KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/február
MAGYAR MŰHELY
• Vincze Teréz: „Tízezer nap fényében” Kósa Ferenc (1937-2018)
• Szekfü András: A mécsestől a filmkameráig Beszélgetés Kósa Ferenccel
• Kovács Ilona: A magyar Casanova Deésy Alfréd
• Szíjártó Imre: Húsz év háború Kilenc hónap háború / Ostrom
TESTKÉPEINK
• Nemes Z. Márió: A kép vérre szomjazik Testkép a filmvásznon
• Zalán Márk: Testek és lelkek Új raj: Małgorzata Szumowska
• Varga Zoltán: A vágy rebellisei Jan ©vankmajer-portré – 3. rész
A HELY SZELLEME
• Czirják Pál: Van térerő? Színterek a kortárs magyar filmben
• Andorka György: Akció-redukció Zárt helyszínek dramaturgiája
• Varró Attila: Gép a szellemben Gyilkos házak
MENNYEI ÜDVÖZLET
• Szabó Ádám: Itt, a Földön Kortárs európai vallásdrámák
• Gelencsér Gábor: Graphic noir Will Eisner: Szerződés Istennel
• Benke Attila: Atya, fiú, világűr Az Úr hangja
FESZTIVÁL
• Barkóczi Janka: Kairosz gyermekei Amszterdam
KRITIKA
• Pályi András: Az álmok tűzfészke Hidegháború
• Vágvölgyi B. András: Odessa Blue „Bánom is én, ha elítél az utókor”
• Takács Ferenc: Háttér – előtér A kedvenc
• Varró Attila: Kiszínezve Még egy nap élet
STREAMLINE MOZI
• Árva Márton: Történelem a cselédszobából Alfonso Cuarón: Roma
• Roboz Gábor: Farkas, ember Jeremy Saulnier: Hold the Dark
MOZI
• Barkóczi Janka: Csodálatos fiú
• Teszár Dávid: Kafarnaum
• Pethő Réka: Zöld könyv
• Baski Sándor: Alelnök
• Roboz Gábor: Az a nap a tengerparton
• Varró Attila: Pusztító
• Andorka György: Tű, cérna, szerelem
• Kovács Kata: Un homme pressé
• Pazár Sarolta: Az örökösnő
• Vajda Judit: Szerelmünk napjai
• Benke Attila: A csempész
• Huber Zoltán: Üveg
DVD
• Varga Zoltán: Alsógatyás kapitány: Az első nagyon nagy film
• Pápai Zsolt: Soha nem késő I–II.
• Benke Attila: Őrült gazdag ázsiaiak
• Kovács Patrik: Superfly
• Géczi Zoltán: Célkeresztben
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A szavanna fia

Bérczes László

 

Iza Muhamed kedves arcú, jelentéktelen tizenéves fiú. Valószínűleg francia. „Mai fiatal”, bizonyára kocsival jár iskolába, délutánonként vihogó csajokat kocsikáztat, esténként a diszkóban lötyög. Ezt képzeljük róla az első pillanatban. Csakhogy a moziban minden másként van. Iza most egy törzsi sátorban fekszik, a falon barlangrajzok kiakasztva, körös-körül vörösre mázolt néger arcok, sőt a fiút is éppen most festik le, hogy alkalmas legyen a próbára. Mert ha kiállja a próbát, megkapja az utsi törzs „tagsági igazolványát.” Talán még szülei sem értenék – mi nézők mindenesetre nem értjük –, hogy kerül ez a fiú Afrikába, a dzsungelbe. Mérgezett hegyű nyílvesszőit rendezgeti, testén még véresen gőzölgő leopárdbőr. Az imént győzte le az állatot. Igaz, az első dobást elvétette, de csak azért, hogy utána testi erővel kerekedhessen a vérengző fenevad fölé. „És még ez a gyerek van felmentve tornából!” – mondaná most háborogva apja, ha látná ezen ifjú hőst. De hiába minden hőstett. Talán még Josef K. is hamarább megkapná a tagsági igazolványt a Hivataltól, mint egy fehérbőrűnek született harcos az utsik háborúságot kedvelő gonosz törzsétől. Sebaj, így kerülhet Iza a békés egymás mellett élést hirdető dinek táborába, és Pao, az „öreg elefánt” társaságában számtalan életbölcsességgel gazdagodhat – ő is, mi is. „Fehérek és feketék között egyetlen különbség van: a bőrük színe” – mondja ez a néger filozófus-törzsfőnök. És mi Izával rábólintunk.

Pao azt hiszi, hogy varázsfüveire és a csujogatós törzsi táncokra sebesült pártfogoltjának van szüksége. Pedig a festett pofák, tamtam, skanzen-tüzestánc a filmeseknek kellettek. A gyerek és a kutya mellett talán a fekete egzotikum a legbiztosabb sikerforrás.

Izának még egy lépés hiányzik ahhoz, hogy mindent megtudjon. Aztán lemoshatja a festéket, párizsi szobájában leterítheti a leopárdbőrt, felöltheti dögös cuccait, és mehet a dizsibe. Találkoznia kell a fehérekkel, meg kell ismernie a civilizáció csodáit – kanalat, tányért, ágyat, nadrágot... – és látnia kell, hogy a fehér szín sem fenékig tejfel. – Úgy látszik, a fehérek is ölik egymást – állapítja meg ez a mindentudó popharcos. És mi rábólintunk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/07 50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6075