Jim Jarmusch

Paterson

Talált versek

Varró Attila

Jarmusch első igaz költőhősében két művészi korszak találkozik.

Az angolszász irodalomban a „found poetry” kifejezés olyan hétköznapi életből elemelt szövegekre vonatkozik, amelyekből „szerzőjük” minimális változtatásokkal, főként a központozás és sorszerkezet segítségével költeményeket varázsol. Jim Jarmusch korai művei a Permanens vakációtól az Éjszaka a Földönig egytől egyig fikciós játékfilmek, mégis egyfajta talált vers-ciklusoknak tekinthetők: hétköznapi események variációira felhúzott laza kollázsok, drámai ívek és fordulópontok nélkül, amelyekből egyfelől egymásra rímelő epizódjaik gondolatritmusa teremt művészi alkotást, másfelől az a jellegzetes jarmusch-i központozás, az ismétlődő gesztusok, gegek, hiátusok. Jarmusch második pályaszakaszában, a műfaji dekonstrukciók szivárványszínű gyűjteményében a Költő a formából átsurrant a tartalomba: a különféle zsánertörténetek kifordított archetípusai (vadnyugati vándor, bérgyilkos, vámpír) átléptek a városi életképekből az egzotikus fikciós mesevilágokba és megannyi magányos poéta-metafóraként, komplex referenciák, szimbolikus karakterek és konkrét irodalmi textusok (William Blake életművétől Hagakurén át Christopher Marlowe-ig) labirintusában rótták útjukat.

A Paterson 13. játékfilmje újabb fordulópontot ígér a pályán, amit már eredettörténete is jelez: az író-rendező épp előző pálfordulása idején, szűk negyed százada vetette papírra a New York állambeli Paterson kisváros egyazon nevű buszsofőrjének történetvázlatát, aki napi körútjai során rövidke szerelmes verseket körmöl titkos jegyzetfüzetében a frissen átélt események (álmok, találkozások, tárgyak) ihletésére. Jarmusch absztrakt, intellektuális műfaji szakasza után végre visszatért az első filmek természetes urbánus közegéhez, a szerény buszsofőr hős, trendi önkifejezési formák között szemezgető hipster-felesége és kutyájuk, Marvin közös életének egy hetén végigkalauzolva nézőit, amelyet mérnöki pontosságú napi rutin tagol stanzákra közös reggelitől a kutyasétáltatás során megejtett esti sörözésig. Szó sincs már mitikus magányuk ködhomályába burkolózó romantikus művészalakokról, a buszvezető Paterson az életmű első hús-vér költőjeként éppen úgy megbújik átlagember-perszónája mögött, mint Benigni nyelvzsonglőre a Törvénytől sújtva elítélt-alakjában vagy „Sisak” Grokenberger zenebohóca a new york-i taxisofőr jelmezében.

A Paterson mégsem tekinthető a korai életmű szerves részének, kanyargós kitérőt követő precíz folytatásnak: Jarmusch több ponton ötvözi benne 20. és 21. századi pályaszakaszának sajátosságait. A főhős története ezúttal is kultúrínyenceknek feltálalt metafikciós keretbe illeszkedik: a film William Carlos Williams amerikai költőóriás 1945 és 1958 között írt epikus költeményciklusa, a Paterson átértelmezése – nem csupán az alapkoncepció terén („A férfi egy város” gondolat jegyében Williams egy Paterson nevű karakter szubjektív szemszögén keresztül mutatja be Paterson városát vízeséstől könyvtáron és artézi kúton át a főutcáig, valamint a benne lakó különcöket), de szerkezet tekintetében is (az öt és fél kötetben megjelent mű a film öt és fél versírással töltött napjának felel meg, egy adott nap pedig részben egy versből, részben a hozzá kapcsolódó mikrotörténetekből áll össze), sőt maga a művész is számos formában felbukkan, élen leghíresebb versének felmondásával (Csak azt akarom mondani). Miként Jarmusch Patersonja egy olyan lepusztult kortárs kisváros, ahol jóformán minden lakó valamely művészeti ág művelője, kocsmai színész, mosodai repper, kollázskészítő, versíró kislány vagy cupcake-zseni (ahogy Williams fogalmaz: „egy város megannyi olcsó hotellel és személyes bejárattal”), úgy a Paterson című film is egyetlen komplex művészet-metafóra a kedves, apró események álcahálója alatt – a 80-as évek karcos monokrómja immár hivalkodó dizájnelem a helyes művészlakásban.

Így aztán a friss film eredendő bája, hiteles figurái és csendes melankóliája ellenére, amelyekkel könnyedén rabul ejtheti a holmi romkom-reményekkel utcáról betévedt gyanútlan mozinézőket is, legalább annyira újabb köve egy ereje teljében is biztonsági játékokat folytató filmművész elefántcsont-tornyának, ami épp úgy bővelkedik a rajongóknak szánt önreferenciákban (többek között kiváló alapanyagot kínálva egy Mystery Train-utalásokra építő ivós játékhoz), mint a művészlétre vonatkozó kinyilatkoztatásokban. Amennyiben az alapötlet megszületése idején készült Éjszaka a Földön cikluszáró darabja az utasaikkal aktív párkapcsolatba lépő öt taxisofőrön keresztül még egyaránt mesélt a mesélőről és hallgatóról (sőt akár a szerepeiket is cserélgeti), Paterson buszsofőrje legfeljebb passzív (ki)hallgatója az embereknek, fülkéje magányában a szeretett nőhöz írt költeményei inkább önvallomások, mintsem a körülötte lévő eleven világban empatikus megfigyelések és folytonos kommunikáció segítségével megtalált versek.

PATERSON (Paterson) – amerikai, 2016. Rendezte és írta: Jim Jarmusch. Kép: Frederick Elmes. Szereplők: Adam Driver (Paterson), Golshifteh Farahani (Laura), Nellie (Marvin). Gyártó: Amazon Studios / K5 Films / Inkjet Productions. Forgalmazó: Cirko Film Kft. Feliratos. 118 perc.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2017/02 19-20. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13098

Cikk értékelése:

szavazat: 9 átlag: 5.11