KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/május
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Wittman fiúk az Orfeumban Történelmi filmek: Boldog békeidő
• Kovács Ágnes: Piros, fehér – szürke A Fényes szelek színdramaturgiája
• Kincses Károly: Turától Bombayig Sára Sándor fotográfiái
• Szekfü András: Társ és koronatanú Hamvassy Anna és a Balázs Béla-hagyatékok
• Kránicz Bence: Kitaposott ösvények Friss Hús
BIOMOZI / GENETIKA
• Borbíró András: Isten munkaasztalán Biohekkerek hajnala
• Sághy Miklós: Zöld filmek Hódosy Annamária: Biomozi
• Sepsi László: Testképzavar Charles Burns: Black Hole
ÚJ RAJ
• Huber Zoltán: A fal adja a másikat Neil Marshall
WESTERN-LEGENDÁK
• Kovács Patrik: Elvadult tájon gázolok A Ranown-ciklus westernjei
• Varga Zoltán: Józanító haláldal Kultmozi: Rio Bravo
• Vízkeleti Dániel: Józanító haláldal Kultmozi: Rio Bravo
REBELLIS KLASSZIKUSOK
• Varga Dénes: A tisztánlátás bátorsága Elio Petri
FILMZENE
• Pernecker Dávid: Murphy jéghideg könnycseppjei Film/zene: Basil Poledouris
FESZTIVÁL
• Buglya Zsófia: Újratervezés Graz
TELEVÍZÓ
• Kovács Bálint: Szex, hazugság, pedofilia Neverland elhagyása
• Roboz Gábor: High concept Katja Blichfeld – Ben Sinclair: High Maintenance
• Benke Attila: A kis cézár felesége Alvilág
KRITIKA
• Baski Sándor: Lehetnél te is Mi
• Lichter Péter: Karibi dadaizmus Túltolva
• Kránicz Bence: A rája költészete Manta Ray
MOZI
• Varró Attila: Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány
• Barkóczi Janka: Három egyforma idegen
• Fekete Tamás: A szavak ereje
• Kolozsi László: A hűséges férfi
• Pazár Sarolta: Szívek királynője
• Kovács Kata: Erdei boszorkány: Tűzpróba
• Vajda Judit: A gyermek
• Huber Zoltán: Brightburn – A lángoló fiú
• Tüske Zsuzsanna: Csaló csajok
• Baski Sándor: Bosszúállók: Végjáték
DVD
• Pápai Zsolt: A gyűlölet, amit adtál
• Benke Attila: Hannah Grace holtteste
• Géczi Zoltán: A kokainkölyök
• Nagy V. Gergő: Kedvencek temetője
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Animáció

Három nagymamám volt

A pátriárkák alkonya

Schubert Gusztáv

A kortárs magyar animáció legszebb higanycseppje.

Nekem ugyan csak két nagyanyám volt, vagy inkább csak egy, mert a másik messze-messze az üveghegyeken túl élt Hollóházán, a Nagy-Milic tövében, de attól az egytől megtanultam a legfontosabbat, amit meg kell tanulni ahhoz, hogy bele ne gebedjünk az életbe: a szeretetet és a humort. Úgyhogy, aki a nagymamáit dicséri rossz ember nem lehet. Rossz rendező persze azért még igen. Hány fals ódát hallottunk már a szeretetről, emberségről, és hány kínosan gyenge poént a ragacsos jókedély jegyében. A giccshez vezető út is jószándékkal van kikövezve. Glaser Kati érzelemmel és humorral teljes animációs visszaemlékezésében azonban szerencsénkre egyetlen hamis hang sincs. Már az első mondataival becsábít és ott marasztal e szövevényes, egyszerre hétköznapi és különös családregény kellős közepében.

„Három nagymamám volt. Magdi mama. Anyai nagymamám, született Baranyai Magdolna. Olyan alacsony, hogyha közelebb mész hozzá, akkor is ugyanolyan kicsi marad. És a fotocella sem érzékeli; pont, mint a kutyákat. Mielőtt nyugdíjas lett, egy gyárban dolgozott, három műszakban. Mindig kirúzsozta a száját pedig egy daru tetején ült, magasan egy fülkében, egyedül egész nap, ahol senki sem látta. A mama onnan tudta, hogy szép, hogy egyszer egy ember lerajzolta az üzemi étkezdében. A rajzot nem látta, de az, hogy valaki lerajzolta, neki elég bizonyíték volt arra, hogy szép… és kész.”

