KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
   2018/november
HOLLYWOOD CENZORAI
• Pápai Zsolt: Bűn és büntetlenség Óhollywood – Budapest
• Hegedüs Márk Sebestyén: Amerikai lázadó Preston Sturges és a Hays-kódex
• Varró Attila: Doktor Dorothy és Ms. Arzner Dorothy Arzner
• Vincze Teréz: A csillagszületés mítosza Csillag születik
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Apák a fiúkról Ifjúságkép a 60-as évek magyar filmjeiben – 2. rész
• Szalkai Réka: Egy nehéz nap Beszélgetés Szilágyi Zsófiával
• Kovács Bálint: A nő huszonnégyszer Egy nap
• Pető Szabolcs: Curtiz Kanadában Beszélgetés Topolánszky Tamás Yvannal
• Kovács Gellért: „Picassót sem lehet átdolgozni” Beszélgetés Milorad Krstić-csel
• Benke Attila: Festményrablós terápia Ruben Brandt, a gyűjtő
• Klacsán Csaba: Jó lenne, ha lennének hősök Beszélgetés Ujj Mészáros Károllyal
EURÓPAI RÉMMESÉK
• Varga Zoltán: A gyötrelem összeesküvői Alex van Warmerdam enigmái
• Dunai Tamás: Intertextuális olvasztótégely Neil Gaiman: Sandman
• Varró Attila: Haláltáncok Luca Guadagnino: Suspiria
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Kísérletből intézmény Miskolc – CineFest
ÚJ RAJ
• Soós Tamás Dénes: A határátlépő ZiadDoueiri
KRITIKA
• Huber Zoltán: A betöltendő űr Az első ember
• Vágvölgyi B. András: Az igazság kiüresítéséről Donyeci történetek
• Kovács Patrik: Mint űzött vad A szent és a farkas
• Teszár Dávid: Gangnam ballada Gyújtogatók
• Kolozsi László: Ledarált Paradicsom Paraziták a paradicsomban
MOZI
• Fekete Tamás: A fakír, aki egy IKEA-szekrényben ragadt
• Lichter Péter: Bohém rapszódia
• Vajda Judit: A Meztelen Juliet
• Kránicz Bence: A végzet órája
• Kovács Kata: Legénybúcsú Bt.
• Huber Zoltán: Venom
• Benke Attila: 22 mérföld
• Kovács Patrik: Húzós éjszaka az El Royale-ban
• Pethő Réka: A bűnös
• Roboz Gábor: Gyémánthajsza
• Baski Sándor: Halloween
• Varró Attila: Látlak
DVD
• Kránicz Bence: Egy magányos tinédzser
• Benke Attila: A hitehagyott
• Géczi Zoltán: Betörés
• Pápai Zsolt: Fedőneve: Donnie Brasco
• Kovács Patrik: A gyilkosság filozófiája
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Arany ősz

Greskovits Béla

 

Szibéria ősnépei ábécét kaptak a szovjethatalomtól, Közép-Ázsia lovas nomádjai pedig modern, letelepült életformát, villanyt és kőházakat. Információ hiányában nem nagyon jutunk túl e régóta ismert tényeken. Nem tudjuk, hogyan birkóztak meg a törzsek és nemzetségek tagjai a mindennapjaikat átformáló új időkkel, vajon hányuk életét roppantotta meg a megemészthetetlen sebességű életformaváltás, értékeik, szokásaik eróziója. Mert – tapasztalhattuk –, nem zökkenőmentes folyamat a civilizálódás, gyakran értékeket és embereket pusztít, miközben új értékeket és új embereket teremt. A Csendes-óceán egyik szigetcsoportján például egyetlen óvatlan intézkedés, a törzsfőnöki többnejűség vallási és „civilizatórikus” okokból történő megtiltása a társadalom kohéziójának megszűntéhez, bomláshoz, kulturális degenerációhoz vezetett.

Igaz, Szovjet-Kirgizia, az Arany ősz színhelye, nem csendes-óceáni szigetcsoport, társadalma nem kelti a felbomlottság képzetét, mégis, a fentiekhez hasonló aggodalmak fogalmazódnak bennünk, attól kezdve, hogy a kezdő képkockákon megpillantjuk Frunzét, a sztyeppében emelt, lélektelenül szürke betonvárost. Itt élnek a sztyeppéi lovasok leszármazottjai, köztük Okejev filmjének főhőse, Murat is, aki – bizonyos értelemben – a gyors társadalomfejlődés kárvallottja.

