KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
   2018/július
VIETNAMI HÁBORÚ
• Soós Tamás Dénes: A sajtó hatalma, a hatalom sajtója Vietnam és a média
• Vágvölgyi B. András: Éles képek Haditudósítók Vietnamban
• Benke Attila: Virágnyelven a borzalomról A vietnami háború allegóriái
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Kékfény az alagút végén A Kádár-kori bűnfilm
• Szivák Bernadett: Irinyi mindig újrakezdi Beszélgetés Cibulya Nikollal
ÚJ RAJ
• Teszár Dávid: Még közelebb Naomi Kawase
TUDOMÁNYTÓL MÁGIÁIG
• Géczi Zoltán: Vissza a jövőbe! Sci-fi prognózisok
• Huber Zoltán: Végzetes vonzerő A Marvel-fantasy világképe
PASOLINI
• Pólik József: A sivatag polgárai Pasolini Teoréma – 1. rész
FILM ÉS IRODALOM
• Talabos Dávidné: A „szív írója” Dickens-adaptációk
• Bikácsy Gergely: A montázs, Bazin és mi André Bazin
FESZTIVÁL
• Gyenge Zsolt: Feminin fesztivál Cannes
• Baski Sándor: Provokálok, tehát vagyok Kolozsvár
KÖNYV
• Koósz István: „Mondottam, ember: küzdj…” Hirosima gyermeke
KRITIKA
• Margitházi Beja: Ameddig bírod Egy nő fogságban
• Barotányi Zoltán: Adj király katonát! Hitler kontra Picasso; Kim Dzsongil bemutatja
MOZI
• Kolozsi László: A fa alatt
• Baski Sándor: Ramen Shop – Ízek a múltból
• Lovas Anna: Könyvklub
• Szalkai Réka: Az élet napos oldala
• Vajda Judit: Szerelembe gurulva
• Parádi Orsolya: Egy burka, egy nadrág
• Andorka György: Solo: Egy Star Wars-történet
• Kránicz Bence: Férfiak fecskében
• Huber Zoltán: Jurassic World: Bukott birodalom
• Roboz Gábor: Felelsz vagy mersz
• Pethő Réka: Nem vagyok sorozatgyilkos
• Tüske Zsuzsanna: Örökség
• Benke Attila: Gotti
DVD
• Kovács Patrik: A bátrak háborúja
• Benke Attila: A jogdoktor
MOZI
• Varró Attila: Ocean’s 8 – Az évszázad átverése
DVD
• Bata Norbert: Szörnyszülők
• Pápai Zsolt: Nemek harca
• Pápai Zsolt: Bérgyilkos Mary
• Kránicz Bence: LEGO Tini szuperhősök – Gonosz gimi
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

A rejtőzködő

Égszínkékben

Ardai Zoltán

 

„Hol az igazság?” – kérdezte már Pilátus, hallván, hogy az elébe vezetett titokzatos fogoly az igazság országából érkezett. Kézdi-Kovács Zsolt új, jelenkori cselekményű – hangsúlyosan gmk-korabeli – filmjének egyik jelenetében valóságos hitelvi szeminárium vitatja meg az örök kérdést, öregedő fiatalok kis gyülekezete. Van köztük nagyhadaró, szemüvegvillogtató, agresszívan teoretikus alkat, van savanyúan eredetietlen lány, aki a mélyebb jelentőség árnyalatával panaszolja, hogy az életben „mindenütt csak homályos pontokat” lát, s van krisztusi szelídségű kézműves-teológus is. Ő koszlott munkaruhában hallgat és magyaráz, trikója eszmei tekintetben talán Tolsztoj parasztingénél is fehérebb. A társalgás színhelyéül egy perifériális hangulatú, ócska szerelőműhely szolgál, ahol mintegy a korral dacolva lehet dolgozgatni; a film főhőse például sárkányrepülőt épít itt magának. Ez a harmincéves fiatalember pilóta, akinek állását egy romantikus kihágás miatt felfüggesztették, s kénytelen volt elfogadni üzletasszony-anyja ajánlatát: bekapcsolódni egy családi vállalkozásba. Ez pedig mélyen idegen tőle; ő mindinkább az említett vitázók korszerűtlen társaságában kezdi otthon érezni magát.

