KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/február
MAGYAR MŰHELY
• Vincze Teréz: „Tízezer nap fényében” Kósa Ferenc (1937-2018)
• Szekfü András: A mécsestől a filmkameráig Beszélgetés Kósa Ferenccel
• Kovács Ilona: A magyar Casanova Deésy Alfréd
• Szíjártó Imre: Húsz év háború Kilenc hónap háború / Ostrom
TESTKÉPEINK
• Nemes Z. Márió: A kép vérre szomjazik Testkép a filmvásznon
• Zalán Márk: Testek és lelkek Új raj: Małgorzata Szumowska
• Varga Zoltán: A vágy rebellisei Jan ©vankmajer-portré – 3. rész
A HELY SZELLEME
• Czirják Pál: Van térerő? Színterek a kortárs magyar filmben
• Andorka György: Akció-redukció Zárt helyszínek dramaturgiája
• Varró Attila: Gép a szellemben Gyilkos házak
MENNYEI ÜDVÖZLET
• Szabó Ádám: Itt, a Földön Kortárs európai vallásdrámák
• Gelencsér Gábor: Graphic noir Will Eisner: Szerződés Istennel
• Benke Attila: Atya, fiú, világűr Az Úr hangja
FESZTIVÁL
• Barkóczi Janka: Kairosz gyermekei Amszterdam
KRITIKA
• Pályi András: Az álmok tűzfészke Hidegháború
• Vágvölgyi B. András: Odessa Blue „Bánom is én, ha elítél az utókor”
• Takács Ferenc: Háttér – előtér A kedvenc
• Varró Attila: Kiszínezve Még egy nap élet
STREAMLINE MOZI
• Árva Márton: Történelem a cselédszobából Alfonso Cuarón: Roma
• Roboz Gábor: Farkas, ember Jeremy Saulnier: Hold the Dark
MOZI
• Barkóczi Janka: Csodálatos fiú
• Teszár Dávid: Kafarnaum
• Pethő Réka: Zöld könyv
• Baski Sándor: Alelnök
• Roboz Gábor: Az a nap a tengerparton
• Varró Attila: Pusztító
• Andorka György: Tű, cérna, szerelem
• Kovács Kata: Un homme pressé
• Pazár Sarolta: Az örökösnő
• Vajda Judit: Szerelmünk napjai
• Benke Attila: A csempész
• Huber Zoltán: Üveg
DVD
• Varga Zoltán: Alsógatyás kapitány: Az első nagyon nagy film
• Pápai Zsolt: Soha nem késő I–II.
• Benke Attila: Őrült gazdag ázsiaiak
• Kovács Patrik: Superfly
• Géczi Zoltán: Célkeresztben
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Sofia Coppola: Csábítás

Gyilkos szüzek

Varró Attila

Sofia Coppola új korszakot nyit életművében kifordított hárem-filmjével.

 

Tizennyolc év telt el Sofia Coppola szívszorító debütje, az Öngyilkos szüzek óta és idei, hatodik nagyjátékfilmjével a rendezőnő végérvényesen nagykorú lett: jelentse ez a filmnyelvi eszköztár hivalkodó pózoktól (Made in Hollywood) és kamaszos szertelenségtől (Marie Antoinette) mentes, érett alkalmazását, a filmadaptáció és szerzőiség tökéletes összhangját vagy épp a hollywoodi stúdióvilágba történő integrációt, amely során alapanyag, sztár és népszerű műfaj egyaránt megkapja az illendő bánásmódot – egy multiplexben és artmoziban egyformán életképes, fordulatos és szépséges alkotásban. A Csábítás Coppola második regényfeldolgozása az elsőfilm után, ráadásul a Thomas Cullinan vaskos művéből készült polgárháborús thriller-románc ugyancsak egy összezárt leányközösségben játszódik, amelyet anyai szigorral irányít a virginiai(!) Fansworth Leányiskola nyársat nyelt igazgatónője, mígnem a férfijelenlét – egy sebesült északi baka alakjában – betolakodik a fruska-kommuna elfojtásokkal teli, önpusztító közegébe és a frivol szexuális érdeklődés lassacskán véres tragédiába fordul. Mintha a rendezőnő egy ismerős történetszövetben próbálná újraszőni szerzői képét, módosításaival jelezve megváltozott viszonyát a filmkészítéshez és önkifejezéshez: ami 1999-ben még érzékeny, fuldokló vallomás volt a kertvárosi leányszobából a korlátok áthághatatlanságáról (akár a szülői hatalom, akár a férfitekintetek szabják), az 2017-ben fülledt, érzéki manifesztum az erejére találó nőiességről, amely ugyanolyan hatékonyan képes tárgyiasítani férfialanyát (felhasználva teljes hatalmi eszköztárát véres erőszaktól szexuális kezdeményezésen át a mozgástér leszűkítéséig), ahogy ezt a klasszikus Hollywood, köztük a Cullinan-regény első feldolgozását jelentő Don Siegel-film (A tizedes háreme) teszi nőalakjaival.

