KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
   2018/július
VIETNAMI HÁBORÚ
• Soós Tamás Dénes: A sajtó hatalma, a hatalom sajtója Vietnam és a média
• Vágvölgyi B. András: Éles képek Haditudósítók Vietnamban
• Benke Attila: Virágnyelven a borzalomról A vietnami háború allegóriái
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Kékfény az alagút végén A Kádár-kori bűnfilm
• Szivák Bernadett: Irinyi mindig újrakezdi Beszélgetés Cibulya Nikollal
ÚJ RAJ
• Teszár Dávid: Még közelebb Naomi Kawase
TUDOMÁNYTÓL MÁGIÁIG
• Géczi Zoltán: Vissza a jövőbe! Sci-fi prognózisok
• Huber Zoltán: Végzetes vonzerő A Marvel-fantasy világképe
PASOLINI
• Pólik József: A sivatag polgárai Pasolini Teoréma – 1. rész
FILM ÉS IRODALOM
• Talabos Dávidné: A „szív írója” Dickens-adaptációk
• Bikácsy Gergely: A montázs, Bazin és mi André Bazin
FESZTIVÁL
• Gyenge Zsolt: Feminin fesztivál Cannes
• Baski Sándor: Provokálok, tehát vagyok Kolozsvár
KÖNYV
• Koósz István: „Mondottam, ember: küzdj…” Hirosima gyermeke
KRITIKA
• Margitházi Beja: Ameddig bírod Egy nő fogságban
• Barotányi Zoltán: Adj király katonát! Hitler kontra Picasso; Kim Dzsongil bemutatja
MOZI
• Kolozsi László: A fa alatt
• Baski Sándor: Ramen Shop – Ízek a múltból
• Lovas Anna: Könyvklub
• Szalkai Réka: Az élet napos oldala
• Vajda Judit: Szerelembe gurulva
• Parádi Orsolya: Egy burka, egy nadrág
• Andorka György: Solo: Egy Star Wars-történet
• Kránicz Bence: Férfiak fecskében
• Huber Zoltán: Jurassic World: Bukott birodalom
• Roboz Gábor: Felelsz vagy mersz
• Pethő Réka: Nem vagyok sorozatgyilkos
• Tüske Zsuzsanna: Örökség
• Benke Attila: Gotti
DVD
• Kovács Patrik: A bátrak háborúja
• Benke Attila: A jogdoktor
MOZI
• Varró Attila: Ocean’s 8 – Az évszázad átverése
DVD
• Bata Norbert: Szörnyszülők
• Pápai Zsolt: Nemek harca
• Pápai Zsolt: Bérgyilkos Mary
• Kránicz Bence: LEGO Tini szuperhősök – Gonosz gimi
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Zsugán István

Létay Vera

Az előző számban még az utolsó interjú. Nehéz leírni: az utolsó. L’ultima intervista. Mert Zsugán, „azsugán”, Signor Zsugán, nemcsak megbecsült cikkírónk volt a távoli körből, de ősrégi barátunk, szövetséges, szinte testvér, akivel az örökös viták ellenére mindig tudott volt az összetartozás érzése.

Égő szemű, vékony fiúként került az Esti Hírlap-tól a szerkesztőségbe, már akkor teljes újságírói fegyverzetben. Később együtt találtuk ki, együtt készítettük a megváltozott formátumú, havonta megjelenő Filmvilágot, játékunkat, szenvedélyünket. Mindenhez értett, a lap-maketthez, a szerkesztéshez, a tördeléshez („amikor a tepsibe még magam szedtem ki az ólmot”, stb.). Az igényességet nem csak értelmével, de egész idegrendszerével élte át. Évekig emlegettük a bizarr jelenetet, amikor egy pongyolán megírt, a magyar nyelvet barbárul mészárló cikk kéziratát ledobta a földre és megtaposta. Ez a kultikus tánc a legyőzött ellenség, a henye ostobaság fölött, egész életének jelképe lett.

Írt kitűnő kritikákat is, megvesztegethetetlen ízléssel. Igazi műfaja azonban a kérdés-felelet játék, a lényegig hatoló, a gondolatot a születés folyamatában megjelenítő interjú volt. Nincs is párja ezen a téren. Mindvégig idegenkedett a magnetofontól, s ez nem annyira a technikai eszközöktől való húzódozást jelentette – bár egyfajta nemes konzervativizmus mindig is jellemezte –, mint az alkotás filozófiáját. Hiszen ő sohasem az esetlegesen összefűzött szavakat közvetítette, hanem a kérdezett személy mondandójának kristályosodott sűrítményét, s tette ezt úgy, hogy közben bravúrosan megőrizte az élőbeszéd ritmusának, hullámzásának hiteles lejtését, közvetlenségét. Ha az ember történetesen ismerte az interjú alanyát, a cikk olvasása közben összetéveszthetetlenül hallotta az illető hangját, a szöveg parlandóját. Kérdezés közben sohasem tolakodott előtérbe, a kérdéseket nem személyes szereplése színterének tekintette, nem villogtatta műveltségét, hozzáértését. Értő, tapintatos pszichológusként hozzásegítette a válaszolót, hogy minél tökéletesebben fejthesse ki nézeteit, közvetíthesse személyiségének jellemző vonásait, de nem riadt vissza a lényegbelátó, kemény kérdésektől sem, rápirítás, megszégyenítés nélkül fejtve fel az önhazugságok, önellentmondások szövedékét. Nagy terapeuta volt, akire a köztudottan sértődékeny filmalkotók szívesen bízták magukat, mert bevallva vagy sem, tudták, hogy a megjelenő cikkben jobbnak, okosabbnak, összeszedettebbnek, s talán jelentékenyebbnek látják viszont magukat, mintha saját naturális tükrükbe tekintenének. Írásban sohasem tegeződött interjúalanyaival, még akkor sem, ha netalán legjobb barátjáról, cimborájáról volt szó, akivel előző este együtt borozgatott. Irtózott minden bennfentességtől, fontoskodástól, szerepelgetéstől, a távolságtartást munkaeszközként kezelte. Méltósággal közeledett szellemi ügyfeleihez, és méltósággal ajándékozta meg őket, még azokat is, akik a köznapi életben nem bizonyultak érdemesnek erre.

Amikor a harminc éven át folytatott beszélgetés szövege végül vaskos kötetben megjelent, hirtelen nyilvánvalóvá lett a mindig is sejtett tény: a műfaj rendkívüli, s nem csak a szó eredeti értelmében súlyos remekét tartjuk a kezünkben. A Szubjektív magyar filmtörténet 1964-1994 megkerülhetetlen alapmű lesz a jövőben mindenki számára, aki e korszak filmművészetéről valamit is tudni szeretne.

Ennyit az érdemekről. Nekünk azonban az élet szenvedélyes stilisztája közeli barátunk, testvérünk volt. Tulajdonképpen mi is szeretnénk megtaposni a sors ostoba, henye kéziratát, felelőtlen utolsó mondatát, amelyben a meghalni igét az időhatározóval oly felháborítóan rosszul egyeztette.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/11 02-03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1031