KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
   2018/december
ÁLOMLABIRINTUS
• Varga Zoltán: A nyelvöltögető prágai szürrealista Jan ©vankmajer-portré – 1. rész
• Bereczki Zoltán: A ciklon szeme Lynch, Hofstadter, Escher
MAGYAR MŰHELY
• Pataki Éva: „Mindenki Liv Ullmann akart lenni” Beszélgetés Tordai Terivel
• Kránicz Bence: „Iszonyú sok hülyeséget csinálok” Beszélgetés Reisz Gáborral
• Huber Zoltán: Van tovább Rossz versek
• Hegyi Zoltán: A személyesség hitele Beszélgetés Oláh Katával és Csukás Sándorral
• Pető Szabolcs: Kézműves film Beszélgetés Papp Károly Kásával
• Baski Sándor: Baljós Budapest X – A rendszerből törölve
TÉNYKÉPEK
• Benke Attila: Rakétával az Új Vadnyugatra Az amerikai űrprogramok filmen
• Barkóczi Janka: Teaidő Képregény-újságírás: Joe Sacco
• Kránicz Bence: „Már ünnepünknek vége” Orson Welles: The Other Side of the Wind
• Kovács Patrik: Kész cirkusz Silvio és a többiek
FESZTIVÁL
• Benke Attila: Reflektorfényben a látványtervező Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál – Szolnok
• Schubert Gusztáv: Selyem és vér Velence
KÖNYV
• Fekete Tamás: Övezze kultusz! Lichter Péter: 52 kultfilm
KRITIKA
• Nemes Z. Márió: Pokolgiccs A ház, amit Jack épített
• Barkóczi Janka: Metamorfózis Lány
• Soós Tamás Dénes: Az empátia határai Hamis szelek
TELEVÍZÓ
• Varró Attila: Yellowstone Ahol a bölény dübörg
MOZI
• Vincze Teréz: Lucia látomásai
• Jankovics Márton: Milliárdos fiúk klubja
• Alföldi Nóra: McQueen
• Hegedüs Márk Sebestyén: Még mindig itt vagyunk
• Huber Zoltán: A Hunter Killer-küldetés
• Varga Zoltán: Mara
• Benke Attila: Ami nem öl meg
• Kovács Patrik: Bérgyilkost fogadtam
• Roboz Gábor: Hozzám jössz, haver?
• Tüske Zsuzsanna: Pizzarománc
• Pethő Réka: Legendás állatok – Grindelwald bűntettei
• Varró Attila: A belleville-i zsaru
DVD
• Gelencsér Gábor: Federico Fellini válogatás
• Kovács Patrik: Sirály
• Benke Attila: A sztárok nem Liverpoolban halnak meg
• Tóth Menyhért: Őrzött idő
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi A halál angyalai

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Multimédia

Kurtág Judit: Videó-művek

Egymásban

Forgách András

Kurtág Judit munkáiban lelki történések válnak képekké, videó-installációit a Ludwig-múzeum mutatta be.

 

Minden igazi művész arról ismerszik meg, hogy az érzékelhetetlen és az érzékelhető, a láthatatlan és látható miféle látszólag összeférhetetlen tartományait képes úgy egymáshoz illeszteni, hogy szemlélőjeként ne észleljem a varratokat, hibátlan egésznek tűnjön, szükségszerű, másként elképzelhetetlen világnak – ha nem éppen maga a „varrat”, az összekapcsolás mikéntje, a váratlan ötlet válik, a mű szemlélése közben, ami maga is a teremtő folyamat része, titokzatosan és észrevétlenül formává.

