KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
   2018/november
HOLLYWOOD CENZORAI
• Pápai Zsolt: Bűn és büntetlenség Óhollywood – Budapest
• Hegedüs Márk Sebestyén: Amerikai lázadó Preston Sturges és a Hays-kódex
• Varró Attila: Doktor Dorothy és Ms. Arzner Dorothy Arzner
• Vincze Teréz: A csillagszületés mítosza Csillag születik
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Apák a fiúkról Ifjúságkép a 60-as évek magyar filmjeiben – 2. rész
• Szalkai Réka: Egy nehéz nap Beszélgetés Szilágyi Zsófiával
• Kovács Bálint: A nő huszonnégyszer Egy nap
• Pető Szabolcs: Curtiz Kanadában Beszélgetés Topolánszky Tamás Yvannal
• Kovács Gellért: „Picassót sem lehet átdolgozni” Beszélgetés Milorad Krstić-csel
• Benke Attila: Festményrablós terápia Ruben Brandt, a gyűjtő
• Klacsán Csaba: Jó lenne, ha lennének hősök Beszélgetés Ujj Mészáros Károllyal
EURÓPAI RÉMMESÉK
• Varga Zoltán: A gyötrelem összeesküvői Alex van Warmerdam enigmái
• Dunai Tamás: Intertextuális olvasztótégely Neil Gaiman: Sandman
• Varró Attila: Haláltáncok Luca Guadagnino: Suspiria
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Kísérletből intézmény Miskolc – CineFest
ÚJ RAJ
• Soós Tamás Dénes: A határátlépő ZiadDoueiri
KRITIKA
• Huber Zoltán: A betöltendő űr Az első ember
• Vágvölgyi B. András: Az igazság kiüresítéséről Donyeci történetek
• Kovács Patrik: Mint űzött vad A szent és a farkas
• Teszár Dávid: Gangnam ballada Gyújtogatók
• Kolozsi László: Ledarált Paradicsom Paraziták a paradicsomban
MOZI
• Fekete Tamás: A fakír, aki egy IKEA-szekrényben ragadt
• Lichter Péter: Bohém rapszódia
• Vajda Judit: A Meztelen Juliet
• Kránicz Bence: A végzet órája
• Kovács Kata: Legénybúcsú Bt.
• Huber Zoltán: Venom
• Benke Attila: 22 mérföld
• Kovács Patrik: Húzós éjszaka az El Royale-ban
• Pethő Réka: A bűnös
• Roboz Gábor: Gyémánthajsza
• Baski Sándor: Halloween
• Varró Attila: Látlak
DVD
• Kránicz Bence: Egy magányos tinédzser
• Benke Attila: A hitehagyott
• Géczi Zoltán: Betörés
• Pápai Zsolt: Fedőneve: Donnie Brasco
• Kovács Patrik: A gyilkosság filozófiája
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Zuhanás a csöndbe

Vaskó Péter

 

A híres kijelentés: miszerint azért kell megmászni a többezres csúcsokat, „mert ott vannak” – csak kulturált elterelés. Az igazi ok: a „valódi” élet fűszerét akarjuk a halálközelben keresni – afféle perverz önújraélesztésként.

A Zuhanás a csöndbe két fiatal hegymászó élet-halál küzdelmét meséli el, akik 1985-ben balesetet szenvedtek az Andok egyik csúcsáról leereszkedés közben. Eddig semmi „különös”: láttunk már sokféle hegyifilmet, pózolós, izomfeszítő sztallónés kiflihengert, eltökélt, romantikusan bátor falmászó árjákat Riefenstahl-módra, vagy éppen lelkiző és dicsőségért meg muffért vetélkedő hercig vagyis Herzog alpinistákat (Kősikoly). Olykor a Discovery vagy a Reality tévé is kever egy-egy csodálatos hegyi megmenekülést a krokodilokat abuzáló és anakondák farkára csomót kötő állatkínzó idültek kalandjai közé.

Amitől a Zuhanás a csöndbe egy kör alatt kettőt ver rájuk, az nem más, mint a beszéd egyfajta újra megtalált ritka modulációja: a nem is csupasz, mint már inkább megnyúzott őszinteség. Nem a dogmázók leleplező, megcsinált, Brecht nyomában loholó „akart” őszintesége ez, hanem a szerepekről lemondás, gátlásos őszinteség-performansz. A teátrális, valószerű és avantgarde helyett a bizarr lesz az alapélmény. Annak belátása, hogy a szenvedő, küszködő, élete virágában hirtelenséggel meghaló ember tapasztalata a propagált hősies helyett sokkal közelebb áll a meghökkentő és irracionális régiójához. Nem az a megrendítő, hogy a főhős törött térddel magát tízméterenként összehugyozva kecmereg le egy gleccserről, hanem hogy a halálközeli pillanatokban egy Boney M.-sláger kezd el szólni a fejében, és az ad neki erőt, hogy „nehogy már a Boney M.-re haljak meg”.

A film erénye, hogy képes közvetíteni ezt a nehezen tapintható, különös tapasztalatot, miszerint a véletlenek és a jelentkező őrület legalább olyan biztos, ha nem biztosabb és szorosabb élethálót fonnak, mint a literátus rendszerek. A bizarrság élményét erősíti, hogy a „beszélő fej”-részek között amolyan „Jogi esetek”-szerűen két csetlő-botló színész rekonstruálja és játssza el az eseményeket. Mindez annyira ócska, teletext-szintű megoldásnak tűnik, hogy rögtön lemondunk minden álságos képi valódiságról, s kénytelenek vagyunk belső kis házimozinkban az eseményekről felépíteni egy saját magunk által létrehozott képet, ami garantáltabb jobb és élesebb, mint bármilyen trükkcsoda lenne a vásznon. A beszéd őszintesége és a kép már-már túlzó hamissága ravasz elegyet alkot, és képessé tesz arra, hogy elhiggyük az élet és halál közti senkiföldje különös, szürreális igazságát, melyet a pontos képi illúzió pusztán filmmé tompítana.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/12 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2406