KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
   2018/szeptember
MAGYAR MŰHELY
• Soós Tamás Dénes: Az utolsó modernista Beszélgetés Nemes Jeles Lászlóval
• Szivák Bernadett: Sellők és rinocéroszok Beszélgetés Traub Viktóriával
• Varga Zoltán: Oroszlán/idomár A Leo és Fred-sorozat
• Tóth Péter Pál: A Hugó Jutalomutazás Dárday Istvánnal
• Mészáros Márton: Könnyű leckék Beszélgetés Zurbó Dorottyával
A SOÁ EMLÉKEZETE
• Ádám Péter: A feledés mélyvizében Claude Lanzmann (1925 – 2018)
• Rózsa János: A szerződés
• Závada Pál: A szerződés
MAGYAR MŰHELY
• Pazár Sarolta: Próféta voltál? Zolnay Pál (1928-1995)
A MESEÍRÓ MESÉJE
• Fekete Tamás: Mese-terápiák Meseírók filmes életrajzai
• Varró Attila: A képzelet pikareszkjei Terry Gilliam meséi
• Varró Attila: A képzelet pikareszkjei Terry Gilliam meséi
• Pethő Réka: Feminista mesevilágok Angela Carter
A TITKOS ITÁLIA
• Paár Ádám: A szicíliai tragédia Olasz maffiafilmek
• Kovács Patrik: Kallódó emberek Paolo Sorrentino
PERZSA TÜKÖR
• Varró Attila: Harminc madár Teherán – Fajr 2018
• Benke Attila: Csador nélkül Iráni rendezők amerikai zsánerfilmjei
FESZTIVÁL
• Schreiber András: A változatlanság diadala Sehenswert/Szemrevaló
KRITIKA
• Baski Sándor: Kijutni a labirintusból Tegnap
• Czirják Pál: Magányos kamaszok Remélem legközelebb sikerül meghalnod :)
• Kránicz Bence: Az ébredő erő Csuklyások – BlacKkKlansman
MOZI
• Vajda Judit: A jelenés
• Varró Attila: Kaliforniai rémálom
• Soós Tamás Dénes: Eldoradó
• Kovács Patrik: Sötét elmék
• Roboz Gábor: Ahol a gonosz lakik
• Baski Sándor: Meg - Az őscápa
• Géczi Zoltán: A kíméletlen
• Varga Zoltán: Hotel Transylvania 3: Szörnyen rémes vakáció
• Huber Zoltán: A védelmező 2.
• Benke Attila: Mission: Impossible: Utóhatás
• Sándor Anna: Az én hősöm
• Árva Márton: Végállomás: esküvő
DVD
• Hegedüs Márk Sebestyén: M:I-1 Mission: Impossible
• Pápai Zsolt: Tébolyult
• Géczi Zoltán: Lázadók
• Gelencsér Gábor: Pál, Krisztus apostola
• Kovács Patrik: Csak most kezdődik
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Sárga föld

Porladó hagyomány, süllyedő remény

Márton László

 

Csen Kaj-kö filmjéről óhatatlanul Fábri Zoltán negyedszázaddal korábban készült Körhintája jutott eszembe. Milyennek látta volna Fábri filmjét harminc évvel ezelőtt egy nem különösebben tájékozott, ám jó ízlésű és biztos ítélőképességű nyugati néző? Bizonyára feltűnt volna neki az az ellentét, amely a színészek és a rendező teljesítménye, illetve a cselekmény bonyolítása közt feszül; s talán nem is tudta volna mire vélni, hogy hogy nem veti szét a film nyilvánvaló érzékenysége és lendülete a történet sémáit.

Azért bocsátom ezt előre, mert v attól tartok, hogy a Sárga föld című filmet a magyar nézők nagy része sematikusnak fogja érezni, nem is egészen alaptalanul, s félő, hogy azokban is erős lesz a hiányérzet, akik felfigyelnek a négy főszereplő színészi kvalitásaira vagy a beállítások megkomponáltságára, s megérzik a négy ember (inkább sejthető, mint látható) tragédiája mögött a történelmi méretű csalatkozást.