Kurtág Juditnak a Ludwig Múzeum négy termében bemutatott, és együttesükben heterogén szemléletű (2002 és 2005 között készült) installációi szépségükkel, váratlanságukkal és szellemességükkel is hatnak nézőjükre. Van egy határozottan felismerhető belső lassúságuk, még akkor is, ha a vágás révén olyan ugráló szekvenciák jönnek létre, mint a Meet me (t)here-ben (4’ 30”), ahol a kamerát kezelő rendező és a japán koreográfusnő egymástól függetlenül alakították ki mozgástervüket és csak ezután forgatták le a véletlen szükségszerűség elemének beépítésével a filmet (a belső lassúság itt is megteremtődik: az ismétlődések monotóniájából és a mozgások helyhez kötöttségéből, a szereplő táncos arcának mozdulatlanságából is fakad) – egyszóval lassúak a filmek, gyakran állóképekkel indítanak, vagy nagyon lassú, illetve lelassított mozgású testekkel, arcokkal, tehát azzal kezdik, hogy megállítják a pillanatot, de valami rákopírozódik, ráúszik erre az állóképre, s eközben a filmek rövidek (11 perces a leghosszabb munka, a Sans titre azaz Cím nélkül”, amelyikben három egymásra másolódó kép haj-arc-kéz egy pillanatban festménnyé, freskóvá változik), de mert végtelenítve vannak és folyamatosan ismétlődnek, egymáshoz képest is jelentéseket hoznak létre valamilyen virtuális térben. A tévéképernyőbe szorított vagy falra vetített kisfilmek nem csupán a képek erejével számolnak, hanem a zenei hatások gazdagságával és bonyolultságával is (többnyire ifj. Kurtág György felel a hangzásvilágért). A fekete fal két felületén, a mennyezeten és szemközt is folyamatosan mozgó Metalogue azaz „Metalógus” lép ki talán ebből a megjelenítő-rendszerből a legradikálisabban, ha leülünk vagy lefekszünk a terem közepére helyezett ágyra, mintha egy fekete dobozban lennénk. Installációnak talán ez a legsikerültebb: álomszerű és érzéki, de érzékisége nem elsősorban az erotikából, hanem a két (vagy három?) test egymáson áttetsző, létező, lélegző lassú mozgásából születik, a „dialóg” fogalmát valóban továbbértelmezve. Ha a zenét is nézzük, családi darabok ezek tehát, de hiányzik belőlük mindenfajta családias, ha úgy tetszik házilekvárillatú karakter – bár a Polyglotte grâce a Babel („Bábelnek hála, többnyelvű”) és az Une grammaire du temps („Az idő egy grammatikája”) című munkákban van közvetlen utalás a családi háttérre, részben az elsőben feliratokban elmesélt, talán önéletrajzi mozzanatokat is tartalmazó szövegben, amelyben az emigránslétezés egyik következményéről mesél az egyes szám első személyű szerző, részben Kurtág Márta, a nagymama portréja révén (lásd: grammaire = grand-mère, szintén a nyelvre, az anyanyelvre, vagy nagyanyanyelvre utaló szójátékkal), mégis, ezek a munkák inkább hosszas meditációk nyomán áttetszővé kristályosodott képeknek, objektív, a személyestől eltávolított töredékszerű egésznek tetszenek, mint autobiográfikus vallomásoknak. Kurtág Judit munkáiban lelki történések válnak képekké, nagyon éber, pszichedelikus szemlélődés nyomán (és közben), a sokféle munka ennek a szemlélődésnek kikristályosodása: eleven, tiszta, sallangtalan. Nyilván hatalmas szellemi hátteret jelent a világhírű zeneszerző nagyapa és a különleges világú apa is, ám a 30 éves művész gondolkodásmódja teljesen összetéveszthetetlen és eredeti. Kurtág Juditnak nincsenek doktrínái: személyes tudása nyilvánul meg minden alkotásában. Néz, minden érzékével figyel, szenved, hall, ráadásul szemtelen és van humora, eközben mégis csöndes, sőt, szinte néma. Jó volt barangolni a kiállításán.

 

 

Kurtág Judit: Videó-művek – Ludwig Múzeum

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/06 50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8628