KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
   2018/december
ÁLOMLABIRINTUS
• Varga Zoltán: A nyelvöltögető prágai szürrealista Jan ©vankmajer-portré – 1. rész
• Bereczki Zoltán: A ciklon szeme Lynch, Hofstadter, Escher
MAGYAR MŰHELY
• Pataki Éva: „Mindenki Liv Ullmann akart lenni” Beszélgetés Tordai Terivel
• Kránicz Bence: „Iszonyú sok hülyeséget csinálok” Beszélgetés Reisz Gáborral
• Huber Zoltán: Van tovább Rossz versek
• Hegyi Zoltán: A személyesség hitele Beszélgetés Oláh Katával és Csukás Sándorral
• Pető Szabolcs: Kézműves film Beszélgetés Papp Károly Kásával
• Baski Sándor: Baljós Budapest X – A rendszerből törölve
TÉNYKÉPEK
• Benke Attila: Rakétával az Új Vadnyugatra Az amerikai űrprogramok filmen
• Barkóczi Janka: Teaidő Képregény-újságírás: Joe Sacco
• Kránicz Bence: „Már ünnepünknek vége” Orson Welles: The Other Side of the Wind
• Kovács Patrik: Kész cirkusz Silvio és a többiek
FESZTIVÁL
• Benke Attila: Reflektorfényben a látványtervező Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál – Szolnok
• Schubert Gusztáv: Selyem és vér Velence
KÖNYV
• Fekete Tamás: Övezze kultusz! Lichter Péter: 52 kultfilm
KRITIKA
• Nemes Z. Márió: Pokolgiccs A ház, amit Jack épített
• Barkóczi Janka: Metamorfózis Lány
• Soós Tamás Dénes: Az empátia határai Hamis szelek
TELEVÍZÓ
• Varró Attila: Yellowstone Ahol a bölény dübörg
MOZI
• Vincze Teréz: Lucia látomásai
• Jankovics Márton: Milliárdos fiúk klubja
• Alföldi Nóra: McQueen
• Hegedüs Márk Sebestyén: Még mindig itt vagyunk
• Huber Zoltán: A Hunter Killer-küldetés
• Varga Zoltán: Mara
• Benke Attila: Ami nem öl meg
• Kovács Patrik: Bérgyilkost fogadtam
• Roboz Gábor: Hozzám jössz, haver?
• Tüske Zsuzsanna: Pizzarománc
• Pethő Réka: Legendás állatok – Grindelwald bűntettei
• Varró Attila: A belleville-i zsaru
DVD
• Gelencsér Gábor: Federico Fellini válogatás
• Kovács Patrik: Sirály
• Benke Attila: A sztárok nem Liverpoolban halnak meg
• Tóth Menyhért: Őrzött idő
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi A halál angyalai

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kettős életek

Isten kegyelméből

A törvény hite vagy a hit törvénye

Gelencsér Gábor

Újabb film a papi pedofíliáról – François Ozont azonban nem a tényfeltárás, a leleplezés érdekli, hanem az áldozatok lélektana.

 

A Fassbinder köpönyegéből előbújó François Ozon, aki első sikeres filmjét, a Vízcseppek forró kövönt (1999) a német mester korai drámája nyomán forgatta, termékeny pályafutása során egyre távolodik a felforgató szellemtől és formától, s mindinkább biztos kezű midcult rendezővé válik. Ennek legújabb bizonyítéka az idei Berlinálén Ezüst Medve-díjat nyert Isten kegyelméből, amelynek témája botrányos – feldolgozásmódja azonban a legkevésbé sem az. A valós eseményeken alapuló történet a papi pedofília aktuális franciaországi esetét idézi fel, ám Ozon inkább a hollywoodi Spotlight, semmint a Csak ne mondd el senkinek! című lengyel partizándoku nyomdokain jár. Egyértelmű döntés, ezért értelmetlen mást várni filmjétől, mint pontos dramaturgiával, igényes képi világgal és meggyőző színészi játékkal előadott történetet. Így aztán a kétségtelenül érdekesen bonyolított, ám kiszámítható dramaturgia, az elkövető és az áldozatok nem túl eredeti lélektana helyett érdemesebb a film rejtettebb értékeire irányítani a figyelmet. Két ilyet is felfedezhetünk; az egyik – sajnos – csak epizodikus, a másik viszont látványosabb.

