)párdarabját (lásd az egymás hegyén-hátán fekvő nővérek ikonikus életképét), a francia-török fesztiválkedvenc sajátos hangsúlyait pedig már egy rövid összevetés is érzékletessé teszi. Mert míg Sofia Coppola filmjének művi-glamúros, a legártatlanabb mozzanatokat is érzékiséggel telítő megközelítése játékosan forgatja ki a bigott kertvárosi miliő erkölcscsősz túlzásait, Ergüven a natúr fény és a kézikamera mellett teszi le voksát, ezzel a nála is előforduló mesei vonásokra (lásd a karakterek típusszerűségét) a reprezentációs igény baljós terhét aggatja. Ez utóbbi – a fent idézetthez hasonló nyilatkozatokban visszhangozott – célt Ergüven filmje sajnos egy pillanatra sem téveszti szem elől, és gondoskodik róla, hogy ezt nézője se tudja megtenni. A Mustang realista formanyelvű dolgozata így a Coppola-mű női megfejthetetlenség-mítosza helyébe nagyon is konkrét társadalmi korlátokat és közéleti utalásokat ültet (lásd a valós tapasztalatot mozgató soviniszta politikusi beszédeket vagy a csak nők és gyerekek által látogatható focimeccs esetét); az angyal-szép nővérek után epekedő – és őket elvesztő – férfikörnyezet megrendülését kommentáló narráció helyett pedig az áldozatok segélykiáltását hangosítja ki.

Ezek az alkotói választások a mai európai művészfilm vaskos társadalomkritikai vonulatához mérve is szokatlanul egyértelműen állítják az – egyébként kétségtelenül fontos és támogatandó – ügy illetve üzenet szolgálatába a Mustang kreatív erejének javát. Így, bár Ergüven rátermettsége vitathatatlan, filmjében az ítéletmondás több oldalról bebiztosított gesztusa maga is éles határt szab egy sor frappáns megoldás kibontakozásának. A börtönt jelentő tradíciók és a rebellis tesók egymásnak feszülése komikus jelenetekben (Selma és a szűzhártya meglétét ellenőrző nőgyógyász beszélgetése) és a suspense-t kiaknázva (a sötétített ablak mögé bújt szeretők esete) is az alapproblémát árnyaló, sokatmondó helyzeteket teremt. Ezek ritmusa ráadásul néhol mesteri hangnemkeveréssé érik (lásd a lányok asztali viccelődésének tragédiába torkolló jelenetét). A mindehhez hozzáadott félreérthetetlen szimbolika ismétlődései viszont alaposan leszűkítik az alkotói játékteret. A főcímtől az ostromjelenet csúcspontjáig meghatározó rács-motívumok, a rend oktrojáltságát tudatosító pisztolyok (az esküvőtől a kórházi látogatásig) vagy a patriarchális ideológiát sugárzó, de a meccs és az ajtó-torlasz alkalmával az ellenállás zálogává váló tévé mind találó kifejezőeszközök, összesűrűsödésük viszont tolakodó pátoszt von az egyetemes szabadság-tematika köré.

Így mire a menekülő főhős előtt a felkelő nap fényében, Warren Ellis édesbús vonósaitól átlényegítve végre feltűnik a Boszporusz-híd, a néző már nem annyira egy komplex társadalmi probléma érdemi megbolygatójaként, mint inkább a francia színekben induló Oscar-várományosként tekint majd a Mustangra.

 

MUSTANG (Mustang) – török, 2015. Rendezte: Deniz Gamze Ergüven. Írta: Alice Wincour és Deniz Gamze Ergüven. Kép: David Chizallet és Ersin Gok. Zene: Warren Ellis. Szereplők: Günes Sensoy (Lale), Doga Zeynep Doguslu (Nur), Elit Iscan (Ece), Tugba Sungurolu (Selma), Ilayda Akdogan (Sonay). Gyártó: CG Cineam. Forgalmazó: Mozinet Kft. Feliratos. 97 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/01 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12548