KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/május
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Wittman fiúk az Orfeumban Történelmi filmek: Boldog békeidő
• Kovács Ágnes: Piros, fehér – szürke A Fényes szelek színdramaturgiája
• Kincses Károly: Turától Bombayig Sára Sándor fotográfiái
• Szekfü András: Társ és koronatanú Hamvassy Anna és a Balázs Béla-hagyatékok
• Kránicz Bence: Kitaposott ösvények Friss Hús
BIOMOZI / GENETIKA
• Borbíró András: Isten munkaasztalán Biohekkerek hajnala
• Sághy Miklós: Zöld filmek Hódosy Annamária: Biomozi
• Sepsi László: Testképzavar Charles Burns: Black Hole
ÚJ RAJ
• Huber Zoltán: A fal adja a másikat Neil Marshall
WESTERN-LEGENDÁK
• Kovács Patrik: Elvadult tájon gázolok A Ranown-ciklus westernjei
• Varga Zoltán: Józanító haláldal Kultmozi: Rio Bravo
• Vízkeleti Dániel: Józanító haláldal Kultmozi: Rio Bravo
REBELLIS KLASSZIKUSOK
• Varga Dénes: A tisztánlátás bátorsága Elio Petri
FILMZENE
• Pernecker Dávid: Murphy jéghideg könnycseppjei Film/zene: Basil Poledouris
FESZTIVÁL
• Buglya Zsófia: Újratervezés Graz
TELEVÍZÓ
• Kovács Bálint: Szex, hazugság, pedofilia Neverland elhagyása
• Roboz Gábor: High concept Katja Blichfeld – Ben Sinclair: High Maintenance
• Benke Attila: A kis cézár felesége Alvilág
KRITIKA
• Baski Sándor: Lehetnél te is Mi
• Lichter Péter: Karibi dadaizmus Túltolva
• Kránicz Bence: A rája költészete Manta Ray
MOZI
• Varró Attila: Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány
• Barkóczi Janka: Három egyforma idegen
• Fekete Tamás: A szavak ereje
• Kolozsi László: A hűséges férfi
• Pazár Sarolta: Szívek királynője
• Kovács Kata: Erdei boszorkány: Tűzpróba
• Vajda Judit: A gyermek
• Huber Zoltán: Brightburn – A lángoló fiú
• Tüske Zsuzsanna: Csaló csajok
• Baski Sándor: Bosszúállók: Végjáték
DVD
• Pápai Zsolt: A gyűlölet, amit adtál
• Benke Attila: Hannah Grace holtteste
• Géczi Zoltán: A kokainkölyök
• Nagy V. Gergő: Kedvencek temetője
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Beszélgetés Nyikolaj Dosztallal

Egy bohóc mennyországa

Csala Károly

Nyikolaj Dosztal Felhő-mennyországát hazájába a kritikusok az 1992-es év legjobb orosz filmjének szavazták meg, és díjat nyert Svájcban, a Locarno-i fesztiválon is.

Egy nem angol nyelvű országban helytelenül Clown Heavennek (s nem Cloud Heavennek) írták filmje címét. Az ördög bújhatott a szedőbe, nem tudhatta, hogy hibájával telibe talált.

Andrej Zsigalov, aki Kolját, a főszereplőt játssza, civilben bohóc. Érdeklődése és tehetsége meglehetősen sokoldalú. Jól énekel és gitározik – ez talán a filmből is kiderült –, s ha kedve támad, saját szerzeményeit adja elő. Még az elején jártunk a forgatásnak, amikor egy este, munka után, odajön hozzám Andrjusa, és azt mondja, hallgassam csak, komponált egy dalocskát. Ez volt az Oblakoraj. Félig komolyan; félig tréfásan megkérdezte: nem illik-e ez a nóta a filmbeli Koljához, nem kéne-e beletennünk valamelyik jelenetbe. Dehogynem! Olyanynyira, hogy a film címét is ez adta végül, mert eredetileg, ahogyan Georgij Nyikolajev megírta, Csillagóra helyi idő szerint (Zvjozdnij esasz po mesztnomu vremenyi) lett volna.

Ő csakis forgatókönyvszerző, vagy szépíró is?

Kizárólag forgatókönyvírással foglalkozik. Nekem Georgij Danyelija ajánlotta. Nyikolajev viszonylag fiatal ember, nálam mindenesetre fiatalabb...

