KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
   2018/november
HOLLYWOOD CENZORAI
• Pápai Zsolt: Bűn és büntetlenség Óhollywood – Budapest
• Hegedüs Márk Sebestyén: Amerikai lázadó Preston Sturges és a Hays-kódex
• Varró Attila: Doktor Dorothy és Ms. Arzner Dorothy Arzner
• Vincze Teréz: A csillagszületés mítosza Csillag születik
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Apák a fiúkról Ifjúságkép a 60-as évek magyar filmjeiben – 2. rész
• Szalkai Réka: Egy nehéz nap Beszélgetés Szilágyi Zsófiával
• Kovács Bálint: A nő huszonnégyszer Egy nap
• Pető Szabolcs: Curtiz Kanadában Beszélgetés Topolánszky Tamás Yvannal
• Kovács Gellért: „Picassót sem lehet átdolgozni” Beszélgetés Milorad Krstić-csel
• Benke Attila: Festményrablós terápia Ruben Brandt, a gyűjtő
• Klacsán Csaba: Jó lenne, ha lennének hősök Beszélgetés Ujj Mészáros Károllyal
EURÓPAI RÉMMESÉK
• Varga Zoltán: A gyötrelem összeesküvői Alex van Warmerdam enigmái
• Dunai Tamás: Intertextuális olvasztótégely Neil Gaiman: Sandman
• Varró Attila: Haláltáncok Luca Guadagnino: Suspiria
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Kísérletből intézmény Miskolc – CineFest
ÚJ RAJ
• Soós Tamás Dénes: A határátlépő ZiadDoueiri
KRITIKA
• Huber Zoltán: A betöltendő űr Az első ember
• Vágvölgyi B. András: Az igazság kiüresítéséről Donyeci történetek
• Kovács Patrik: Mint űzött vad A szent és a farkas
• Teszár Dávid: Gangnam ballada Gyújtogatók
• Kolozsi László: Ledarált Paradicsom Paraziták a paradicsomban
MOZI
• Fekete Tamás: A fakír, aki egy IKEA-szekrényben ragadt
• Lichter Péter: Bohém rapszódia
• Vajda Judit: A Meztelen Juliet
• Kránicz Bence: A végzet órája
• Kovács Kata: Legénybúcsú Bt.
• Huber Zoltán: Venom
• Benke Attila: 22 mérföld
• Kovács Patrik: Húzós éjszaka az El Royale-ban
• Pethő Réka: A bűnös
• Roboz Gábor: Gyémánthajsza
• Baski Sándor: Halloween
• Varró Attila: Látlak
DVD
• Kránicz Bence: Egy magányos tinédzser
• Benke Attila: A hitehagyott
• Géczi Zoltán: Betörés
• Pápai Zsolt: Fedőneve: Donnie Brasco
• Kovács Patrik: A gyilkosság filozófiája
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Multimédia

Mobil-mozi

Retró a zsebben

Hirsch Tibor

A mozgókép stílusát, dramaturgiáját behatárolja, hogy hol vetítik. A következő kihívás: a mobil mikroképernyője.

 

Cannes-ban tavaly októberben is osztottak díjakat, mégpedig egy olyan mozgóképes megmérettetésen, amihez hasonló sötétbeugró fesztivált talán bizony épp a televíziózás kezdetein rendeztek, hogy tudniillik nem biztos, hogy lesz belőle bármi is, de ha igen, akkor nagy dicsőség elsőnek lenni. Ez a tavalyi esemény a mobiltelefonon közvetített televíziós tartalmak megmérettetése és illő díjazása volt. Már a verseny kiírása is állítást fogalmaz meg a jövőről. Annyi máris biztos, a miniképernyő a kurta műfajok világa, a frissen alakuló, mobiltévé-tartalomban utazó producerek akármit, de csakis rövidet rendelnek. A rövidség egyik útja szimplán a rövidítés. A hagyományos televíziós eredeti mellett születhet rögtön avagy utólag mobilképernyős, kurta változata az erre alkalmas szappanoperáknak, vetélkedőműsoroknak, sőt állítólag már zanzásító szoftver is rendelkezésre áll, ami majdnem emberi beavatkozás nélkül metéli le a híradó mozgóképes tudósításaiból a felesleget.

De ne ez érdekeljen bennünket. Ez csak technológia, üzlet, legfeljebb médiapolitika. Másokra tartozik. Nézzük hát: mitől lehet esélyes egy műsor mobil-átdolgozásra, mitől nem? És ha eleve annak készül, mire mondja lesajnálóan majd a kritikus (és immár a fesztivál-zsűri), hogy a szerző, sajna, nem érzi a vadonatúj közeget, netán úgy teszi magát nevetségessé, mint a színházi manírokhoz ragaszkodó ősfilmes vagy a némafilmes ágálással próbálkozó ős-talkie sztárja? Mert hogy lesz, aki rendesen benne ragad a régiben, az holtbiztos. Mi minden is következik még abból – a szösszenethosszúságon túl, hogy a képernyő kicsi.

