|
|
|
Láttuk mégPrérifarkas BluesVörös András Csaba
Kamaszkor, bizonytalanság, lázadás, szerelem, felnőtté válás, no meg az amerikai foci: ezt kívánja bemutatni nekünk Mr. Robbins.
Elnagyolt figurák, kiszámítható dramaturgia, eddig már sokszor (és érdekesebben) felvetett problémák, hatásos (olykor hatásvadász) képek és az amerikai foci. Ennyit sikerült összehozni.
Pedig a kezdet ígéretes. Ott van mindjárt a kisváros neve: West Canaan. Itt azonban véget ért az alkotók tudománya. A név csak név marad. Aztán már a második percben megjelenik a vásznon egy kissrác, hatalmas fakereszttel a hátán. Még reggeli közben sem veszi le, hogy egyebekről ne is beszéljünk. A néző meg izgatottan várja, mi is lesz ebből – sajnos, hiába. Viszont arról a sportról, amit odaát football-nak hívnak – bár elsősorban nem lábbal játsszák -, elég sokat megtudunk. Persze nem a szabályokat, ez egy tengerentúli nézőnek a kisujjában van. Inkább azt, mennyire kemény sport is ez: védőfelszerelés ide vagy oda, gyakoriak a súlyos sérülések. A látvány azonban felejthetetlen – a filmben is. Azt hiszem, ha egyszer az amerikai foci elkötelezett rajongója leszek, az indítást Charles Cohen operatőrnek köszönhetem.
Ennél többet ne várjunk a Prérifarkas Bluestól. A sztori nem tartogat meglepetést, a figurák tipikusak és felszínesek. Aki gonosz, az nagyon gonosz, aki szerény, az nagyon szerény, aki érzékeny az nagyon érzékeny. A végén persze tanulság is van – ahogy ez már lenni szokott. Ha a szó eredeti értelmét nézzük, remekművel, vagyis mestermunkával állunk szemben. Ma ezt úgy mondanánk, becsületes iparosok tisztességes munkáját láttuk.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1261 átlag: 5.7 |
 |
|
|
|
