KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/február
MAGYAR MŰHELY
• Vincze Teréz: „Tízezer nap fényében” Kósa Ferenc (1937-2018)
• Szekfü András: A mécsestől a filmkameráig Beszélgetés Kósa Ferenccel
• Kovács Ilona: A magyar Casanova Deésy Alfréd
• Szíjártó Imre: Húsz év háború Kilenc hónap háború / Ostrom
TESTKÉPEINK
• Nemes Z. Márió: A kép vérre szomjazik Testkép a filmvásznon
• Zalán Márk: Testek és lelkek Új raj: Małgorzata Szumowska
• Varga Zoltán: A vágy rebellisei Jan ©vankmajer-portré – 3. rész
A HELY SZELLEME
• Czirják Pál: Van térerő? Színterek a kortárs magyar filmben
• Andorka György: Akció-redukció Zárt helyszínek dramaturgiája
• Varró Attila: Gép a szellemben Gyilkos házak
MENNYEI ÜDVÖZLET
• Szabó Ádám: Itt, a Földön Kortárs európai vallásdrámák
• Gelencsér Gábor: Graphic noir Will Eisner: Szerződés Istennel
• Benke Attila: Atya, fiú, világűr Az Úr hangja
FESZTIVÁL
• Barkóczi Janka: Kairosz gyermekei Amszterdam
KRITIKA
• Pályi András: Az álmok tűzfészke Hidegháború
• Vágvölgyi B. András: Odessa Blue „Bánom is én, ha elítél az utókor”
• Takács Ferenc: Háttér – előtér A kedvenc
• Varró Attila: Kiszínezve Még egy nap élet
STREAMLINE MOZI
• Árva Márton: Történelem a cselédszobából Alfonso Cuarón: Roma
• Roboz Gábor: Farkas, ember Jeremy Saulnier: Hold the Dark
MOZI
• Barkóczi Janka: Csodálatos fiú
• Teszár Dávid: Kafarnaum
• Pethő Réka: Zöld könyv
• Baski Sándor: Alelnök
• Roboz Gábor: Az a nap a tengerparton
• Varró Attila: Pusztító
• Andorka György: Tű, cérna, szerelem
• Kovács Kata: Un homme pressé
• Pazár Sarolta: Az örökösnő
• Vajda Judit: Szerelmünk napjai
• Benke Attila: A csempész
• Huber Zoltán: Üveg
DVD
• Varga Zoltán: Alsógatyás kapitány: Az első nagyon nagy film
• Pápai Zsolt: Soha nem késő I–II.
• Benke Attila: Őrült gazdag ázsiaiak
• Kovács Patrik: Superfly
• Géczi Zoltán: Célkeresztben
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Az igenember

Varró Attila

The Yes Man – amerikai, 2008. Rendezte: Peyton Reed. Írta: Danny Wallace könyvéből Nicholas Stoller és Jarrad Paul. Kép: Robert Yeoman. Zene: Mark Everett. Szereplők: Jim Carrey (Carl), Zooey Deschanel (Allison), Bradley Cooper (Peter), Terence Stamp (Bundley). Gyártó: Warner Bros / Village Roadshow. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 102 perc.

 

A legtöbb filmcsillag pályáján előbb-utóbb elérkezik arra a pontra, amikor már egyetlen ajánlatra sem mondhat nemet, ám kevesen vannak köztük, akik ezt el is játszhatják. A „gumiarcú idióta” skatulyájából mind intenzívebben szabadulni próbáló Jim Carrey eddigi önreflektív alakításai a szerepkényszerek pokláról meséltek (a Truman show tévésztárjától a Minden6ó botcsinálta Istenén és a Majestic háborús veteránnak vélt amnéziásán át egészen a Maszk varázsálarcos szuperhőséig) – ezúttal az igazmondásba kényszerített Hantaboy alakját veszi elő a bőséges készletből és igazítja aktuális problémájához. Az Igenember lecsúszott főhőse a siker érdekében az állandó beleegyezés kétségbeesett végső eszközéhez nyúl, miután egy szektaguru (Terence Stamp Bowfingert ismétlő alakításában) ördögi szerződést köt vele: a szebb jövő érdekében ezentúl mindenre igent kell felelnie.

A Disney-remakekről és kifordított szerelmi komédiákról ismert Peyton Reed friss mozifilmje némi erőfeszítéssel lehetett volna maró szatíra a kényszeres életigenlés fogyasztói mókuskerekében taposó amerikai társadalomról (lásd a főhőshöz választott foglalkozást és az FBI rövidke cameóját), vagy ami ennél is csábítóbb, hamisítatlan szituációs burleszk, ahol épp olyan gigantikus helyzetkomikum-gegek tornyosulnak fel a kötelező bólintásra, mint Stan és Pan párosánál a farbarúgásra. Sajnálatos módon az előbbihez a gondolati merészség hiányzott (a film félúton elereszti alapötletét, és a Carreytől megszokott furcsapár-románcba fullad), az utóbbihoz némi Monty Python- vagy legalább Farrelly-féle vérbő, anarchista humorérzék. Maradt az elvárt kelléktár: a grimaszok és kaszkadőrszámok, a bizarr előadású dalbetétek és persze néhány politikailag inkorrekt poén – hiába jut el a fináléban a főhős az üdvözítő nemhez, úgy tűnik, a sztár számára mégis csak a jól bejáratott igenek maradnak.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/02 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9666