Például következik sok csinos zárt kompozíció. Következik az állandóan és kínosan középre helyezett lényeg, mert amit szétvagdos a képkivágás, azt keservesen nehéz értelmezni, sokkal nehezebb, mint az ugyanezen esztendőkben plazmafallá növekedő rendes televíziós képernyőn. No és jól teszi-e – persze fesztivál-zsűri szemmel megítélve – az alkotó, ha ezt a képet megmozgatja? Valószínűleg nem igazán. Hogy Bazin végképp forogjon a sírjában: tilos a mélységélességi bóklászás – úgy sem lát belőle senki semmit –, viszont éljen a montázs! Úgy is mint állóképek ritmusos sorjázása. Vagyis a mobil-televízió első blikkre kicsit idő-utaztat. Még csak a képnél tartunk, és máris szépen haladunk a filmtörténetben visszafelé. Minőségi tájékozódási pont az út végén: az orosz avantgarde. Az ilyen képet mellesleg nem árt föltűnő fény-árnyékjátékokkal cicomázni, talán bizony nem árt, ha a szemgödrök mélyülnek, pofacsont kiugrik. A stilizált háttér, a nem túl részletgazdag kulissza pedig féltenyérnyi képernyőn is fölismerhető, vagyis egy rövid kitérővel a visszaúton, el lehet kicsit időzni a német expresszionizmusnál. No és mi a helyzet a mélységélességi kamerahasználattal, azzal a mozgóképes revelációval, ami a modern filmet útjára indította? Természetesen nem kell. A mobil-televíziós képet finoman szólva nem az egymás mellé halmozott tűélességű látványelemek halmozására találták ki, melyek közül szabadon, felnőtt mód válogat a nézői tekintet. A mobilkép nyilvánvalóan prezentálni fog és kiugrasztani: szép arcot, izgató testrészt, széles gesztust. A prezentáció hír- vagy vetélkedő-műsor esetén szó szerint értendő. Már ez a mostani fesztivál is díjazta a népszerű lemezlovas, Pete Thong mobilra készült, Fast Trax című zene-ajánló sorozatát, amelynek legfőbb közegszerűsége éppen az, hogy a prezentáló mint haver a havernak, mélyen szemünkbe néz, és bemutat, akárcsak a vándormozis kikiáltó az ő híres-neves bambuszpálcájával. Ehhez még azt is hozzátették a témában érdekelt kísérletezők, hogy tetszetős óriásfeliratok nélkül a mobil-televíziózás nehezen találja meg majd önmagát: hiszen az magától értetődően multimédiás világ, de az Internet-mozgóképhez, vagy hagyományos szövegcsíkokkal kibélelt info-televízióhoz képest fokozottan kell keresni a szemnek kényelmes lebutított megoldásokat.

Ha még nem kedvetlenedtünk el eléggé, akkor ide a Szép Új Képre vonatkozó kilátások mellé kívánkozik még az is, amit az Új Dramaturgiáról gondolhatunk, pontosabban, amit már ma is díjaz a fesztivál-zsűri. Lehet örülni, ha végre fölértékelődik a tömény drámaiság. Animáció vagy szappanopera: epizódonként egy-egy vegytiszta csúcspont: sikoly és pofon, és a néző csak utána kérdezi meg, miért is kapta. De ez nem okoz nehézséget. Mire az egyszerű nézőből mobilnéző lesz, annyi történeten okosodott, hogy egyetlen képregény-állókép méretű statikus vértócsából is kibogozza azt a ma még másfélórásra nyújtott horror-mesét, mind a hat hullával, mind a hét gyanúsítottal. A mobil tévén a szolgáltatás újrajátszható, és egy szösszenet nyilván csábít is ilyesmire. Vetélkedőtől híradóig, mini-kliptől mikro-horrorig: kicsi képen kicsi jelzések, apró titkok. Kockázunk, meg-megállunk, újra nekifutunk. Talán bizony nem is lesz rossz. És egyben az utolsó stádium visszafelé. Az a bizonyos XIX. századi fekete henger, ahogy körbe-körbe forgott, miközben odabent a lámpafényben a bohóc ugrált, a kislány táncolt, a ló vágtatott. Mikroképernyős szösszenet: már akkor volt idő elmerülni a részletekben. Volt idő és lesz idő. A kör bezárult.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/07 50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8664