KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/június
A KÉP MESTEREI
• Soós Tamás Dénes: „Soha nem bírtam lefilmezni a méltánytalanságot” Soós Tamás Dénes Beszélgetés Ragályi Elemérrel – 1. rész
AFROAMERIKAI FILMEK
• Paár Ádám: Fekete és fehér Rasszizmus vagy emancipáció
• Szirmák Erik: Fekete és fehér Rasszizmus vagy emancipáció
• Benke Attila: Hétköznapi rasszizmus Ha a Beale utca mesélni tudna
• Géczi Zoltán: Magas labda Fekete sportolók, fekete sportfilmek
ÚJ RAJ
• Horváth Eszter: Otthon is idegen ÚJ RAJ: Alain Gomis
LATIN-AMERIKAI LEGENDÁK
• Árva Márton: Elátkozott vérvonal La Llorona-filmek
• Teszár Dávid: Moziterápia Alejandro Jodorowsky
• Baski Sándor: A megvilágosodásig és tovább Jodorowsky – Moebius: Incal
FILMEMLÉKEZET
• Bikácsy Gergely: A sínjáró Buster Keaton Kanadában
PANORÁMA
• Forgács Iván: Piacvadászat T-34-gyel Orosz zsáner
MAGYAR MŰHELY
• Benke Attila: Egy betörő forradalma Trezor
• Báron György: A Budapest-Casablanca járat Curtiz
• Kovács Ágnes: Sárban cuppogó körömcipők Színdramaturgia: Ismeri a szandi mandit?
• Tóth Klára: A Béres-példa Cseppben az élet
• Schubert Gusztáv: A Múzsa jogot tanul Mozgókép és paragrafusok
FESZTIVÁL
• Vincze Teréz: Régi csodák, mai árnyak Hongkong
• Szalkai Réka: Befejezetlen jelen Rotterdam
KRITIKA
• Huber Zoltán: Függőségi iszonyok Szeretlek mint Állat!
• Barotányi Zoltán: Ország gyöngye, aranya Pécsi szál
• Kolozsi László: A fájdalom is dicsőséges Fájdalom és dicsőség
• Pörös Géza: Quinta essentia Éter
• Kránicz Bence: Szökési sebesség Csillagok határán
STREAMLINE MOZI
• Pethő Réka: Fenyegető művészet Dan Gilroy: Velvet Buzzsaw
MOZI
• Barkóczi Janka: Három egyforma idegen
• Varró Attila: Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány
• Kolozsi László: A hűséges férfi
• Kovács Kata: Erdei boszorkány: Tűzpróba
• Fekete Tamás: A szavak ereje
• Pazár Sarolta: Szívek királynője
• Tüske Zsuzsanna: Csaló csajok
• Vajda Judit: A gyermek
• Huber Zoltán: Brightburn – A lángoló fiú
• Baski Sándor: Bosszúállók: Végjáték
DVD
• Pápai Zsolt: Butch Cassidy és a Sundance Kölyök
• Benke Attila: Parázs a szívnek
• Gelencsér Gábor: Csandra szekere
• Kránicz Bence: Wanted
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Kik is azok a feministák?

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Emlékezés Wilt Pálra

Felejtés ellen

Szalai Györgyi

Wilt Pál filmrendező hatvankét évesen halt meg – egy befejezetlen filmmel és egy befejezetlen élettel.

Talán még húsz éves sem volt, amikor a Filmművészeti Főiskolára felvételizett. Egy lichthofra nyíló vágószobában vágta felvételi filmjét úgy, hogy a feleslegesnek ítélt snitteket kidobta az ablakon. Miután kiderült, hogy véletlenül a legfontosabbat is kidobta, le kellett ereszkedni és a felgyülemlett szemétből előbányásznia. Jellemző volt rá ez a könnyed, néha önsorsrontó lazaság.

Wilt Pál hatvankét évesen halt meg – egy befejezetlen filmmel és egy befejezetlen élettel, mert a tehetsége ígéretesebb volt, mint amennyit sikerült beteljesítenie.

Akkor született, amikor a film ádáz csatáit vívta művészetként való elismertségéért és győzött: a lengyel, cseh, olasz, orosz, japán francia „új hullám” és a magyar „szegénylegények” megtöltötték a mozikat.