Jóllehet, Murat első látásra nem tűnik kárvallottnak, egyáltalán nem. A kirgiz televízió Szovjetunió-szerte ismert riportere ez a fiatalember, népszerű műsorok tervezője és szereplője, de volt már sikeres színházi rendező is. Befutott ember tehát, társadalmi helyzetéhez illő lakással, intellektuális feleséggel és baráti körrel. Csak valami zavart nyughatatlanság, és néhány konfliktus jelzi: valami nincs rendben a riporter életében. Murat állandóan „úton van”: egyik állástól a másikig, feleségétől szeretőjéig, Frunzétól az „aul”-ig (így nevezik a tradicionális kirgiz településformát, a riporter szülőhelyét), és vissza. Nyughatatlansága, önmagával és a világgal való izgága elégedetlensége összeütközések forrásává válik vándorlása valamennyi ideiglenes állomáshelyén, és bár a szovjet televíziózás kulisszatitkaiban járatlan magyar néző nehezen foghatja fel, mi minősül „elhajlásnak” Murat szolid műsoraiban, azt már pontosan értjük, mit tart benne nehezen elviselhetőnek felesége, szeretője, néhány munkatársa és aul-beli ismerőse.

Az összeütközések szakításban tetőznek élete minden egyes színterén, Murat magányossá válik. „Maga kereste a baját” – hallja kollégáitól, feleségétől és rokonaitól, és már mi is hajlanánk e magyarázatra, esetleg megtoldván ítéletünket a modern életforma elidegenítő, atomizáló hatásáról gyakran ismételt közhellyel. Csakhogy az Arany ősz érdekesebb, pontosabb magyarázat lehetőségét kínálja, Murat „modern nomadizálásának” társadalmi-történeti okaira irányítja figyelmünket.

Murat nyilvánvalóan különleges egyéniség. Hisz céltudatosság, bizonyos fajta érzéketlenség és rendkívüli mozgékonyság szükségeltetik ahhoz, hogy valaki ily maradéktalanul el tudja tépni azokat a gyökereket, amelyek szellemhívő apjához, gyermek- és kamaszkorának színteréhez, a nemzetségi közösséghez, az „aul”-beli élet tárgyaihoz és élményeihez kötik. Olyannyira teljessé sikerült „távozása”, hogy – bár ez talán túlzott sarkítás a filmben –, alig egy évtized múltán egyszerűen nem érti, miért tekinti halálos sértésnek aul-lakó ismerőse, hogy megfeledkezett vacsorameghívásáról. A film legérdekesebb képsorain a két távoli világ sértett képviselői szidalmakkal és ökölcsapásokkal igyekeznek egymás fejébe verni, mi a „lényeges” és mi a „lényegtelen” eltérő életelveik (normáik) szerint.

Az egyszeri és teljes szakítás azonban csupán a feltörekvés indító energiáit szolgáltatja, mert amint a kiemelkedést motiváló vágyak a régitől fényévnyi távolságra eső új életforma hétköznapjaivá színtelenednek, kínzó élménnyé válhat a gyökértelenség érzete, s vele együtt újra meg újra igazolásra szorul: mégis megérte szakítani. Bizonyítania kell az eltávozottnak, részint maga előtt, részint – úgy érzi – az aulban maradtak előtt: értük tört ki közülük. Az önigazolás vágya hajszolja végig Muratot a társadalmi és magánéleti érvényesülés különböző stációin, ez teszi őt még inkább gyökértelenné, igazi „lelki hajléktalanná”.

Okejev filmje egy olyan ember „civilizációs betegségéről” szól, aki egész életével igent mondott a civilizációra. Egyetlen – igaz, érdekes, és talán Magyarországon is könnyebben érthető – oldalát mutatta meg a kirgizek beilleszkedési gondjainak és hiányérzetet hagyott bennünk. Mert Murat életpályájának képe is teljesebb lehetett volna, ha többet megtudunk azok sorsáról, akiknek életét különösebb személyes ambíciók híján is kipenderíti alapjaiból a modern kor. Az öregekről, akiket talán klausztrofóbia kínoz panellakásaikban, és a fiatalokról, akik reguláris hadseregben, szervezett gyárakban ismerkednek a modern idők őseik életétől olyannyira elütő rítusával. Nekik néhány évük van annak az útnak a bejárására, amelyet más népek esetében sok generációra osztott szét a történelem.

A film művészi értékei messze alatta maradnak a mondanivaló hatásos közvetítése által megkívánt színvonalnak. Inkább csak levezetjük, semmint katartikusan átéljük a tanulságokat, mert az Arany ősznek – az említett kevésszámú aul-beli jelenettől eltekintve – egyáltalán nincs atmoszférája. Szervetlenül illeszkedik a száraz, darabos műbe néhány – önmagában sem iskolateremtő eredetiségű – jelkép, így például a főhős borongó pillantása által kísért, pányván körbe-körbe vezetett pompás paripa.

Így, bár Murat vándorlása Frunzéból az aulba és az aulból Frun-zéba, felidézi bennünk a mi Cséplő Gyurink ingázásának képeit a putri és a főváros között, az összehasonlítás nem válik Okejev filmjének előnyére. Azt jelzi, hogy az Arany ősznek inkább csak „helyiértéke” lehet jelentősebb. Az sem filmművészeti, hanem talán szociográfiai szempontból.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/11 50-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6920