KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
   2018/december
ÁLOMLABIRINTUS
• Varga Zoltán: A nyelvöltögető prágai szürrealista Jan ©vankmajer-portré – 1. rész
• Bereczki Zoltán: A ciklon szeme Lynch, Hofstadter, Escher
MAGYAR MŰHELY
• Pataki Éva: „Mindenki Liv Ullmann akart lenni” Beszélgetés Tordai Terivel
• Kránicz Bence: „Iszonyú sok hülyeséget csinálok” Beszélgetés Reisz Gáborral
• Huber Zoltán: Van tovább Rossz versek
• Hegyi Zoltán: A személyesség hitele Beszélgetés Oláh Katával és Csukás Sándorral
• Pető Szabolcs: Kézműves film Beszélgetés Papp Károly Kásával
• Baski Sándor: Baljós Budapest X – A rendszerből törölve
TÉNYKÉPEK
• Benke Attila: Rakétával az Új Vadnyugatra Az amerikai űrprogramok filmen
• Barkóczi Janka: Teaidő Képregény-újságírás: Joe Sacco
• Kránicz Bence: „Már ünnepünknek vége” Orson Welles: The Other Side of the Wind
• Kovács Patrik: Kész cirkusz Silvio és a többiek
FESZTIVÁL
• Benke Attila: Reflektorfényben a látványtervező Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál – Szolnok
• Schubert Gusztáv: Selyem és vér Velence
KÖNYV
• Fekete Tamás: Övezze kultusz! Lichter Péter: 52 kultfilm
KRITIKA
• Nemes Z. Márió: Pokolgiccs A ház, amit Jack épített
• Barkóczi Janka: Metamorfózis Lány
• Soós Tamás Dénes: Az empátia határai Hamis szelek
TELEVÍZÓ
• Varró Attila: Yellowstone Ahol a bölény dübörg
MOZI
• Vincze Teréz: Lucia látomásai
• Jankovics Márton: Milliárdos fiúk klubja
• Alföldi Nóra: McQueen
• Hegedüs Márk Sebestyén: Még mindig itt vagyunk
• Huber Zoltán: A Hunter Killer-küldetés
• Varga Zoltán: Mara
• Benke Attila: Ami nem öl meg
• Kovács Patrik: Bérgyilkost fogadtam
• Roboz Gábor: Hozzám jössz, haver?
• Tüske Zsuzsanna: Pizzarománc
• Pethő Réka: Legendás állatok – Grindelwald bűntettei
• Varró Attila: A belleville-i zsaru
DVD
• Gelencsér Gábor: Federico Fellini válogatás
• Kovács Patrik: Sirály
• Benke Attila: A sztárok nem Liverpoolban halnak meg
• Tóth Menyhért: Őrzött idő
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi A halál angyalai

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Csalók

Pápai Zsolt

Les Tricheurs – francia–olasz, 1958. Rendezte: Marcel Carné. Szereplők: Jacques Charrier, Pascale Petit, Laurent Terzieff, Jean-Paul Belmondo. Forgalmazó: Caesar Film International. 118 perc.

 

A filmtörténet néha valószínűtlenebb, mint az élet: a francia újhullám hajnalán – nem sokkal Truffaut és Godard kisfilmjei és a mozgalmat beizzító A szép Serge után, az Unokafivérekkel egy időben, és alig valamivel a Négyszáz csapás előtt – a francia film élő kövületének tartott Marcel Carné leforgatja Csalók című, fiatalosan friss munkáját. Truffaut, Godard, Rohmer nagyjátékfilmjeit megelőzően, a művi realizmus mestere, az újhullámosok által őszintén utált Carné újhullámos filmet készít, mi több, az év legnagyobb sikerét aratja a francia mozikban.

Carné filmje azt bizonyítja, hogy a nouvelle vague eredményeinek aprópénzre váltása nem a hatvanas évek derekán kezdődött – Lelouch sokat emlegetett, világszerte kaszáló és egyenesen Oscarig menetelő Egy férfi és egy nő című opusával –, hanem a mozgalom születésével egy időben megindult. A Csalók ugyanis nem igazán újhullámos film, csak a felületi jegyek mutatják annak. Ráadásul azok is ellentmondásosak: az intertextek (Haragban a világgal, Hallelujah) felszíniek, kézből vett felvételek nincsenek, a plein-air képek közé háttérvetítéssel készült snittek ékelődnek. A jelenetek jól fésültek és pedánsan vágottak, éppen az az amatőrizmussal határos féktelen derű hiányzik belőlük, ami a nouvelle vague suhancainak korai munkáit ellenállhatatlanná tette. Minden precízen kiszámított, Carné a valódi újhullámos filmek spontán építkezése helyett a papa mozijának óramű-dramaturgiáját alkalmazza (egyúttal elhatárolódik a nagypapa mozijától: a mozijelenetben Rudolph Valentino játékán nem csupán a grandiózus érzelmek korszerűtlensége miatt röhögnek karéjban a hősök, hanem – olybá tűnik – az idejétmúlt némafilm-esztétikát is kinevetik).

Az ötvenes évek hollywoodi tinidrámáitól is megérintett történet középpontjában végtelenített bulizásban felnőtté érlelődő, a szabadságot szabadosságként félreértelmező és ezért kisebb-nagyobb tragédiákba belefutó fiatalok állnak. Ifjonti hevület hiányában Carné igyekezett egyéb megoldásokkal korszerűvé tenni a filmet, és – ismerjük el – ötvenhez közel is gyorsan tanult: a plein-air képek még ilyen polírozottan is hatásosak, a jeleneteket kísérő minőségi jazz (Oscar Peterson, Stan Getz, Dizzy Gillespie) imponáló, az egzisztencialista frázisok pompásan ülnek. A rendező semmit sem bízott a véletlenre, a krimiszál és az autós üldözés beiktatásával a popularitásnak, míg a moralizáló befejezéssel a tanulságra vágyó nézőknek hódolt. A Csalók minden ízében professzionális film lett, a szó dicsérő és pejoratív értelmében egyaránt.

Extrák: Alternatív befejezés, interjú az egyik mellékszereplővel és előzetes.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/06 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9399