KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/május
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Wittman fiúk az Orfeumban Történelmi filmek: Boldog békeidő
• Kovács Ágnes: Piros, fehér – szürke A Fényes szelek színdramaturgiája
• Kincses Károly: Turától Bombayig Sára Sándor fotográfiái
• Szekfü András: Társ és koronatanú Hamvassy Anna és a Balázs Béla-hagyatékok
• Kránicz Bence: Kitaposott ösvények Friss Hús
BIOMOZI / GENETIKA
• Borbíró András: Isten munkaasztalán Biohekkerek hajnala
• Sághy Miklós: Zöld filmek Hódosy Annamária: Biomozi
• Sepsi László: Testképzavar Charles Burns: Black Hole
ÚJ RAJ
• Huber Zoltán: A fal adja a másikat Neil Marshall
WESTERN-LEGENDÁK
• Kovács Patrik: Elvadult tájon gázolok A Ranown-ciklus westernjei
• Varga Zoltán: Józanító haláldal Kultmozi: Rio Bravo
• Vízkeleti Dániel: Józanító haláldal Kultmozi: Rio Bravo
REBELLIS KLASSZIKUSOK
• Varga Dénes: A tisztánlátás bátorsága Elio Petri
FILMZENE
• Pernecker Dávid: Murphy jéghideg könnycseppjei Film/zene: Basil Poledouris
FESZTIVÁL
• Buglya Zsófia: Újratervezés Graz
TELEVÍZÓ
• Kovács Bálint: Szex, hazugság, pedofilia Neverland elhagyása
• Roboz Gábor: High concept Katja Blichfeld – Ben Sinclair: High Maintenance
• Benke Attila: A kis cézár felesége Alvilág
KRITIKA
• Baski Sándor: Lehetnél te is Mi
• Lichter Péter: Karibi dadaizmus Túltolva
• Kránicz Bence: A rája költészete Manta Ray
MOZI
• Varró Attila: Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány
• Barkóczi Janka: Három egyforma idegen
• Fekete Tamás: A szavak ereje
• Kolozsi László: A hűséges férfi
• Pazár Sarolta: Szívek királynője
• Kovács Kata: Erdei boszorkány: Tűzpróba
• Vajda Judit: A gyermek
• Huber Zoltán: Brightburn – A lángoló fiú
• Tüske Zsuzsanna: Csaló csajok
• Baski Sándor: Bosszúállók: Végjáték
DVD
• Pápai Zsolt: A gyűlölet, amit adtál
• Benke Attila: Hannah Grace holtteste
• Géczi Zoltán: A kokainkölyök
• Nagy V. Gergő: Kedvencek temetője
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Angyalpor

Bikácsy Gergely

 

Két fiatal tehetség mutatkozott be a hetvenes évek legvégén Párizsban (s egy francia filmhéten 1980-ban Budapesten): Jacques Bral, az Éjszaka külsőben és Edouard Niermans, a Paptanár (Antracit) rendezője. Évekig tartó szünet után később mindketten a francia filmgyártás nagy becsben tartott műfajával, a bűnügyi filmmel próbálkoztak. Mindketten félsikerrel.

Niermans Angyalporának hőse, az alkoholista, s feleségét ámokfutóként üldöző Blount felügyelő beleszeret egy angyalarcú leányzóba, Violetta Reverdybe. Egy bizonyos Igor Malévitch nevű luxusstricit, aki a felügyelő feleségét megkaparintotta, valaki bestiálisán meggyilkol. A film végére kiderül, hogy ez a valaki nem más, mint az angyalarcú Violetta lelenc-szeretője, Gabriel Spielmaker. Az is kiderül, hogy Violetta mindenkinek elvágatja a torkát, aki húsz évvel ezelőtt részt vett anyukája bestiális meggyilkolásában és az ügy eltussolásában. Blount felügyelő sokáig levéltáros-kisasszonynak és jó családból való úrilánynak hiszi szerelmét. Pedig az anyuka prostituált volt. Violetta is az. A szövevényes cselekménynek és a cselekmény bonyolításának az a főbaja, hogy a néző mindent előbb talál ki, mint az erősen borostás, szesztől átszellemült és enyhén buta Blount felügyelő.

A történet tele van vérrel a közhelyes fordulatokkal. Szellemi őse érezhetően a Chandler s méginkább a Hammett-kidolgozta bűnügyi elbeszélés. Niermans úgy próbálna eredeti lenni, hogy ragaszkodik is e hagyományokhoz, meg elegánsan csak ugródeszkául használja őket. Az amerikai bűnügyi kliséktől azonban lehetetlen szabadulni, mégpedig azon egyszerű okból, mert e klisékből maga a bűnügyi műfaj kerekedik ki, a bűnügyi mitológia, egy egész filmtípus. Ha megszabadulunk tőlük, szovjet, NDK, bolgár vagy magyar bűnügyifilm-féleséghez jutunk. Vagy franciához! – mondják dacosan párizsi producerek és rendezők. Hogyne: például Hitchcock, például Orson Welles újfajta bűnügyi filmet „talált ki” annak idején. Formateremtő géniuszoknak sikerült hát. A francia filmművészet története eddig egyetlen formateremtő géniuszt ismer a bűnügyi filmtípusban: Jean-Pierre Melville-t.

A francia filmben Melville óta néhányan tehetséges és gigászian sikertelen küzdelmet folytatnak, hogy e műfajt megújítsák: Deville, Claude Miller, Beineix, vagy (ismét) Jacques Bral nevét említem. Niermans az Antracit óta semmivel sem lett tehetségtelenebb. Csakhogy most „amerikai profi” is akar már lenni. Tehetsége, képalkotási expresszionizmusa, látásmódja, fantáziája engem valamiképp Gothár Péterre emlékeztet. Ha nincs „saját” története – mint volt az Antracit esetében –, akkor erőlteti, túlstilizálja a formát. Tele van képi bravúrral az Angyalpor. Helyszínei hátterei önálló életre kelnek: „térszemlélete” olykor lidérces és álomszerűén lebegő. De díszlet, háttér, ornamentika, külsőség marad minden, profiskodó szakmai bizonykodás, mert a világot, melyet meg akar teremteni, nem ő, hanem Chandler és Hammett teremtette meg valamikor ötven éve.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/05 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5382