A „korszerűség” ma már, ha akarjuk, csakugyan rosszértelmű kifejezés, ez azonban a nézőnek nem feltétlenül teszi vonzóbbakká A rejtőzködő múltban-rekedt elmélkedőit. „Hol az igazság?” – a kérdés olyan lottyadtan, olyan színtelen, mégis affektált tónusban hangzik el itt, amelynél a nyöszörgő vagy a cinikus lejtés is szebb lehetne, de a nem-tamáskodók szavait is csak szürkeség telíti. Szomorú ez —mondhatnánk, ha az előbb vázolt esszéisztikus filmrészlet nem volna oly humorosan kimódolt. Ha a film egészéből kiszakítva néznénk, azt hihetnénk, hogy egy „jómagyar” értelmiségellenes pamfletmozi pereg előttünk, amely nagyratörő szándékkal az intellektuális színezetű igazságkeresés (vagy éppen: az istenkeresés) leggyatrább formáin élcelődik, s ezeken is inkább vaskosan, mint éleslátóan. Pedig A rejtőzködő stílusa nagyon komoly, s valójában ez a jelenet sem holmi gonosz tréfa, ellenkezőleg: kísérlet a főhős új társaságának felmagasztalására.

Arról van szó ugyanis, hogy a főszereplőt mindezidáig – amíg részt nem vett a társas hit-meditációban – nem fűzte szeretet senkihez, nem volt közössége. Igaz, látszott rajta, menynyire utálkozik a talmi dolgoktól és emberektől, s mennyire szeretne hazatalálni Isten rejtőző arcához (főként ez a sóvárgás táplálta a magányos repülés iránti nosztalgiáját is), mindez azonban nagyon kevés volt. Ha még azt is a javára írjuk, hogy egy nehéz pillanatában Cseh Tamás egyik dalával vigasztalódott (együtt énekelve volt feleségével) – még ez is kevés. A fordulatot a műhelybeli tartózkodások jelentik, itt szabadul ő meg az Újtestamentum nevezetes intésének árnyától: „Ha (...) szeretet pedig nincsen énbennem...”. A záróképsorban már olyan módon nevet fel, amire oda kell figyelnünk. A szabad természetben áll, s megújult tekintettel, furcsálkodás nélkül nézi húgát és húga szerelmét (a trikós Mestert), akik – biblikus kép – egy birkanyájat megkerülve futnak felé. Bár az előkészítő – műhelybeli – jelenet kirívó sikerületlensége eleve parodisztikussá színezi ezt a pillanatot is, most legalább ráébredünk valamire: az imént végignézett film szokatlanul ambiciózus voltára.

Visszagondolva A rejtőzködőre, már nem nehéz észrevenni azt a belső filozofikus ívet, amely a tartósabb érvényű közlendőt hivatott hordozni, egyúttal szervező szerepe is van: egyetlen nagy erőtérbe kell vonnia a mű alárendelt témáit és számos aktuális jellegű mozzanatát. Ezek szerepe elsősorban az, hogy az Igazat a maga sokoldalúságában bontsák ki, az élet villódzásában közvetítsék a nézőnek. ĺgy a mű egyszerre mondana sokat a legmaibb Magyarországról és az emberről. A baj ott van, hogy A rejtőzködő eszméje nem a film egész szövedékéből rajzolódik elő, hanem csak ennek egyes mesterkélt elemeiből, amelyek kifityegnek a szorosabban összefüggő témák és motívumrostok közül. Ami a jobban összefont komponenseket illeti, ezek részben utalásszerűek („rohadt magyar színházi élet”, konyhai csevegés a kisvállalkozók rövidlátó pénzhajhászásáról, kárpáti tánc videón, Cseh Tamás stb.), részben pedig ábrázoló igényűek: egy „távszerelem” felbomlási folyamata és a főhős családjának belső viszonyai. Olyan család ez, amelyen jól tanulmányozhatjuk az agyontépázott, régi jó középpolgári miliő egyfajta átvedlését: felemás beolvadását a butikos-suszterájba. Mégsem figyelhetjük meg ezt kellő átéléssel, mert folyton elénk tuszkolódik a középponti álfigura. Ebben a családban nagyonis akadhatnak fiatal istenkeresők, de ez az istenkereső egy pillanatra sem feledteti szereplő-mivoltát (Törőcsik Mari az anya szerepében és Monori Lili az alkalmazottként velük lakó volt feleség szerepében sokkalta szuggesztívebbek). Nem is igen tehetné, mivel a film amúgyis zsúfolt világán belül még egy kísérteties kis külön világ is ki van képezve a számára. Ide könnyedén hazatalálhat bármikor, így aztán közömbös az, hogy mit érez, mit vél és mi történik vele. Álmai és látomásai a felhők feletti égről finom kivitelűek, de mégiscsak átlagosak, ilymódon tolakodóak. Az az eset sem szerencsésebb, amikor a fekete űrrel álmodik, s benne egy világítóan közelgő fürdőkáddal. A kádból egy láb áll ki. Különös. Aztán látjuk, amint a fiú iszonyodva fölriad: „Az anyám lába!” – ez már mulatságos. Nem az a mulatságos, ha ilyesmi valakivel megtörténik. A filmjelenet mulatságos, bár nyilvánvalóan nem az alkotók örömére. De komikus még az az égszínkék fürdőköpeny is, amelyben a fiú otthon járkál és ágál, miután búcsút kellett mondania a motoros repülőgépek vezetésének.