Olvasom a fesztivál műsorfüzetében, hogy ön 1946-ban született, s elvégezte a moszkvai filmfőiskolát...

Na, az viszont tévedés. Nem a VGIK-et végeztem, hanem a Viszsije Kurszi, vagyis a már főiskolai végzettségű emberek átképzését szolgáló, felsőfokú filmkészítői tanfolyamhallgatója voltam, s ott Danyelija volt a tanárom. Egyébként televíziós újságírói szakon végeztem az egyetemen, de őszintén szólva, semmilyen újságíró nem vagyok, és nem is voltam, mert mindjárt a diploma megszerzése után a filmgyárba mentem. Ez vonzott. Családi örökség ez nálunk.

Csak nem rokona a Moszfilm vezérigazgatója?

De bizony, Vologya, a bátyám, ő az. Korábban sokat asszisztenskedett, gyártásvezetőként is dolgozott, méghozzá Bondarcsuk szuperprodukcióiban, volt alkalma kiismerni a szovjet filmgyártás és- szervezés minden csínját-bínját. Így aztán szépen emelkedett fölfelé a ranglétrán – most már nem is egyszerűen vezérigazgató, hanem a Moszfilm elnöke. Tudja, nálunk most annyi elnök van... Ahogy hullik szanaszét a szakma – a Moszfilm is, mellesleg mondva, mert minden stúdió önállósodott, s nem is igen tudnám megmondani, Vologyának pontosan mi is a hatásköre –, ahogy aprózódnak a vállalatok, úgy növekednek a rangok és a címek. De visszatérve a családi örökséghez: nem a bátyámra gondoltam, hanem apámra, aki rendező volt, sajnos, egy autóbalesetben korán elhunyt, amikor én még csak tízéves voltam.

A Felhő-mennyország elkészültében segített-e az a tény, hogy a Moszfilmhez régi kapcsolat fűzi a családot?

Mit mondjak... delikát kérdés. Szándékosan nem a Moszfilm egyik stúdiójában próbálkoztam vele, hanem egy független stúdiónál – ilyenek is vannak most már nálunk szép számmal, s három-négy évvel ezelőtt, amikor a Felhő-mennyországot készítettem, már akkor is úgy teremtek, mint eső után a gomba –, ezt a stúdiót úgy hívják: 12A.

Látok még egy ismerős nevet: Batalov.

Á nem, puszta névazonosság. A Fegyát játszó Szergej Batalov most már ugyan Moszkvában színházi alkalmazott, de eredetileg omszki színész. Irina Razanova pedig – ő a filmbeli Valja – rjazanyi, de mára már ő is moszkvaivá lett. Nem véletlen egyébként, hogy nem a moszkvai színészek közül válogattunk. Natalja, a főhős szerelme is példának okáért minszki. Andrej Zsigalov, a főszereplő sem moszkvai akcentussal beszél: cseljabinszki szüntetésű, ezt a „vidéki réteget” hámozta elő most magából a forgatáson. Ő, ugye, bohóc, nem színész, bár szerepelt már korábban is filmen – én is ott ríttam először -; -de megemlítem még, hogy a Tatjana Ivanovnát játszó asszony is csak szegről-végről filmszínésznő, valóiéban bábszínész.

Három évvel ezelőtt mutatták be filmjét. Mit csinált azóta?

Egy másik filmet forgattam tavaly, illetve még tavalyelőtt Fazil Iszkander írásából. Egy színtiszta komédiát, nem ilyen kettős arculatú farce-ot, mint amilyen a Felhő-mennyország. Szuhumiban játszódik – ott is forgattuk, s ma döbbenet látnom a tévében, hogy szinte minden szép helyszínünket ripityára lőtték a harcok során –, egy fotográfusról szól, egy helybeli Casanováról.

Mit szól az orosz közönség a Felhő-mennyországhoz?

– Semmit. A közönség nálunk most nem néz mást, csak huszadrangú filmeket. Azokkal van teli minden mozi. Az az igazság, hogy afféle „fesztiválfilmnek” bizonyult a Felhő-mennyország. Mindenfelé tetszik a kritikusoknak – s kész, ennyi. Jó érzés bejárni vele a világot, de azért hiányzik a nagyközönség elismerése, nem tagadom.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/03 30. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1067