KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
   2018/július
VIETNAMI HÁBORÚ
• Soós Tamás Dénes: A sajtó hatalma, a hatalom sajtója Vietnam és a média
• Vágvölgyi B. András: Éles képek Haditudósítók Vietnamban
• Benke Attila: Virágnyelven a borzalomról A vietnami háború allegóriái
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Kékfény az alagút végén A Kádár-kori bűnfilm
• Szivák Bernadett: Irinyi mindig újrakezdi Beszélgetés Cibulya Nikollal
ÚJ RAJ
• Teszár Dávid: Még közelebb Naomi Kawase
TUDOMÁNYTÓL MÁGIÁIG
• Géczi Zoltán: Vissza a jövőbe! Sci-fi prognózisok
• Huber Zoltán: Végzetes vonzerő A Marvel-fantasy világképe
PASOLINI
• Pólik József: A sivatag polgárai Pasolini Teoréma – 1. rész
FILM ÉS IRODALOM
• Talabos Dávidné: A „szív írója” Dickens-adaptációk
• Bikácsy Gergely: A montázs, Bazin és mi André Bazin
FESZTIVÁL
• Gyenge Zsolt: Feminin fesztivál Cannes
• Baski Sándor: Provokálok, tehát vagyok Kolozsvár
KÖNYV
• Koósz István: „Mondottam, ember: küzdj…” Hirosima gyermeke
KRITIKA
• Margitházi Beja: Ameddig bírod Egy nő fogságban
• Barotányi Zoltán: Adj király katonát! Hitler kontra Picasso; Kim Dzsongil bemutatja
MOZI
• Kolozsi László: A fa alatt
• Baski Sándor: Ramen Shop – Ízek a múltból
• Lovas Anna: Könyvklub
• Szalkai Réka: Az élet napos oldala
• Vajda Judit: Szerelembe gurulva
• Parádi Orsolya: Egy burka, egy nadrág
• Andorka György: Solo: Egy Star Wars-történet
• Kránicz Bence: Férfiak fecskében
• Huber Zoltán: Jurassic World: Bukott birodalom
• Roboz Gábor: Felelsz vagy mersz
• Pethő Réka: Nem vagyok sorozatgyilkos
• Tüske Zsuzsanna: Örökség
• Benke Attila: Gotti
DVD
• Kovács Patrik: A bátrak háborúja
• Benke Attila: A jogdoktor
MOZI
• Varró Attila: Ocean’s 8 – Az évszázad átverése
DVD
• Bata Norbert: Szörnyszülők
• Pápai Zsolt: Nemek harca
• Pápai Zsolt: Bérgyilkos Mary
• Kránicz Bence: LEGO Tini szuperhősök – Gonosz gimi
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

8 nő

Ádám Péter

 

A film egy ismert bulvárdarabnak, afféle vaudeville-nak rangos színészgárdát felvonultató, franciásan szellemes adaptációja. Emellett kacsintás az Agatha Christie-féle krimikre, Alain Resnais-re és persze Hitchcockra, valamint az ötvenes éveket idéző musicalekre (ilyen remek kísérőzenét manapság ritkán hall az ember).

Világtól elzárt villa, egy halott (a ház ura), és nyolc nő – nyolc lehetséges tettes: a feleség (Catherine Deneuve), az áldozat nővére (Fanny Ardant), az anyós (Danielle Darrieux), a kisebbik lány (Ludivine Sagnier), a nagyobbik (Virginie Ledoyen), a feleség testvérhúga (Isabelle Huppert), a szakácsnő (Firmine Richard) meg a szobalány (Emmanuelle Béart).

Nyolc nő tehát, és sorban egymás után mind a nyolc eljátssza – bemutatkozásként meg az alibi igazolásaként – a maga nagyjelenetét, aminek tetőpontján egy-egy sanzont (sanzonparódiát?) is elénekel. És csakugyan: a filmben – amely tulajdonképpen nyolc jutalomjáték – nincs mellékszereplő, csak főszereplő. A nyolc magánszám egyszersmind a szereplők jellemét, alaptermészetét is megvilágítja. Valóságos katalógus a film: női típusok és hisztériák, női remények és fájdalmak, női praktikák és perverziók tárháza. Ahogyan a bulvárdarabokban szokás, a feddhetetlen nagypolgári családról egyszer csak lehull a lepel. Kiderül: senki sem az, aminek látszik, aminek mutatni szeretné magát. Még a termetes szakácsnő, még a szobalány, sőt, a szende kisebbik lány sem, hiszen a film legvégén megtudjuk, hogy… Bocsánat, majdnem kikotyogtam!

És, persze, arra is fény derül, hogy ebben a világban minden csak nyers érdek, önző számítás, lelketlen haszonlesés. De mintha a film ennél sokkal többet markolna. Mintha azt is sugallná, vannak helyzetek, amikor nem érdemes, sőt, talán nem is szabad tudni az igazságot. Hogy az élethez bizony kegyes hazugságok is szükségesek. S hogy játszani szabad, sőt, talán kell is, de ha valaki magával az élettel játszik, annak nemegyszer tragédia a vége… Vagy lehet, hogy a tragikus végkifejlet is része a játéknak, és ebben a sokfelé kacsintó stílusparódiában semmi sem komoly, még a halál sem?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/06 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2587