KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
   2018/december
ÁLOMLABIRINTUS
• Varga Zoltán: A nyelvöltögető prágai szürrealista Jan ©vankmajer-portré – 1. rész
• Bereczki Zoltán: A ciklon szeme Lynch, Hofstadter, Escher
MAGYAR MŰHELY
• Pataki Éva: „Mindenki Liv Ullmann akart lenni” Beszélgetés Tordai Terivel
• Kránicz Bence: „Iszonyú sok hülyeséget csinálok” Beszélgetés Reisz Gáborral
• Huber Zoltán: Van tovább Rossz versek
• Hegyi Zoltán: A személyesség hitele Beszélgetés Oláh Katával és Csukás Sándorral
• Pető Szabolcs: Kézműves film Beszélgetés Papp Károly Kásával
• Baski Sándor: Baljós Budapest X – A rendszerből törölve
TÉNYKÉPEK
• Benke Attila: Rakétával az Új Vadnyugatra Az amerikai űrprogramok filmen
• Barkóczi Janka: Teaidő Képregény-újságírás: Joe Sacco
• Kránicz Bence: „Már ünnepünknek vége” Orson Welles: The Other Side of the Wind
• Kovács Patrik: Kész cirkusz Silvio és a többiek
FESZTIVÁL
• Benke Attila: Reflektorfényben a látványtervező Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál – Szolnok
• Schubert Gusztáv: Selyem és vér Velence
KÖNYV
• Fekete Tamás: Övezze kultusz! Lichter Péter: 52 kultfilm
KRITIKA
• Nemes Z. Márió: Pokolgiccs A ház, amit Jack épített
• Barkóczi Janka: Metamorfózis Lány
• Soós Tamás Dénes: Az empátia határai Hamis szelek
TELEVÍZÓ
• Varró Attila: Yellowstone Ahol a bölény dübörg
MOZI
• Vincze Teréz: Lucia látomásai
• Jankovics Márton: Milliárdos fiúk klubja
• Alföldi Nóra: McQueen
• Hegedüs Márk Sebestyén: Még mindig itt vagyunk
• Huber Zoltán: A Hunter Killer-küldetés
• Varga Zoltán: Mara
• Benke Attila: Ami nem öl meg
• Kovács Patrik: Bérgyilkost fogadtam
• Roboz Gábor: Hozzám jössz, haver?
• Tüske Zsuzsanna: Pizzarománc
• Pethő Réka: Legendás állatok – Grindelwald bűntettei
• Varró Attila: A belleville-i zsaru
DVD
• Gelencsér Gábor: Federico Fellini válogatás
• Kovács Patrik: Sirály
• Benke Attila: A sztárok nem Liverpoolban halnak meg
• Tóth Menyhért: Őrzött idő
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi A halál angyalai

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

A „kisköltségvetésű” filmről

Czabán György

Pálos György

A magyar filmgyártás állami finanszírozása reálértékben évről évre csökken, s a közeli jövőben nincs igazi kilátás arra, hogy ez a mecenatúra a hatvanas-hetvenes évekéhez hasonló lehetőségeket kínáljon a filmkészítőknek A költségvetési támogatás ennek ellenére még hosszú ideig megtartja vezető helyét a filmkészítés finanszírozásában, ugyanis a „magántőke” vagy komoly kasszasiker reményében invesztálna a filmiparba, vagy presztízsszempontok miatt döntene az esetleges támogatásról, amelynek azonban jelenleg kicsi a valószínűsége.

A magyar filmkészítők elbizonytalanodása évről évre tetten érhető a filmszemléken bemutatott munkákon. Az általános jelenségeken túl (amerikai filmdömping, magas helyárak, az értékesebb filmek visszahúzódása az elitkultúrába) az itthoni finanszírozási rendszer sem támogatja egy egészségesebb érdekeltségi rendszer kialakulását.

