KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/február
MAGYAR MŰHELY
• Vincze Teréz: „Tízezer nap fényében” Kósa Ferenc (1937-2018)
• Szekfü András: A mécsestől a filmkameráig Beszélgetés Kósa Ferenccel
• Kovács Ilona: A magyar Casanova Deésy Alfréd
• Szíjártó Imre: Húsz év háború Kilenc hónap háború / Ostrom
TESTKÉPEINK
• Nemes Z. Márió: A kép vérre szomjazik Testkép a filmvásznon
• Zalán Márk: Testek és lelkek Új raj: Małgorzata Szumowska
• Varga Zoltán: A vágy rebellisei Jan ©vankmajer-portré – 3. rész
A HELY SZELLEME
• Czirják Pál: Van térerő? Színterek a kortárs magyar filmben
• Andorka György: Akció-redukció Zárt helyszínek dramaturgiája
• Varró Attila: Gép a szellemben Gyilkos házak
MENNYEI ÜDVÖZLET
• Szabó Ádám: Itt, a Földön Kortárs európai vallásdrámák
• Gelencsér Gábor: Graphic noir Will Eisner: Szerződés Istennel
• Benke Attila: Atya, fiú, világűr Az Úr hangja
FESZTIVÁL
• Barkóczi Janka: Kairosz gyermekei Amszterdam
KRITIKA
• Pályi András: Az álmok tűzfészke Hidegháború
• Vágvölgyi B. András: Odessa Blue „Bánom is én, ha elítél az utókor”
• Takács Ferenc: Háttér – előtér A kedvenc
• Varró Attila: Kiszínezve Még egy nap élet
STREAMLINE MOZI
• Árva Márton: Történelem a cselédszobából Alfonso Cuarón: Roma
• Roboz Gábor: Farkas, ember Jeremy Saulnier: Hold the Dark
MOZI
• Barkóczi Janka: Csodálatos fiú
• Teszár Dávid: Kafarnaum
• Pethő Réka: Zöld könyv
• Baski Sándor: Alelnök
• Roboz Gábor: Az a nap a tengerparton
• Varró Attila: Pusztító
• Andorka György: Tű, cérna, szerelem
• Kovács Kata: Un homme pressé
• Pazár Sarolta: Az örökösnő
• Vajda Judit: Szerelmünk napjai
• Benke Attila: A csempész
• Huber Zoltán: Üveg
DVD
• Varga Zoltán: Alsógatyás kapitány: Az első nagyon nagy film
• Pápai Zsolt: Soha nem késő I–II.
• Benke Attila: Őrült gazdag ázsiaiak
• Kovács Patrik: Superfly
• Géczi Zoltán: Célkeresztben
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fesztivál

Torino

Rosszkedvűek a srácok

Zsugán István

Kiküldött munkatársunk beszámolója

 

 

A Fiatal Filmesek Nemzetközi Fesztiválja, amely már ötödik évadját élte meg Torinóban, sajátos helyet foglal el az olasz – és a nemzetközi – filmfesztiválok tarka palettáján. A hagyományos itáliai kulturális centrumokkal – Róma, Velence stb. – versenyre kelve szinte szükségszerű volt, hogy a modern ipari-gazdasági hatalmat koncentráló északi nagyvárosok is kivívják a maguk helyét, tekintélyét az audiovizuális média birodalmában. S ha Milánó elsősorban az immár hagyományos film-perzsavásárával, meg a magántelevíziózás nagy moguljává növekedett Berlusconi-impérium egyre növekvő hatalmával, gyorsan bővülő filmgyártási tevékenységével törte meg a hagyományosan kialakult Róma-központúságot az olasz mozgóképiparban és -kultúrában, nem kívánt észrevétlen maradni a szintén tekintélyes ipari-pénzügyi hatalmat összpontosító „FIAT-város”, Torino sem.

Az ismert kritikus, filmtörténész, egyetemi tanár, Gianni Rondolino igazgatásával létrehozta hát a Fiatal Filmesek Nemzetközi Fesztiválját, amely alig fél évtized alatt már-már gigantikus méretűvé növekedett. Csupán a hivatalos versenyben 32 film szerepelt az öt kontinens 22 országából; versenyen kívül 18 alkotás, a „Nyílt tér” szekcióban pedig több mint 350 videoalkotást mutattak be 18 országból. Önálló, retrospektív szekcióban vonultatták föl a 60-as évek szovjet filmtermésének legreprezentatívabb alkotásait (25 filmet Danyelijától Paradzsanovon át Tarkovszkijig – az Andrej Rubljovot első ízben a nemrég rekonstruált, eredeti, 205 perces változatában); s külön információs szekciót szenteltek Niger filmgyártásának, illetve az Angol Film- és Televíziós Főiskola volt növendékei munkásságának.

Huszonéves filmesek közérzet-jelentései Nyugat- és Kelet-Európán kívül Hongkongból, Japánból, Tajvanról, a Fülöp-szigetekről, Kínából, Afrikából és persze Észak- és Latin-Amerikából: milyen összképet mutat ez a sokszínű kaleidoszkóp? Sommásan fogalmazva: mintha mindenütt rosszul éreznék magukat a srácok.