A Csábítás persze nem egy forradalom himnusza, az aranykalitka ezúttal is a hősnőkre zárul, de immár a nők kezében a kulcsa. Míg az öngyilkos szüzek halálukkal menekülni próbáltak a totális passzivitás elől, a gyilkos szüzek (beleértve az anyafigurát is) aktív tettestársakként végzik a rács mögött – legyen bár motivációjuk csalódottság, bosszú vagy önvédelem, ebből a világból a cselekvés, az erőszak árán sem jutnak ki. A vonzó tizedes a szabadulás, az új élet lehetőségét kínálja: mindenki megpróbálja saját vágyaihoz, igényeihez szabni (a Siegel-adaptáció kétszínű, manipulatív jenkijéhez képest sokkal jóravalóbb és tehetetlenebb figura), legyen az a kép hősszerelmes, szerető apa vagy ádáz szerető – ám a vetélkedés során megmentőből eunuch lesz kezük között és az adott műfaji heppiendek helyébe a Coppola-drámák csendes, kollektív melankóliája lép. Míg a rendezőnő leghatározottabb szerzői munkái (Elveszett jelentés, Made in Hollywood) a műfaji elvárások tagadásáról szóltak, a Csábítás csupán a záróképre, egyfajta tanulságként jut el ugyanerre a pontra: addig rendezőnője könnyed eleganciával váltogat a Southern gothic és női melodráma, románc és thriller között, korábbi művei eseménytelenségét és repetitivitását feltartóztatatlan erővel sodródó cselekményre cserélve. Ha a debütfilm még arról szólt, milyen érzés egy Coppola-lánynak saját helyét keresni az álomgyári háremben, az idei adaptáció/remake (nehéz megállapítani, melyik forráshoz áll közelebb) szüzei már a műfaji fegyvertárat felhasználva küzdenek céljukért, majd közösen csalódnak a férfi-csábításban (az eredeti cím árulkodóbb módon „ámítást” jelent), lemondva arról az illúzióról, hogy a szeretett férfival kéz a kézben távozzanak az álomgyári naplementébe – egy utolsó vacsora keretében újra egymásra találnak, visszalépve izolált nőviláguk rácsai mögé.

Míg az 1971-es A tizedes háreme a Siegel-Eastwood szerzőpáros kezében keserű tagadása volt a hollywoodi értékeknek, akár a kalandorientált western, akár a kosztümös melodráma felől közelítjük meg, Coppola kortárs női olvasatában Cullinan története nem a műfaji dekonstrukció, inkább a szerzői rekonstrukció eszközévé válik: egy újrakezdés mérföldkövének tűnik, ahol az önkifejezés saját zsáner-lehetőségeit keresi (lásd a Nagyítás vagy a Gloria példáját) nyitottan és érzékenyen az idegen terep szabályaira – Siegelnél mindenki egyformán negatív, Coppolánál senki sem az. Mintha csak a rendezőnő azt üzenné új filmjével: kitanulta a mesterségét, otthonosan mozog a zsánerdíszletek között, egyenrangú filmkészítő bármilyen téren bármelyik férfikollégával, de egyelőre köszöni, nem kér a fősodorból – inkább visszahúzódik saját szűk mesevilágába, az apró gesztusok, selymes csendek és szelíd rítusok közé, jelentsenek börtönt vagy menedéket.

 

Csábítás (The Beguiled) – amerikai, 2017. Rendezte: Sofia Coppola. Írta: Thomas Cullinan regényéből Sofia Coppola. Kép: Philippe Le Sourd. Zene: Phoenix. Szereplők: Nicole Kidman (Martha), Kirsten Dunst (Edwina), Elle Fanning (Alicia), Colin Farrell (McBurney). Gyártó: American Zoetrope. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Szinkronizált. 94 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/09 49-50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13346