A magyar filmszakmában ma nincs valódi produceri szisztéma, a stúdiók mint gyártók legfőképpen abban érdekeltek, hogy a forgatáshoz szükséges pénzt megszerezzék, ezzel ugyanis saját létfenntartásukat is biztosítják (a „producer” rezsi a film költségvetésének körülbelül tíz százaléka, azaz, egy átlagos, 50 milliós költségvetésű filmnél legalább 5 millió forint). A rendszer jellegéből adódóan a producereknek az az érdekük, hogy túlfinanszírozás jöjjön létre, ezáltal a filmek átlagos bekerülési költsége nő. Mivel a filmek utóélete meglehetősen bizonytalan, s a forgalmazás nem kecsegtet semmilyen nyereséggel, a producer nem visel anyagi-esztétikai felelősséget a készülő produkcióban.

A központi támogatás reálértékének csökkenésével az említett tényezők együttesen ahhoz vezetnek, hogy egyre kevesebb film fog elkészülni.

Alábbi javaslatunk, mely a „kisköltségvetésű” (low budget) filmek szakmabeli elfogadását, illetve intézményesítését szeretné elérni, abból a feltételezésből indul ki, hogy az állami s egyéb finanszírozás nem bővül rövid távon, s az elosztás struktúrája sem fog számottevően átalakulni.

Be kell vezetni a „kisköltségvetésű” film kategóriáját a köztudatba s a finanszírozásba. Évente egy játékfilm átlagos költségének megfelelő összeggel (körülbelül 50 millió forinttal) az MMA Játékflmes Szakkuratóriuma támogasson 5 „kisköltségvetésű” filmet. Azt gondoljuk, s ezt mások munkáival, illetve a magunkéival is bizonyítani tudjuk, hogy igenis lehetséges ma Magyarországon 10 millió forintból akár mozifilmet is készíteni. Ez a pénz a nyersanyag, kamera, labor, utómunka stb. mellett természetesen csak a legszükségesebb, elengedhetetlen kiadásokra elég, nem lehet belőle honoráriumot, munkadíjat, rezsit stb. fizetni. Így ezekben a filmekben sok új arc, fiatal és akár idősebb színész, természetes helyszínek, mai témák bukkannának fel, mivel csak olyan alkotók vállalkoznának ezeknek a filmeknek az elkészítésére, akiknek a filmkészítés olyannyira belső szükségletük, hogy hajlandók akár ingyen is reszt venni a munkában.

Ezen alkotók, filmkészítők részben tulajdonosai is lennének a készülő műnek, s érdekeltek abban, hogy minél olcsóbban, de eladható, forgalmazható produkciót hozzanak létre. Szükség esetén egyes munkák készülhetnek videó technikával, mivel a legtöbb art moziban megoldott a videóvetítés, másrészt a nézők döntő többségéhez a televízión vagy a videóforgalmazáson keresztül jutnak el a filmek. Ebből azonban esztétikai szempontok, illetve az esetleges külföldi megjelenés miatt sem következik az, hogy a filmről mint nyersanyagról lemondanánk.

A „kisköltségvetésű” film az összes jelentős filmes hagyományokkal rendelkező országban ismert és elismert fogalom, számos világsikert aratott mű készült ilyen szellemiségben (például Sundance), és fesztiválok (például Mediawave) épültek rá. Mind az Egyesült Államokban, mind a kultúrát államilag közvetlenül jobban dotáló európai országokban tudatosan támogatják „kisköltségvetésű” filmek készítését.

Magyarországon is készültek filmek ilyen módszerrel, elég ha a BBS, a KépÁrnyék, Szőke András, Grunwalsky Ferenc és a Közgáz Vizuális Brigád egyes alkotásaira utalunk.

Meggyőződésűnk, hogy a „kisköltségvetésű” film intézményes támogatása nagy mértékben hozzájárulna az egész magyar filmes szakma megújulásához, egy életközelibb szellemiség elterjedéséhez.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/12 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=47