KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
   2018/december
ÁLOMLABIRINTUS
• Varga Zoltán: A nyelvöltögető prágai szürrealista Jan ©vankmajer-portré – 1. rész
• Bereczki Zoltán: A ciklon szeme Lynch, Hofstadter, Escher
MAGYAR MŰHELY
• Pataki Éva: „Mindenki Liv Ullmann akart lenni” Beszélgetés Tordai Terivel
• Kránicz Bence: „Iszonyú sok hülyeséget csinálok” Beszélgetés Reisz Gáborral
• Huber Zoltán: Van tovább Rossz versek
• Hegyi Zoltán: A személyesség hitele Beszélgetés Oláh Katával és Csukás Sándorral
• Pető Szabolcs: Kézműves film Beszélgetés Papp Károly Kásával
• Baski Sándor: Baljós Budapest X – A rendszerből törölve
TÉNYKÉPEK
• Benke Attila: Rakétával az Új Vadnyugatra Az amerikai űrprogramok filmen
• Barkóczi Janka: Teaidő Képregény-újságírás: Joe Sacco
• Kránicz Bence: „Már ünnepünknek vége” Orson Welles: The Other Side of the Wind
• Kovács Patrik: Kész cirkusz Silvio és a többiek
FESZTIVÁL
• Benke Attila: Reflektorfényben a látványtervező Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál – Szolnok
• Schubert Gusztáv: Selyem és vér Velence
KÖNYV
• Fekete Tamás: Övezze kultusz! Lichter Péter: 52 kultfilm
KRITIKA
• Nemes Z. Márió: Pokolgiccs A ház, amit Jack épített
• Barkóczi Janka: Metamorfózis Lány
• Soós Tamás Dénes: Az empátia határai Hamis szelek
TELEVÍZÓ
• Varró Attila: Yellowstone Ahol a bölény dübörg
MOZI
• Vincze Teréz: Lucia látomásai
• Jankovics Márton: Milliárdos fiúk klubja
• Alföldi Nóra: McQueen
• Hegedüs Márk Sebestyén: Még mindig itt vagyunk
• Huber Zoltán: A Hunter Killer-küldetés
• Varga Zoltán: Mara
• Benke Attila: Ami nem öl meg
• Kovács Patrik: Bérgyilkost fogadtam
• Roboz Gábor: Hozzám jössz, haver?
• Tüske Zsuzsanna: Pizzarománc
• Pethő Réka: Legendás állatok – Grindelwald bűntettei
• Varró Attila: A belleville-i zsaru
DVD
• Gelencsér Gábor: Federico Fellini válogatás
• Kovács Patrik: Sirály
• Benke Attila: A sztárok nem Liverpoolban halnak meg
• Tóth Menyhért: Őrzött idő
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi A halál angyalai

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Casablanca

Casablanca: Howard Koch

Utak Casablancába

Varró Attila

Nem akad filmklasszikus Hollywood történetében, ami kevésbé lenne alkalmas a forgatókönyvírói szerzőiség szemléltetésére a Casablancánál, amelynek eredeti színpadi alapanyagát három turnusban öt író formálta, majd a forgatás alatt ugyancsak öt író foltozgatta, egészen a legendás fináléig, amiről a felvételek utolsó hetéig senki sem tudta, miként zajlik majd („Boldog véget ér? – Még nem tudom. – Meséld el azért, talán közben majd kialakul”). A két szerzőcsapat szűk metszetében található Howard Koch – aki csak menet közben, az Epstein-ikerpár alkalmi beugrójaként csöppent a filmbe – mégis épp olyan markánsan ott hagyta rajta szignóját, mint az általa írt remekműveken az 1940-es Levéltől a Levél egy ismeretlen asszonytól című Ophüls filmen át a 13. levél 1951-es Holló-remakejéig.

A Casablanca két központi konfliktusa ugyancsak levelek körül forog: a szerelmi szál egy párizsi búcsúlevél keserű emlékét törli el, a kalandszál tétje két biankó útlevél birtoklása. Koch életművének levelei a leírt szó hatalmát szemléltetik a sorsok felett, életről-halálról döntenek, szenvedést, megváltást hoznak a hősöknek – akár maguk a filmszkriptek sorskönyvei, amelyek vagy felülírásra kárhoztatott szövegek vagy menet közben kitöltött biankó formulák („letters of transition”) a rendező kezében. Az író csekély 15 filmnyi pályája során a legnagyobb formátumú álomgyári szerzőkkel dolgozhatott együtt (Welles, Huston, Hawks, Wyler), munkáit rendre alárendelve a művészegóknak – a Casablanca két levelében a rendezői átírás és forgatási improvizáció lidércei köszönnek vissza, megindító szakmai önvallomásként.

Burkolt szerzői metaforákon túl Koch látványosabb kéznyomokat is hagyott a Casablanca vásznán: míg a film humora a bohózatokban erős Epsteinék műve, a románcot pedig főként a melodráma-specialista Casey Robinson szolgáltatta, addig Koch önálló hozománya a film ideológiai töltete. Az író, aki már az 1940-es Hét tenger ördöge végén a nácizmus elleni fellépés mellett szólalt fel, a világháború alatt a Warner-stúdió fő propagandistája lett, előbb a hadba lépés (York őrmester), majd a szovjetekkel való szövetség (Küldetés Moszkvába) érdekében. Rick politikai szerepvállalásának mellékszála („Nem dugom hurokba a nyakam senkiért”-től a „Gyönyörű barátság kezdeté”-ig) épp úgy az ő műve, mint a dialógok aktuális utalásai vagy Strasser démoni figurája. Howard Koch életművét mégsem radikális elkötelezettsége tette maradandóvá, hanem zaklatott magánélete élménykincséből született szerelmi melodrámái. A politika és poligámia, hit és vágy kettős vonzásában ingázó pályája csupán a Casablancában jelent meg egy filmen belül, egyik oldalon a társadalmi ideákat jelképező Laszlóval, másikon a züllött, cinikus Reanult-val – hogy aztán a fináléban az Ilse-Rick álompár szerző-alteregója kettészakadjon köztük, és soha ne találkozzon többé.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/09 05-05. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11237