KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
   2018/október
INGMAR BERGMAN 1918-2007
• Murai András: Érintésre vágyva Testbeszéd Bergman filmjeiben
• Gelencsér Gábor: Bergmania Jane Magnusson: Bergman 100
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Apák a fiúkról Ifjúságkép a 60-as évek magyar filmjeiben – 1.rész
• Soós Tamás Dénes: A Nyugat alkonya Nemes Jeles László: Napszállta
• Pető Szabolcs: Fába vésett történelem Beszélgetés Szabó Attilával
• Lichter Péter: A roncsolódás melankóliája Kerekasztal-beszélgetés a videókultúráról
• Barkóczi Janka: A nagy játék Beszélgetés Kurutz Mártonnal
KÉPREGÉNY-LEGENDÁK
• Kránicz Bence: Sötét varázsigék Alan Moore képregényei
• Varró Attila: Sötét oldalak Alternatív képregényfilm
• Huber Zoltán: Papok és kurvák Prédikátor: képregény és tévésorozat
HORROR-TRENDEK
• Hegedüs Márk Sebestyén: Véget nem érő rémálmok Horror és franchise
• Sepsi László: Nevelő szándék Slender Man – Az ismeretlen rém
• Varga Zoltán: Folytassa a sikoltozást! A horrorfolytatások átka
• Fekete Tamás: Egyedi példányok A Predator-filmsorozat
ÚJ RAJ
• Benke Attila: A halál másfél órája Erik Poppe
KRITIKA
• Soós Tamás Dénes: Embernek csúnya, szörnynek szép Határeset / Kékről álmodom
• Margitházi Beja: Idegenek, ismerősök A monostor gyermekei; Könnyű leckék
• Kolozsi László: Csiki-csuki Nyitva
MOZI
• Soós Tamás Dénes: A néma forradalom
• Huber Zoltán: Downrange
• Baski Sándor: Izlandi amazon
• Lichter Péter: Keresés
• Varró Attila: Egy kis szívesség
• Kovács Kata: Briliáns válás
• Vajda Judit: Bűbájosok
• Kovács Gellért: Nevem Thomas
• Pethő Réka: Alfa
• Kovács Patrik: Az utolsó pogány király
• Kránicz Bence: Sötét bűnök
• Benke Attila: Peppermint – A bosszú angyala
• Hegedüs Márk Sebestyén: Victor Crowley
• Sándor Anna: Sötét folyosók
DVD
• Pápai Zsolt: A rodeós
• Benke Attila: Fábri Zoltán 100 (Gyűjteményes kiadás II.)
• Kovács Patrik: Telivérek
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi
DVD
• Varga Zoltán: Grease

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Lazhar tanár úr

Margitházi Beja

Monsieur Lazhar – kanadai, 2011. Rendezte és írta: Philippe Falardeau. Kép: Ronald Plante. Zene: Martin Léon. Szereplők: Mohamed Fellag (Bachir), Sophie Nélisse (Alice), Émilien Néron (Simon), Danielle Proulx (Vaillancourt). Gyártó: Microscope Productions / Les Films Seville Pictures. Forgalmazó: Vertigo Kft. Feliratos. 94 perc.

Philippe Falardeau 2011-es filmjében egy havas, téli reggelen a csöndes tragédia rögtön az első jelenetben gyomron vágja a montreáli iskola hatodik osztályos tanulóit: Simon és Alice saját szemükkel is tanúi lesznek annak, hogy imádott tanítónőjük előző éjjel felakasztotta magát az osztálytermükben. A pedagógus csöppet sem diszkrét öngyilkossága sokáig feldolgozhatatlan élményül szolgál a kisdiákoknak, képtelen helyzetbe hozza az igazgatónőt, egyúttal megnyitja a lehetőséget az algériai emigráns Bachir Lazhar előtt, hogy tanítóként foglalhassa el a nem túl népszerű megüresedett helyet.

A kanadai direktor neve egy maratoni dokufilmkészítő tévéshow győzteseként vált ismertté a kilencvenes évek elején, azóta sikeres forgatókönyvek és dokumentumfilmek szegélyezik pályafutását, 2000 óta pedig sorra gyártja díjhalmozó, fesztiválkedvenc nagyjátékfilmjeit. Az idén az Oscar legjobb idegen nyelvű film kategóriájában felbukkant Monsieur Lazhar jelölését nem váltotta ugyan díjra, noha Évelyne de la Chenelière drámáját érzéssel és ízléssel adaptálja, rátermett gyerekszereplőket mozgat és – Falardeau korábbi, a gyermek- és felnőttkor átmenetére fókuszáló munkáihoz (Congorama, Nem én voltam, esküszöm) hasonlóan – finoman vegyít tragikumot és komikumot.

A közelmúlt rokonszenves tanárfiguráival (Fél Nelson, Hajrá boldogság, Az osztály) ellentétben címszereplőnk nemigen nevezhető felkészült pedagógusnak. Nyelvtani tudása idejétmúlt, osztálya szintjét tévesen méri fel, fogalma sincs az érintési taburól, ezért szelíd kis taslikkal fegyelmez, és eszébe sem jut, hogy bármiféle szemléltetőanyagot használjon. Régi vágású, esetlen, szerény úr, akit sem ékesszólással, sem kézügyességgel nem áldott meg különösebben a sors. Ahogyan azonban kibontakozik a háttérben személyes tragédiája, világossá válik, miért is éppen ez a kisember az ideális helyettesítő-tanár a hatodikosok számára: mivel a gyászban sorstársuk, éppen kívülállósága miatt tudja szakképzett pszichológusnál is jobban segíteni az osztályt a veszteség feldolgozásában, a halál elfogadásában és a lelkifurdalás feloldásában. Visszafogott szín- és zenehasználat, arcokra fókuszáló fényképezés, és nem utolsósorban Mohamed Fellag tartózkodó, finom szerepformálása segítik Falardeau filmjét, hogy elkerülje a túláradó érzelgősség csapdáját, és pontos látleletet fogalmazzon meg egy olyan határhelyzetről, melyben a felnőttek nagy része túl tanácstalan és tehetetlen ahhoz, hogy magukban a gyerekben fedezze fel a megoldást.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/09 54-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11221