Az eddig elmondottak talán azt a látszatot keltik, hogy A rejtőzködő kudarca érdektelen kudarc. Az azonban, hogy a filmből hiányzik az irónia, csak felületes magyarázat volna az akaratlan komikum túlbuzgásaira. A hangulatosan váltakozó képek ugyanis itt mindvégig magukon viselik annak a stílustörekvésnek a jegyeit, amely nem csupán egy bizonyos emelkedett-komoly valóságlátás demonstrációját jelenti, hanem tudatos próbára tételét is. Azok a köznapi realitások-trivialitások, amelyek A rejtőzködő cselekményében felmerülhetnek, előre vállalt módon (elővigyázatos válogatás nélkül) jelennek meg a filmen. Éppen az a cél, hogy bebizonyosodjék: a nem-ironikus szemlélet mindent felölelhet a mi időnkben is, anélkül, hogy kifordulna önmagából. (Erre persze akkor van nagy esély, amikor a vallásos tekintet épp annyira képes ironikus villanásokra, mint amennyire az ironikus művészi szemlélet nem komolytalan.) Ha az emelkedett figyelem elfordulna a kék és sárga fürdőköpenyektől, az éppen rikácsoló lakótársaktól, az előkelő lakás és az ajtókhoz vezető siralmas gang kontrasztjától, vagy a butikbeli kisegítő lány ravaszul bávatag „rózsaszín az alapszín”-játékától, erőtlenséget árulna el, s alig is irányulhatna másra, mint a felhők vonulására. De nem: a kamera állja a látványt, a főhős hátravonul a lánnyal a butik mélyére, s csak záróra után néz fel az esteledő égre, ahol kondenzcsíkot húz egy repülő. A lány ijedten követi az elrévedő tekintetet, arca kis alkonyi folt a háttérben. A butik-jelenet témájában nehéz valami magasztosra találni, mégis, itt csaknem megvalósul a megindultságra kész dezironizáló látásmód és a hitelesség áhított egysége. A rejtőzködő nem a maga stíluselvein bukik meg, hanem azon, hogy itt az alkotói szándékon kívül nincs forrása az emelkedettségnek. Nem történik semmilyen megrendítő esemény, ami az életben pedig megtörténhet, s nem megy végbe semmilyen folyamat, amit átélhetnénk. Mindent, amin mégiscsak rajta van a valóság színe, csak üres fény világít át, nagyzolón megnövelve körvonalaikat. A hatás megfordított: amit bámulnánk, azon mosolygunk, amin fájóan mosolyognánk, azon pukkadozunk. ĺgy néha merő kutyakomédiának látszik a filmbeli anyának és nyomasztó, de lenyűgöző életkedvű volt menyének néhány összecsapása is. Alighanem jobb filmet látnánk, ha az eszmei műfény akár csak kioltódnék. Ha pedig más kerülne a helyébe, talán még haza is találhatnánk a film stílusában, nem kéne beérnünk az Istenkereső diadalának halotthalvány táblaképével.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/11 14-15. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5669