KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
   2018/november
HOLLYWOOD CENZORAI
• Pápai Zsolt: Bűn és büntetlenség Óhollywood – Budapest
• Hegedüs Márk Sebestyén: Amerikai lázadó Preston Sturges és a Hays-kódex
• Varró Attila: Doktor Dorothy és Ms. Arzner Dorothy Arzner
• Vincze Teréz: A csillagszületés mítosza Csillag születik
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Apák a fiúkról Ifjúságkép a 60-as évek magyar filmjeiben – 2. rész
• Szalkai Réka: Egy nehéz nap Beszélgetés Szilágyi Zsófiával
• Kovács Bálint: A nő huszonnégyszer Egy nap
• Pető Szabolcs: Curtiz Kanadában Beszélgetés Topolánszky Tamás Yvannal
• Kovács Gellért: „Picassót sem lehet átdolgozni” Beszélgetés Milorad Krstić-csel
• Benke Attila: Festményrablós terápia Ruben Brandt, a gyűjtő
• Klacsán Csaba: Jó lenne, ha lennének hősök Beszélgetés Ujj Mészáros Károllyal
EURÓPAI RÉMMESÉK
• Varga Zoltán: A gyötrelem összeesküvői Alex van Warmerdam enigmái
• Dunai Tamás: Intertextuális olvasztótégely Neil Gaiman: Sandman
• Varró Attila: Haláltáncok Luca Guadagnino: Suspiria
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Kísérletből intézmény Miskolc – CineFest
ÚJ RAJ
• Soós Tamás Dénes: A határátlépő ZiadDoueiri
KRITIKA
• Huber Zoltán: A betöltendő űr Az első ember
• Vágvölgyi B. András: Az igazság kiüresítéséről Donyeci történetek
• Kovács Patrik: Mint űzött vad A szent és a farkas
• Teszár Dávid: Gangnam ballada Gyújtogatók
• Kolozsi László: Ledarált Paradicsom Paraziták a paradicsomban
MOZI
• Fekete Tamás: A fakír, aki egy IKEA-szekrényben ragadt
• Lichter Péter: Bohém rapszódia
• Vajda Judit: A Meztelen Juliet
• Kránicz Bence: A végzet órája
• Kovács Kata: Legénybúcsú Bt.
• Huber Zoltán: Venom
• Benke Attila: 22 mérföld
• Kovács Patrik: Húzós éjszaka az El Royale-ban
• Pethő Réka: A bűnös
• Roboz Gábor: Gyémánthajsza
• Baski Sándor: Halloween
• Varró Attila: Látlak
DVD
• Kránicz Bence: Egy magányos tinédzser
• Benke Attila: A hitehagyott
• Géczi Zoltán: Betörés
• Pápai Zsolt: Fedőneve: Donnie Brasco
• Kovács Patrik: A gyilkosság filozófiája
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Egy rózsafüzér szemei

Sziléziai anzix

Koltai Ágnes

 

Kazimierz Kutz filmfüzére a Fekete föld sója (1969), a Korona gyöngye (1971) és az Egy rózsafüzér szemei (1980) a sziléziai bányászok életét követi nyomon a húszas évektől napjainkig. A trilógia záródarabjában a rendező szakított korábbi filmjeinek stílusával, elbeszélőmodorával. Az Egy rózsafüzér szemei nem olyan lírai, mint a Korona gyöngye, nem a hősiességet, a hétköznapokat bearanyozó szépséget hangsúlyozza s legfőképpen nem emléket állít. Indulatos mű, talán mert napjainkról szól.

Dokumentarista eszközökkel rajzolta meg a mai Szilézia portréját Kutz az Egy rózsafüzér szemeiben. A fakó színek, a szürke ködben úszó táj, a városra nehezedő bánya láttán szinte érezni a mindent beborító por ízét, szagát. Mint egy szikár szociofotó, úgy örökítette meg a kamera a munkában megfáradt emberek arcát. A film jórészt közelképekből építkezik, a történet lényegében egyetlen helyszínen, a nyugdíjas bányász otthonában játszódik, így a néző komótosan elidőzhet minden apró részleten. Az intérieurök, a tárgyak szociografikus hűséggel dokumentálnak egy életformát. Kutz egy lépéssel sem távolodik el a pőre valóságtól. A főszereplők, Augustyn Halotta és Maria Straszna amatőrök; humorral, bájjal fűszerezett, vérbő, életteli alakításuknak köszönhetően a film hiteles és átélhető. Természetes viselkedésük, érzelemteli játékuk formál valós emberi drámát a tanmese ízű sztoriból.