Az előbbi az áldozatok társadalmi-kulturális helyzetével kapcsolatos. Az évtizedekkel ezelőtti trauma, a kiskamasz cserkészként elszenvedett pedofília feltárását egy jómódú bankár kezdi el, aki boldog polgári életet él feleségével és öt példásan nevelt gyermekével, ráadásul buzgó katolikus, s gyerekeit is ebben a hitben neveli. A következő érintett már kevéssé kiemelt státusú, de hasonlóan biztos egzisztencia, gyerekekkel, támogató feleséggel – és bonyolultabb családi háttérrel. A harmadik azonban már súlyosabb esett: őt a trauma szexuálisan és pszichésen egyaránt megnyomorítja, szülei elváltak, élettársi kapcsolata neurotikus – s míg a többiek autón, ő motorral jár. Ozon mindhárom főhősének gondosan felrajzolja a lélektani hátterét. A gazdag polgár is sérült, mivel szülei eltusolták az ügyet, s annak felhánytorgatása kényelmetlenül érinti pedáns polgári világukat. A második főhős kövér és szemüveges, s az volt már kisgyerekként is, szemben jóképű fivérével, így rosszul értelmezett „sikerként” élte meg az abúzust – ahogy most is sikerként éli meg az ügy feltárásért szerveződő közösség agilis vezetését. S végül a harmadik kiemelt szereplő rendezetlen magánélete és egészségi állapota egyértelműen a krízis feldolgozatlanságából fakad. Vele, valamint egy sajnos pusztán epizodista kétkezi munkásszereplővel kapcsolatosan – aki durván elutasítja a vallomástételt – fogalmazódik meg a kérdés: vajon a hasonló traumák elszenvedőit mennyiben segítik, illetve akadályozzák társadalmi és kulturális körülményeik múltjuk feldolgozásában? Vajon a pedofília keresztjét nem fokozza-e a társadalmi-kulturális körülmények keresztje? Vajon mindenkinek ugyanakkora esélye van a trauma feldolgozására? Ezek a kérdések másképp ugyan, de szintén „botrányosak”, ám Ozon csak érinti őket (noha kifejtésükhöz éppen korai ihletadójától meríthetne újabb inspirációt).

A másik gondolat már nyilvánvalóbb – és szerencsére vizuális formát ölt. A filmet ugyanis, különösen az első harmadát, amikor a bankár lelki vívódását követjük nyomon, áthatja a spiritualizmus. A templomi jeleneteket különösen, de a gazdag polgári enteriőrök is szinte lebegnek a fényben, tompák, puhák, átszellemültek. Felfogható ez valamiféle ellenpontként, iróniaként, ám a történet első, s így kiemelt főhőse miatt mégsem ez az értelmezés kerekedik felül. Ő valóban hisz; a gyermekkori trauma és annak feldolgozása és közüggyé emelése a hitét teszi próbára. Részéről is egyértelmű az igazságtétel morális, jogi és főképp társadalmi indítéka: a bűn kerüljön napvilágra, a bűnösök – beleértve az eset eltusolóit az egyházi hierarchiában – nyerjék el méltó büntetésüket, s mindez elsősorban azért, hogy a jövőben ne történjenek meg hasonló botrányok. Ám míg szövetségesei az események hatására megtagadják hitüket – ő „csak” megrendül benne. Nagykamasz fiának erre vonatkozó kérdése a film végén megválaszolatlan marad. Ez a maga eldöntetlenségében – hasonlóan az ugyancsak többértelmű címhez – termékeny gondolat. Több, mint amit egy midcult filmtől elvárhatunk.

 

ISTEN KEGYELMÉBŐL (Grâce à Dieu) – francia-belga, 2018. Rendezte és írta: François Ozon. Kép: Manuel Dacosse. Zene: Evgueni Galperine, Sacha Galperine. Szereplők: Melvil Poupaud (Alexandre), Denis Ménochet (François), Swann Arlaud (Emmanuel). Gyártó: Mandarin Films. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 137 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/10 39-40. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14268