KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
   2018/október
INGMAR BERGMAN 1918-2007
• Murai András: Érintésre vágyva Testbeszéd Bergman filmjeiben
• Gelencsér Gábor: Bergmania Jane Magnusson: Bergman 100
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Apák a fiúkról Ifjúságkép a 60-as évek magyar filmjeiben – 1.rész
• Soós Tamás Dénes: A Nyugat alkonya Nemes Jeles László: Napszállta
• Pető Szabolcs: Fába vésett történelem Beszélgetés Szabó Attilával
• Lichter Péter: A roncsolódás melankóliája Kerekasztal-beszélgetés a videókultúráról
• Barkóczi Janka: A nagy játék Beszélgetés Kurutz Mártonnal
KÉPREGÉNY-LEGENDÁK
• Kránicz Bence: Sötét varázsigék Alan Moore képregényei
• Varró Attila: Sötét oldalak Alternatív képregényfilm
• Huber Zoltán: Papok és kurvák Prédikátor: képregény és tévésorozat
HORROR-TRENDEK
• Hegedüs Márk Sebestyén: Véget nem érő rémálmok Horror és franchise
• Sepsi László: Nevelő szándék Slender Man – Az ismeretlen rém
• Varga Zoltán: Folytassa a sikoltozást! A horrorfolytatások átka
• Fekete Tamás: Egyedi példányok A Predator-filmsorozat
ÚJ RAJ
• Benke Attila: A halál másfél órája Erik Poppe
KRITIKA
• Soós Tamás Dénes: Embernek csúnya, szörnynek szép Határeset / Kékről álmodom
• Margitházi Beja: Idegenek, ismerősök A monostor gyermekei; Könnyű leckék
• Kolozsi László: Csiki-csuki Nyitva
MOZI
• Soós Tamás Dénes: A néma forradalom
• Huber Zoltán: Downrange
• Baski Sándor: Izlandi amazon
• Lichter Péter: Keresés
• Varró Attila: Egy kis szívesség
• Kovács Kata: Briliáns válás
• Vajda Judit: Bűbájosok
• Kovács Gellért: Nevem Thomas
• Pethő Réka: Alfa
• Kovács Patrik: Az utolsó pogány király
• Kránicz Bence: Sötét bűnök
• Benke Attila: Peppermint – A bosszú angyala
• Hegedüs Márk Sebestyén: Victor Crowley
• Sándor Anna: Sötét folyosók
DVD
• Pápai Zsolt: A rodeós
• Benke Attila: Fábri Zoltán 100 (Gyűjteményes kiadás II.)
• Kovács Patrik: Telivérek
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi
DVD
• Varga Zoltán: Grease

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Folyékony arany

Borlovagok

Schubert Gusztáv

A tokaji aszú – hungarikum; aki róla forgat – rólunk beszél.

 

A rendszerváltás utáni politikai szlogenek legkártékonyabbja szerint „két Magyarország van”. Egy uralkodásra termett, és egy szemétdombra való. A magyar társadalom eszerint örök időktől két politikai pártra oszlik, az egyik ideológia hívei makulátlan erkölcsű, tökéletes emberek, a másik eszme képviselői pedig velejéig romlott országvesztők. Szándékosan nem nevezek meg pártokat, ideológiákat, mert nincs jelentősége, ez a téboly nem egyik, vagy másik eszméből fakad: a megbélyegző, ellenségkereső, kiközösítő szándék minden ideológia nevében pusztított már minket. Igazából nem is kell hozzá semmiféle eszme, elég a pőre érdek. Ugyan hol volt még jobb- és baloldal, amikor Kálmán-párti és Álmos-párti nagyurak öldösték egymást.

Az, aki az ősi magyar őrületet, a „testvérgyűlölési átkot” ránk szabadítja vagy elhiszi, nemcsak a társadalmat szakítja ketté, önmagát is tönkreteszi. Aki ugyanis felsőbbrendűnek képzeli magát származása, hatalma, rangja, vagyona, párttagsága, nemzetisége vagy épp bőrszíne miatt, az gyáva. Efféle biankó csekkre csak annak van szüksége, aki nem mer élni. Nem is lehet belőle más csak „senki”, mert igazából csak a tudás, tehetség, szorgalom tehet bennünket „valakivé”, nem a hatalom, nem a pénz.