A cselekmény igen egyszerű, néhány mondatban összefoglalható; ám éppen ez az összefoglalás teszi nyilvánvalóvá, hogy nem azonos a történet egészével, de még a felszínével sem, s mintha kifejezetten erre utalna a kamera, amikor kitartóan, vissza-visszatérőn pásztázza az éjszakai folyam fodrozódó felszínét, mintegy érzékeltetve, hogy a mélység nem látható, de nagyon is sejthető, s bármikor kész bizonyságot adni jelenlétéről.

A film a harmincas évek végén játszódik a Sárga-folyó kopár partvidékén. Kína történelmének egyik legborzalmasabb időszaka kezdődik ekkor, de a borzalmakból mit sem látunk: csend van, mozdulatlan a levegő, mint egy irtózatos légörvény kellős közepén. A film elején felirat adja tudtul, hogy a mondott helyen és időben a kommunisták együttműködtek a Kuomintanggal; ám ez még mindig csak a háttér.

Senszi tartomány egyik falujában egy szép napon megjelenik a nyolcadik vörös hadsereg egyik katonája, Ku Csing a neve, s mint kiderül, népdalokat gyűjt. Kérésére egy nincstelen öreg paraszthoz szállásolják be, aki özvegyen él serdülő lányával és gyengeelméjűnek látszó fiával. Ku Csing majdnem egy évet él velük, osztozik eseménytelen, ám nyomorúsággal teli sorsukban, amelynek jobbra fordulását – mint ő többször is megmagyarázza – kizárólag a kommunizmustól, konkrétabban Mao Ce-tungtól remélhetik. Ku Csing szavait az öregember nemigen hiszi, de a szép leány, Cuj Csiao lelkében termékeny talajra hullottak az újszerű eszme magjai: amikor Ku Csingnek vissza kell térnie alakulatához, Cuj Csiao is vele akar tartani (amikor egy korábbi jelenetben megtudja, hogy a hadseregben a férfiak is varrnak, a nők ellenben dolgoznak a földeken, harcolnak a japánok ellen, „rövidre vágják a hajukat és nagyon csinosak”, csak annyit tud mondani – ám ezt hihetetlen sóvárgással és reménykedéssel mondja –: „Ah!”), ám erről Ku Csing lebeszéli. Megígéri viszont, hogy fél év múlva visszajön érte. Csakhogy az öregember új asszonyt hoz a házhoz, a lányt pedig erőszakkal férjhez adják. Kezdetét veszi életének ama szenvedésekkel teli nagyobbik része, amelyet a kínai parasztasszonyok oly sok nemzedékének végig kellett már tengődnie; azaz kezdetét venné, ha Cuj Csiao el nem határozná, hogy elszökik a hadseregbe. Csakhogy szökése estéjén türelmetlenségében nem akarja kivárni a másnapot, csónakba ül, hogy átkeljen a megáradt folyón (közben egy új „népdalt” énekel: „Sarló és kalapács a kezünkben, az ország gondja a szívünkben”), és persze nem jut át a túlpartra. Ku Csing visszatér, ahogyan ígérte, de a ház üresen áll. Szárazság van, éhínség fenyeget, s a nép hiába imádkozik esőért. Miközben a kamera a repedezett földet és a baljós udvarú napkorongot mutatja, felhangzik Cuj Csiao hangján egy másik új dal: „A kommunista párt a megmentőnk”. A nézőnek éreznie kell, ha esetleg nem tudná is, hogy a szép hangból kicsendülő remény nem vált valóra.

Nem ismerem Ko Lan művét, amelynek alapján a forgatókönyv készült; egyrészt ezért nem akarok a cselekmény sablonjainak és fogyatékosságainak bírálatába bocsátkozni, másrészt pedig azért, mert fontosabbnak érzem azt, amit a rendezőnek a történeten túl sikerült megmutatnia. Talán nem túlzás azt állítanom, hogy a film legalább annyira szól az elemek fenséges és könyörtelen nyugalmáról, mint az emberek nyomorúságáról és illúzióiról.