Mint például a kínai Chen Kaige Katonai díszszemle című – nagydíjjal kitüntetett – filmjének hősei. (A pekingi születésű ifjú rendező apja is filmrendező volt; neki mint értelmiségi származéknak a „Nagy Kulturális Forradalom” idején félbe kellett szakítania középiskolai tanulmányait, s évekre egy távoli gumiültetvényre vezényelték, majd sorkatonai szolgálatot teljesített, mielőtt visszatérhetett Pekingbe, ahol elvégezte a filmfőiskolát.) A Katonai díszszemle annak a több mint tízezernyi fiatal férfiúnak és nőnek a története, akik nyolc hónapon át naponta kényszerülnek szinte emberfeletti fizikai és pszichikai megterhelések elviselésére, hogy a dísztribün előtt talán majd ők is ott menetelhessenek az október 1-i gigantikus parádén. Pompásan egyénített figurák; az embertelen nyomás következtében kialakuló, elfojtott belső feszültségek, jellemtorzulások és -megszilárdulások érzékeny ábrázolata teszi emlékezetessé Chen Kaige alkotását, amely az európai néző emlékezetében – távolról – Sidney Lumet A domb című, 1965-ös filmjének élményét idézi föl.

Kazahsztán pusztáin játszódik az Alma Ata-i stúdióban készült – Torinóban különdíjat nyert – A műkedvelők című szovjet film (rendező: Szergej Bodrov). Fiatalok műkedvelő rock-együttese portyázik egy roskatag autóbuszon; szeretnék eljátszani lelkükből leledzett kedvenc dalaikat „a népnek”: a kolhozparasztoknak. Szívszorítóan mulatságos kalandozásaik, kudarcos „fellépéseik” során egy öregek szociális otthonában jutnak – képletes – pódiumhoz a kopár udvaron; s bár a többé-kevésbé nagyothalló gondozottak eleinte nemigen tudnak mit kezdeni a számukra teljességgel szokatlan rockzenével, mégis örülnek, mert egyhangú napjaikat megszínesíti valami esemény. A muzsikáló-bolondozó srácokra pedig különleges hatást gyakorol megismerkedésük egy megtört özvegyasszonnyal: hozzájuk hasonló életkorú, egyetlen fiát gyászolja, aki Afganisztánban esett el… A műkedvelő zenészek rozoga autóbusza továbbdöcög a sivár tájban, de már nem ugyanazok a gondtalanul vidám srácok zötykölődnek rajta, akik néhány órával azelőtt voltak.

Rosszkedvű az a fiatal lengyel házaspár is, aki Natalia Koryncka Egy mínusz egy című, 16 perces, łodzi diploma-filmjének szereplője. (A rövid és középhosszú filmek kategóriájának különdíját nyerte.) Az ifjú férj állandóan éjszakai műszakban dolgozik, a feleség nappal; gyakorlatilag csak percekre, félórákra találkoznak a hajnali és az esti rohanások közepette, s családi életük szinte nem egyéb üzenőcetli-váltások monoton sorozatánál…

Álmaiban, filléres képregényekből újjáteremtett fantáziálásában lel csak némi örömet a tajvani Hou Xiao-xian A Nílus leánya című – különdíjas – filmjének hősnője. Anyja rákban meghalt, apja otthonuktól távol rendőrként szolgál, s amikor nagyritkán hazajön, féktelen veszekedésekbe bonyolódik fiával, a kislány lázadozó, majd bűnözővé züllő nagykamasz bátyjával. A lány törékeny vállain imbolyog a foszladozó családi élet minden terhe; nappal felszolgáló egy gyorsétteremben, esti iskolába jár; éjjel mos, főz, takarít; ám a tragédiát nem képes megakadályozni: fivére holtan marad az úttesten egy rablási kísérlet következtében. A Nílus leánya című ponyva-históriából szőtt álomképeket szertefoszlatja a kitalált melodrámánál sokkal kegyetlenebb valóság.

A legjobb női alakítás díját a zsűri is, a tőle függetlenül szavazó közönség is Myriam Davidnek, a francia Virginia Thevenet Játék a tűzzel című filmje főszereplőjének ítélte. (A rendezőnő, Virginia Thevenet neve nem véletlenül cseng ismerősen: színésznőként láthattuk Truffaut, Eustache, Rohmer és mások filmjeiben. Ez a második rendezése.) Eric és Elisa, a párizsi kamasz-testvérpár váratlanul árván marad a nagy lakásban: anyjuk meghal, apjuk már rég elhagyta családját, s tartásdíj, rendszeres anyagi támogatás helyett nagyritkán megvendégeli őket egy-egy óriási adag tejszínhabos fagylalttal… A lány és a fiú szertelenül, vidáman-kétségbeesetten keresi identitását, helyét a hirtelen rájuk szakadt felnőtt világban, s közben óhatatlanul eltévelyednek a szexualitás, s az érzelmi élet labirintusaiban. A film bevallottan „hommáge à Jean Cocteau”: a Vásott kölykök szabad, kötetlen újrafogalmazása.

Inkább keletkezési helye – Szicília –, mint művészi értékei miatt érdemel említést Francesco Calogero Az érintés gyengédsége című elsőfilmje. Messina eddig nem szerepelt az olasz filmgyártás térképén; Calogero Super 8-as amatőrfilmek és kísérleti videók után ezzel a nagyjátékfilmmel debütált. A szakmáját megszállott hivatástudattal gyakorló ifjú messinai nyomdai korrektor históriája – aki szenvedélyesen vadássza a sajtóhibákat; s ezt a tökéletességre törekvést a szerzői szándék szimbolikus jelentőséggel kívánja felruházni – groteszk fordulatokban bővelkedő, kesernyés hangulatú, de nem túl meggyőző filmmé kerekedik. Giorgio, a peches ifjú szicíliai korrektor rosszkedvű – akárcsak megannyi más nemzedéktársa az öt földrész legkülönfélébb pontján, akiket a torinói vásznakról megismerhettünk a Fiatal Filmművészek Nemzetközi Fesztiválján.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/04 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5059