A Folyékony arany főszereplői – három kitűnő tokaj-hegyaljai borász – tökéletesen tisztában vannak ezzel. Mindhárman a „nagy bort” keresik, és tudják, csak úgy juthatnak el a tökéletes aszúhoz, ha minden percüket, minden tudásukat, minden gondolatukat rááldozzák. Közepes bort – közepes szakértelemmel, átlagos szorgalommal is lehet készíteni. A „királyok borához – borok királyához” nem vezet kényelmes út. Jó borásznak lenni sziszifuszi munka, ugyanis a borászati szaktudás és a végtelen szorgalom magában nem elég hozzá: a nagy bor – nagy kockázat. Annak megszületésébe a szeszélyes természet is erősen beleszól. Az aszúsodáshoz több tényező – napsütés, eső – együttállására van szükség. És ráadásul az esőnek vagy a napsütésnek épp a megfelelő pillanatban kell érkeznie. És ha az időjárás kegyes a szőlősgazdákhoz, még mindig jöhet egy hatalmas csapat seregély. A tokaji borásznak tehát erős idegekkel kell rendelkeznie, hogy a forgandó szerencsét, a folyamatos kockázat terhét viselni tudja.

Ki gondolná, hogy egy borászokról szóló dokumentumfilmen izgulni is lehet. Márpedig lehet, együtt kémleljük az eget a szőlősgazdákkal, mikor esik végre, és mikor marad abba. A viharfelhős vagy szikrázóan kék ég itt nem vágókép, hanem főszereplő. A Vízkelety Márton fényképezte Folyékony arany a magyar tájköltészet legjobb hagyományait folytatja. A táj itt nem biodíszlet, hanem öntörvényű partner, akinek viselkedését a gazdának fölöttébb ajánlatos kiismernie, hogy együtt élhessen és alkothasson vele.

A figyelemre méltó, drámai történetek forrása mindig a nagyformátumú személyiség. A filmbeli borászok – Szepsy István, a borvidék külföldön is elismert doyenje, Alkonyi László és Bacsó András – megszállottak, a minőség megszállottjai. Almási filmje mindenekelőtt attól lesz izgalmas és drámai dokumentum, hogy megtalálta ezeket az embereket. Nélkülük csak borászati marketingfilmet forgathatott volna. A Folyékony arany nem ez a kategória, a minőségre felesküdött, a szakértelemhez és a precíz munkához maximalista módon ragaszkodó hősökről szóló dokumentumfilmjeink – a Nehéz emberek vagy Kósa Ferenc Balczó- és Béres-portréja – sorát gyarapítja. A tökéletes teljesítményre törekvő feltaláló, sportoló, borász a magyar társadalom szemében tegnap is, ma is – „nehéz ember”. Vele van baj, nem a lusta, irigy, maradi környezettel vagy a packázó bürokráciával, amely, ahol csak tudja, gátolja őket. A jobbító és a visszahúzó erők harcát közvetlenül nem mutatja ugyan a film, de egyértelmű, hogy a hosszú távú gondolkodás, a tudatos és türelmes jövőépítés és az azonnali haszonszerzés mohósága csap össze ezen a vidéken is. Almási nem a harcra volt kíváncsi, hanem erre a mifelénk sajnálatosan ritka jó gazda-mentalitásra, ami nélkül Tokaj-Hegyaljának sem lehet jövője.

A Folyékony arany kulcsszava: a minőség. És ebből a szemszögből nézve mégiscsak úgy látszik, mintha két ország lenne körülöttünk. A szakértelem, a minőség, a szorgalom, a tokaji aszú, illetve az ügyeskedés, a felszínesség, a haszonlesés, az olcsó borok Magyarországa. A Folyékony aranyat nézve új értelmet nyer a régi mondás: „in vino veritas”. Ha nem a tudásnak és a tehetségnek áll a zászló, oda az igazság.

 

FOLYÉKONY ARANY – magyar dokumentumfilm, 2019. Rendezte: Almási Tamás. Kép: Vízkelety Márton. Vágó: Hargittai László. Zene: Dés László. Hang: Balázs Gábor. Szakértő: Ditz Edit. Producer: Ugrin Julianna. Gyártó: Éclipse Film. Forgalmazó: Vertigo Média. 78 perc.

 

 

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/10 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14274