A rajzon cseppet sem fotografikus hűségű arcot látunk, Magdi mama ahhoz a daruhoz hasonlatos, amivel egész nap rakodja a mázsás terheket. Nem ez az egyetlen pillanat, ahol a szerző felfedi ars poeticáját. Egy későbbi jelenetből megtudjuk: a harmadik nagymama (a mesélő apai nagyapja második felesége) „szomorú dalokat tanított vidáman énekelni”. Glaser Kati is ugyanezt teszi: szomorú dolgokról mesél vidáman. Mert jó nagy adag fájdalom, kín, csalódás, szomorúság szorul ebbe a 15 perces családtörténetbe. Válás, baleset, korai halál, öregedés – szó sincs idilliumról, a tragikum nincs retusálva, a Három nagymamám volt mégsem az apátia, hanem az elementáris életöröm filmje.

Glaser világszemléletének forszát ugyanott kell keresnünk, ahol Hrabal és Menzel vidám szomorúságának titkát: a világ kegyetlen színjáték, ha már a forgatókönyvét mások írják, legalább szabjuk magunkra a szerepeinket, formáljuk az életünket a mennyire csak lehet, a saját képmásunkra.

A Három nagymamám… a fatalizmus ellenszere, annak a fájdalmas téveszmének a remediuma, hogy a világban mindennek épp úgy kell lennie, ahogy azt valaki (isten, ördög, végzet, földi hatalom) eltervezte. „Lófarát!” – vágná rá Pepín bácsi, aki a Három nagymamám volt mesemondójának szegről-végről felmenője. A narrátor (Jordán Adél és Ónodi Eszter) ugyanazzal a két fogással szabadítja ki a „történelmi szükségszerűség” vaslogikájából az életet: a humorral és a fantáziával. A vaskalap árnyéka elfedi a részleteket, a humor mindig színesben mutatja a világot, sohasem fekete-fehérben. A másik gyógyír a dogmatikusan elvont gondolkodásra, a mese. Az absztrakt égi/földi hatalom sohasem mesél, legfeljebb kinyilatkoztat. Mesélni csak az ember képes, és minél szabadabb, annál ízesebben és igazabban, akár Hrabalnál a nagydumás Pepín bácsi. Glaser ugyanebből a felnőttként is megőrzött gyerekperspektívából nézi a világot, és idézi fel a gyerekként látott felnőttvilágot, a nagymamák, nagypapák különös, egyszerre részletgazdagon realista és mégis mindig a valóság felett lebegő történetét.

A három nagymama élete elmesélve is érdekes, de a rögvalón túli költői igazságot az animáció csodaceruzája segít előhívni. A magyar rajfilmben szemünk láttára megy végbe a fölöttébb szükséges stíluskorszak-váltás (párban a gyerekkönyv-illusztrálás megújulásával).

Az új grafikai arculat egyszersmind új szemlélet is, az átpolitizált magyar film és irodalom helyébe a priváttörténelem lép. Itt sincs ez másképp: Magdi, Marika és Margit mama emberléptékű históriája fontosabb, mint az elátkozott magyar történelem. A pátriárkák kudarcot vallottak: az utópiák és a dogmák csak szenvedést hoztak. A Három nagymamám… nem politikus film mégis, egy alternatív, párhuzamos másik Magyarország képét rajzolja meg. Ilyen – kedves, barátságos, emberi – lehetne a magyar társadalom, nőnemben elbeszélve. A jövő nem a diktátoroké, hanem nagymamáké.

 

Három nagymamám volt – magyar rajzfilm, 2013. Rendezte: Glaser Kati. Írta: Glaser Kati, Domonyi Rita. Zene: Kalotás Csaba. Hang: Hunyadi Alex. Vágó: Czakó Judit. Narrátor: Jordán Adél és Ónodi Eszter. Gyártó: BP Anim. Támogató: Médiatanács. 15 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/08 49-50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12336