Amikor a Filmművészeti Főiskolára bekerült, új korszaka indult a magyar filmművészetnek. Herskó János kinyitotta a Főiskola kapuit és a rendező növendékek szemléletét a valóságos viszonyok felfedezése felé. Wilt Pál így részese lehetett egy másik nagy korszaknak – a magyar dokumentum és dokumentarista film látványos, külföldön is elismert korszakának. Afőiskolai vizsgafilmként készült Ságpuszta (a Zánkai Úttörőváros építése miatt lebontásra ítélt parasztházak öreg lakóinak drámája) egyik darabja lett a Hat Bagatell című szkeccs filmnek, amely a Kádár-korszak egyik legfontosabb és különös módon egyik legtragikomikusabb lenyomata. Olyan rendezők társaságában, mint Bódy Gábor, Dárday István, Fehér György, Jeles András, Tarr Béla.

Wilt Pál „túl jó” családból származott. Szülei jelentős szobrászművészek: Schaár Erzsébet és Wilt Tibor. Ő késői egyetlen gyerekként mindent megkapott: szellemi muníciót, minden irányú támogatást – és nyomasztóan nagy, részben vélt, részben nagyon is valós elvárásokat. Talán túl sokat mindenből.

Abban az időben, talán még ma is, filmrendezőnek csak az számított, aki játékfilmet rendezett. Ő egész életében egyetlen játékfilmre készült, változatok sokaságát írta meg, ez a film azonban sohasem jutott el a megvalósulás küszöbéig sem. (Talán nem véletlen, hogy ez a film saját családja drámájáról szól.)

És közben készült az ötször másfél órás Nevelésügyi sorozat, egy 300 perces, szigorúan szerkesztett film-folyam, amely egy ötgyerekes pedagógus család sorsában-mindennapjaiban ragadja meg az 1970-es évek szellemét az oktatásügy, a hatalom, a kisvárosi hierarchia, a félelmek és megaláztatások, a kisszerű gondok és beteljesületlen vágyak világát.

A filmsorozat egy éven át tartó forgatását egy éves szellemi felkészülés előzte meg – gyakran a Wilt család elvarázsolt Városmajor utcai lakásában, ahol később az operatőr Pap Ferenc fotói készültek.

A forgatást egy éves vágás követte, majd évekig tartó „társadalmi forgalmazás”: vetítéssorozat, pedagógusok, leendő pedagógusok, ahol minden vetítést, viták, beszélgetések követtek – az alkotók részvételével. Nincs olyan játékfilm, amelyet ennyien láttak és gondoltak volna végig.

Egy másfajta értékrendben azonban ez nem számított. Nem volt művészet. Pali ebbe roppant bele.

Hosszú évek után, egyedül, család nélkül visszatalált a dokumentumfilmhez –

rátalált Csepelre.

Emberi sorsok tükrében kutatta és mutatta fel a Weiss Manfréd nevével fémjelzett régmúltat, amely ipari, közösségi, emberi értékeket hordozott, az azt követő Vörös Csepelt, ahol elsősorban az emberi és kulturális értékeket számolták fel, majd az 1990-ben kezdődő újabb korszakot, amikor a lepusztítás befejeződött, és a hatalmas tárgyi értékeket privatizáció címszó alatt széthordták-szétlopták, azután következett a közelmúlt végső erkölcsi lezüllése, az elhíresült iskolai kettős gyilkosság. Az a Csepel, ahol az erdőben, a hajléktalanok „lakónegyedében” földbe ásott, azonosítatlan hullákat találtak. Ezt a filmet már nem tudta befejezni...

Wilt Pál tehetsége nem teljesedett ki, de ha végignézzük a névsort, azokét, akikkel élete során együtt dolgozott, furcsa „gyászjelentést” olvashatunk: Bódy Gábor tragikus, rejtélyes és korai halála, Fehér György váratlan, korai halála, és most Ő. De az élők is kegyetlen csatákat vívnak az elmúlás és a felejtés ellen – azért, hogy életművűk kiteljesedhessen.

Itt élned és meghalnod kell... Ki tudja, melyik nehezebb élet-feladat.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/04 37-37. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11408