A történet egyszerű és meghökkentően banális: egy nyugdíjas bányász nem hajlandó panelházba költözni, nem hagyja magát kirakni öreg kertes házából (amelyet mellesleg érdemei elismeréséért kapott valaha a bányától), makacsul ragaszkodik múltjához, testvérként szeretett szomszédaihoz. Habryka látszólagos önzése és a bánya vezetőségének látszólagos embersége, jóindulata csap össze, s Kutz ebben a társadalmi és személyes kapcsolatok ellehetetlenülését s az egyéntől elidegenedett hatalom képét villantja fel. (Riasztó, hogy mennyire nem tud hangot találni az igazgató és a munkás, kölcsönösen félreértik egymást.) A trilógia hősei, az igazságtalansággal gyakorta dacoló sziléziai bányászok büszkék és rátartiak. Habryka is erős és megingathatatlan. Nem lehet elhitetni vele, hogy „eljárt felette az idő”, nem hagyja magát félreállítani. Saját normái szerint él, tudja, mi az érték – a tisztességgel, becsülettel elvégzett munka, az összetartó család –, s mi a talmi. Egyénisége legvarázsosabb vonása az öntudat. Tisztában van jogaival, nem hatja meg a „közérdek” (erre hivatkozva akarják kitenni házából), pontosan látja, hogy az igazgatóság a kisajátításokat és az új lakások építtetését egyformán lélektelenül intézi. A komor valóságot át meg átszövi a komikum. Habryka válogatott „trükkökkel” hárítja el a bontást. Győztes hadvezérként ül aláaknázott háza lépcsőjén, s egy csintalan kisfiú örömével kacag az ítéletvégrehajtónak kiküldött munkásokon.

A film tempóját a Habryka család mindennapi liturgiája szabja meg: a felkelés, a reggeli készítése, a nyúl etetése, a perlekedés a feleséggel és a játék az unokával. Lassan, méltóságteljesen hömpölyög a történet, és ezek a mindennapos események különös jelentőséget kapnak. A monotonon ismétlődő mozdulatok rend és törvény uralta életre vallanak, s ha olykor mosolyogtató is ez az élet, kétségbe vonni nincs jogunk. Kazimierz Kutz ügyesen lopja be a nézőt ebbe a világba, s mert belülről látjuk, értjük és elfogadjuk, hogy Habryka a szuverenitását félti. Ha elhagyja e ceremóniák színhelyét, élete darabokra hullik. (Amint ez a film végén be is következik. A bányaigazgató egy luxusvillával „fizeti ki” Habrykát. A hipermodern labirintusban bohózatba illően kereng az idős házaspár.).

Kutz nem pozitív hősöket mutat be. Az öntudatos bányász bizony zsarnok és maradi férj, elnyomja a gyerekeit és a menyét is. Konokságát, kérlelhetetlenségét huncutsága, gyerekes pajkossága sem enyhíti. Jámbor és vallásos felesége a fakanál és az imádságos könyv mellett tölti napjait. A szokások és hagyományok egyszerre éltetnek és húznak le, de erőszakkal mégsem lehet változtatni rajtuk – csendül ki az Egy rózsafüzér szemeiből.

A dokumentarizmus és a népi humorral ízesített vígjáték keveredik Kutz filmjében. Túlzottan is poénra helyezett a luxusvilla útvesztője. A méltóságteljes tempó elnehezítette a filmet, a lassan vánszorgó idő tompította a dráma erejét, a rendező hosszan készítette elő Habryka halálát. A feszültséget végül is feláldozta a hitelesség és a komikum oltárán.

Az 1980-as gdanski fesztivál nagydíját az Egy rózsafüzér szemei kapta. Hírlik, hogy a film frenetikus sikert aratott a lengyel nézők körében. Minden bizonnyal a vaskos tréfák és a politikai helyzet is hozzájárult e sikerhez.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/09 27. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6971