KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
   2018/december
ÁLOMLABIRINTUS
• Varga Zoltán: A nyelvöltögető prágai szürrealista Jan ©vankmajer-portré – 1. rész
• Bereczki Zoltán: A ciklon szeme Lynch, Hofstadter, Escher
MAGYAR MŰHELY
• Pataki Éva: „Mindenki Liv Ullmann akart lenni” Beszélgetés Tordai Terivel
• Kránicz Bence: „Iszonyú sok hülyeséget csinálok” Beszélgetés Reisz Gáborral
• Huber Zoltán: Van tovább Rossz versek
• Hegyi Zoltán: A személyesség hitele Beszélgetés Oláh Katával és Csukás Sándorral
• Pető Szabolcs: Kézműves film Beszélgetés Papp Károly Kásával
• Baski Sándor: Baljós Budapest X – A rendszerből törölve
TÉNYKÉPEK
• Benke Attila: Rakétával az Új Vadnyugatra Az amerikai űrprogramok filmen
• Barkóczi Janka: Teaidő Képregény-újságírás: Joe Sacco
• Kránicz Bence: „Már ünnepünknek vége” Orson Welles: The Other Side of the Wind
• Kovács Patrik: Kész cirkusz Silvio és a többiek
FESZTIVÁL
• Benke Attila: Reflektorfényben a látványtervező Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál – Szolnok
• Schubert Gusztáv: Selyem és vér Velence
KÖNYV
• Fekete Tamás: Övezze kultusz! Lichter Péter: 52 kultfilm
KRITIKA
• Nemes Z. Márió: Pokolgiccs A ház, amit Jack épített
• Barkóczi Janka: Metamorfózis Lány
• Soós Tamás Dénes: Az empátia határai Hamis szelek
TELEVÍZÓ
• Varró Attila: Yellowstone Ahol a bölény dübörg
MOZI
• Vincze Teréz: Lucia látomásai
• Jankovics Márton: Milliárdos fiúk klubja
• Alföldi Nóra: McQueen
• Hegedüs Márk Sebestyén: Még mindig itt vagyunk
• Huber Zoltán: A Hunter Killer-küldetés
• Varga Zoltán: Mara
• Benke Attila: Ami nem öl meg
• Kovács Patrik: Bérgyilkost fogadtam
• Roboz Gábor: Hozzám jössz, haver?
• Tüske Zsuzsanna: Pizzarománc
• Pethő Réka: Legendás állatok – Grindelwald bűntettei
• Varró Attila: A belleville-i zsaru
DVD
• Gelencsér Gábor: Federico Fellini válogatás
• Kovács Patrik: Sirály
• Benke Attila: A sztárok nem Liverpoolban halnak meg
• Tóth Menyhért: Őrzött idő
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi A halál angyalai

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Amerika-amnézia

Epres Viktor

A hatvannyolc-traumából mifelénk tragikus film lesz. Amerikában komédia.

 

Amerika fiatal, Amerikának nincs történelme, nincs mire visszaemlékeznie, tartja a köztudat. Alig kétszáz év valóban nem nagy idő, a többezer éves história-televényben gyökerező európai kultúrához képest az Újvilág még mindig csak gyermekkorát éli. Arra azonban bőven elég, hogy egy nemzetet megtanítson a história diszkrét bájára, véres praxisára és kifinomult hazugságaira. Amerika azonban nem tanul. Amerika felejt. Nem mintha buta volna. Amerikának nem azért nincs történelme, mert a krónikaírói mércével mérve épp csak tegnap startolt, az igazi magyarázat, hogy nem akarja a történelmet (legfeljebb mint szabadidőparkot, látványos emlékhelyet). Jelek szerint a mindennapos, praktikus amerikai történelemszemléletnek szerves része az amnézia. Ha mi itt Európában úgy hisszük kétezer éve, hogy a történelem az élet tanítómestere, akkor az amerikaiak ennek épp az ellenkezőjét tartják, a felejteni tudás az igazi magiszter. A történelmi amnézia nemcsak veszteség, nyereség is, nem tanulni semmiből, azt is jelenti, nem félni semmitől. Aki képes gyermekien naivul bízni a jövőben, aki nem tudja, hogy minden elromolhat, az a korlátlan cselekvési szabadság ajándékát kapja a múlt, a bölcsesség elvesztéséért cserébe.