A film – mint azt címe is jelzi – a földet mutatja, pontosabban: a földet és a vizet. A föld sárga és kopár, s ha hiszünk a kamera beállításainak, tágasságához nem tartozik az ember, aki alig észrevehető, aprócska sziluettként mozog a láthatáron, faekéjével alig tudja felkarcolni a föld felszínét. Ám lakói nem tágasnak, hanem igen szűkösnek látják a földet; éppen csak megtermi, ha megtermi, betevő falatjukat. Ugyanilyen a víz is: sárgán hullámzik, sárga iszap ülepedik ki belőle; hatalmas tömegben hömpölyög, mégis mindig szűkösen van, több mérföldnyire folyik a háztól, a lány vödrökkel hordja hegyi ösvényeken. A vidék lakói tudják, hogy ki vannak szolgáltatva az elemeknek; ezt jelzi, egyben ez ellen védi őket a hagyomány, amelyen archaikus kultúrájuk nyugszik. Ám e hagyomány napjai – mi, nézők, tudva tudjuk – meg vannak számlálva, s a régi kiszolgáltatottság átadja helyét egy másik, szekularizáltan üdvtörténeti kiszolgáltatottságnak.

Ku Csing figurája súlyos ellentmondást hordoz (a film lefojtott feszültségének nagy részét ez adja): mint népdalgyűjtőnek az volna a feladata, hogy a hagyományokat megőrizze az utókor számára, de mint a vörös hadsereg katonája éppen a hagyományok lerombolásáért harcol, és csakugyan, a filmben inkább agitátornak látjuk, mint népdalgyűjtőnek. Kiderül: népdalokat is csak azért gyűjt, hogy meg lehessen változtatni szövegüket, és új, korszerű tartalommal terjedjenek országszerte. A néző bizonyos idegenkedéssel szemléli mindezt, ugyanakkor lehetetlen észre nem vennie, hogy a katona szavainak pátosza mégis – utólagos történelmi tapasztalatainkkal dacolva is – hiteles. Ku Csing ugyanis nem fanatikus ember, s naivnak ható meggyőződésében van egy fontos felismerés, az, hogy amit egy egész kultúra sorsszerű boldogtalanságnak lát (mint a Dalok Könyve mondja: „Ha nem vagyunk is boldogok, a nap, a hónap elhalad”), az valójában lerombolandó viszonyok összessége – ha külső nézőpontból figyeljük.

S itt mutat nekünk valami egészen megrendítőt a film. Cuj Csiao keveset beszél, akkor is közömbös dolgokról, ám annál többet énekel. Népdalokat. Ezek azonban – előbb-utóbb észrevesszük – nem generációk által áthagyományozott népdalok, hanem a lány költi őket, szinte szemünk láttára. Fájdalmát és vágyait, mindazt amit nem mondhat el, eldalolja. Gyengeelméjűnek látszó öccse, aki egyébként meg sem szólal, egyszerre csak erőteljes torokhangon rázendít egy igen csintalan énekre, az ágybavizelés dicséretére (miközben a katona sapkájának vörös csillagát cirógatja), ám ez a pajkos ének is szívszorítóan hangzik, mert ez meg az ő sorsa, a kisfiúé. (A filmben vissza-visszatérő kijelentés, hogy azon a tájékon csak szomorú dalokat énekelnek.) Ha valahol, hát itt érvényes az, amit Hölderlin mondott: sors és dal közösek.

Csen Kaj-kö munkásságát nem ismerem. Tudom, hogy a Sárga föld rendezői pályafutásának elején készült, s hogy azóta forgatott egy jóval radikálisabb hangvételű filmet a kulturális forradalomról. A Sárga föld láttán úgy gondolom, hogy igen markáns, egyben igen érzékeny rendező lehet; számíthatunk rá, hogy sok mondanivalója van, s hogy ennek meg fogja találni sémáktól és külső kényszertől mentes formáját; s reméljük, hogy más munkáit is láthatjuk még a magyar mozikban.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/02 38-39. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5307