KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
   2018/december
ÁLOMLABIRINTUS
• Varga Zoltán: A nyelvöltögető prágai szürrealista Jan ©vankmajer-portré – 1. rész
• Bereczki Zoltán: A ciklon szeme Lynch, Hofstadter, Escher
MAGYAR MŰHELY
• Pataki Éva: „Mindenki Liv Ullmann akart lenni” Beszélgetés Tordai Terivel
• Kránicz Bence: „Iszonyú sok hülyeséget csinálok” Beszélgetés Reisz Gáborral
• Huber Zoltán: Van tovább Rossz versek
• Hegyi Zoltán: A személyesség hitele Beszélgetés Oláh Katával és Csukás Sándorral
• Pető Szabolcs: Kézműves film Beszélgetés Papp Károly Kásával
• Baski Sándor: Baljós Budapest X – A rendszerből törölve
TÉNYKÉPEK
• Benke Attila: Rakétával az Új Vadnyugatra Az amerikai űrprogramok filmen
• Barkóczi Janka: Teaidő Képregény-újságírás: Joe Sacco
• Kránicz Bence: „Már ünnepünknek vége” Orson Welles: The Other Side of the Wind
• Kovács Patrik: Kész cirkusz Silvio és a többiek
FESZTIVÁL
• Benke Attila: Reflektorfényben a látványtervező Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál – Szolnok
• Schubert Gusztáv: Selyem és vér Velence
KÖNYV
• Fekete Tamás: Övezze kultusz! Lichter Péter: 52 kultfilm
KRITIKA
• Nemes Z. Márió: Pokolgiccs A ház, amit Jack épített
• Barkóczi Janka: Metamorfózis Lány
• Soós Tamás Dénes: Az empátia határai Hamis szelek
TELEVÍZÓ
• Varró Attila: Yellowstone Ahol a bölény dübörg
MOZI
• Vincze Teréz: Lucia látomásai
• Jankovics Márton: Milliárdos fiúk klubja
• Alföldi Nóra: McQueen
• Hegedüs Márk Sebestyén: Még mindig itt vagyunk
• Huber Zoltán: A Hunter Killer-küldetés
• Varga Zoltán: Mara
• Benke Attila: Ami nem öl meg
• Kovács Patrik: Bérgyilkost fogadtam
• Roboz Gábor: Hozzám jössz, haver?
• Tüske Zsuzsanna: Pizzarománc
• Pethő Réka: Legendás állatok – Grindelwald bűntettei
• Varró Attila: A belleville-i zsaru
DVD
• Gelencsér Gábor: Federico Fellini válogatás
• Kovács Patrik: Sirály
• Benke Attila: A sztárok nem Liverpoolban halnak meg
• Tóth Menyhért: Őrzött idő
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi A halál angyalai

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Anya és a szerelem

Kolozsi László

 

Nagyra becsült kritikus kollegám azt mondta, hogy gyomorforgatónak találta a a filmet, mert May (Anne Reid), az anya, vagyis a film főhőse, szerinte kifejezetten taszító. Nem osztom a véleményét: a film éppen Anne Reid miatt nézhető és szívszorító. Anne Reidről igenis el lehet hinni, hogy egy nála negyedszázaddal fiatalabb férfi megkívánja: Anne Reid mosolya elbűvölő; a tekintetében látni, hogy egy hosszú és unalmas, de nem boldogtalan házasság hamuja alatt mindvégig parázslott benne vágy. Amire a férje halála után a lánya szeretője – Daren, a lánya házán dolgozó ács – fúj rá. Anna Wilson-JonesAnne Reid lánya a filmben – igazi angol kisasszony: vörös és kissé szeplős: láthatóan nem egy szerelmi csalódáson van már túl; lélekben idősebb, mint az anyja, cinikusabb, kiégettebb. Elsősorban a forgatókönyvíró Hanif Kureishinek köszönhető az anya és gyermekei közötti kapcsolat fájdalmas, és hiteles ábrázolása. De szemben Chereau-val (Intimitás), Roger Michell nem nyers és brutális filmet rendezett a remek Kureshi művéből, a film – magyar címével ellentétben – nem csupán egy idősebb nő szerelméről szól (vagyis nem az a tanulsága, ami a régi tévétornáknak: idősebbek is elkezdhetik), nem csupán arról, hogy milyen nehéz is elviselni az idősödő szülőt, és nem is csupán társadalom-bíráló szatíra, hanem sokkal inkább egy kegyetlen film az öregedésről: a magányról. Maya nem kell senkinek. Mindenkinek csak a terhére van. Az az érzés, amit Maya ébreszt nem az együttérzés szóval írható le, hanem a szomorúsággal. Maya hiába küzd a magánnyal – egy letaglózó kettősben Daren megalázza az ölelésért könyörgő nőt. A mindenkitől elköszönő, búcsúzó Mayának – egy egészen merész és érdekes jelenetben – élete szereplői szinte csak odabiccentenek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/03 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4828