Nekünk 68, 56, 48 egy-egy gyógyíthatatlan trauma évszámai. Amerikának nem. Pedig, hogy ne menjünk messzire a filmtől, Amerikának is megvan a maga forradalom-traumája. Csak épp nem sorscsapásként élte meg, hanem tévedések, szerepcserék, átöltözések mulatságos (igaz fanyarul mulatságos, de azért mégsem keserves) vígjátékaként. Hatvannyolcat, pontosabban a virággyermekek hatvanas éveit felidéző legjobb kilencvenes évekbeli amerikai filmek korántsem sötéttónusú tragédiák, hanem röhögtető komédiák. Itt van mindjárt egy elkallódott alapfilm 1990-ből, a Szolid motorosok, azzal a Dennis Hopperrel a főszerepben, aki annak idején az egyik „szelíd motorost” hozta. Mi lesz vele húsz év múltán? Első blikkre, maradt, ki volt, a szabad szerelem, az anarchikus függetlenség bajnoka, aki ma is ugyanúgy első számú közellensége a bigott bürokrata-puritán Amerikának, mint volt annak idején. De ez csak a látszat: Franco Amurri filmjének Amerikájában éppen hogy nem áll meg az idő, mindenki igazodik a forradalom utáni kor szelleméhez, a szökésben lévő anarchistáról hamar kiderül, hogy csak azért adta fel magát húsz évnyi rejtőzködés után, majd azért szökött meg, hogy reklámot csináljon megjelenésre váró memoárjainak. A húzás zseniálisnak bizonyul, a film végén Dennis Hopper hófehér zakóban, kaján elégedettséggel feszít luxuslimuzinja mellett, és bámulja a könyvével kidekorált kirakatot. Ez eddig egyszerű, habár szellemes erkölcs- és korkritika volna, de sokszoros csavarás után érkezünk el ide, mindenki átöltözött addigra már legalább kétszer-háromszor, mindenkiről megtudtuk már, hogy zseni is, meg hülye is, dörzsölt és balek egyszemélyben. A Hoppert őrző karót nyelt FBI-tanoncról (Kiefer Sutherland) például azt, hogy felmenői nem „az elnök emberei” voltak, hanem igazi virággyermekek, és hogy nem múlt el fölötte nyomtalanul a kommuna szellemisége. Miközben a hajdani hippivezérből bestseller-író lesz, a fiatal FBI-ügynök ősei motorjára pattanva tűnik ki a képből.

A filmben két mellékfigura is feltűnik, két hatvannyolcas, akik úgy maradtak. Két gügye, két sör mellett álmodozó mélák, akik egyszercsak (húsz év tespedés után) gondolnak egy nagyot, és „a hippi felszabadítási front nevében” elrabolják az FBI-ügynök ruháiban menekülő Hoppert, akiben aztán elképedve ismerik föl legendás példaképüket a „nagy Huey Wilsont”. A nagy Lebowskinak ők, a múltnak élők, az Amerika-amnézia ellen öntudatlanul lázadó ködlovagok a hősei. A Coen testvérek filmje ugyan egyetlen közvetlen utalást sem tesz a virággyermekek szelíd forradalmára, mégis akörül forog, mivé lettek a hatvanas évek eszméi. Paródiává. Aki nem volt képes szerepcserére, az menthetetlenül a peremre került. Dilinós lett belőle, alsóhollywoodi Don Quijote.

Az amerikai tragédia amerikai komédia. Ez egyelőre így pontos: mögöttük hatvannyolc, előttük a történelem.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/10 27. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3812