KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
   2018/június
MILOš FORMAN
• Bikácsy Gergely: A prágai Forman Miloš Forman (1932-2018)
• Hegyi Zoltán: Miloš tűzoltói Forman két világ közt
• Vágvölgyi B. András: Száll a kakukk Miloš Forman
ANIMÁCIÓ
• Gerencsér Péter: Hatvan éve a föld alatt A Kisvakond kicsisége és nagysága
• Varga Zoltán: Álmok és rítusok szövedéke Horváth Mária animációs rövidfilmjei
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: „Nekem a Balaton a Riviéra!” Kádár-kori álmok: nyári vakáció
• Pető Szabolcs: Vad Balaton Beszélgetés Mosonyi Szabolccsal
• Soós Tamás Dénes: Sors-játék Nagyi Project
• Erdélyi Z. Ágnes: Portásfülkétől a vörös szőnyegig Beszélgetés Szalai Károllyal
OLASZ WESTERN
• Benke Attila: Kenyér helyett dinamit Az olasz ‘68 és az italowestern
ÚJ RAJ
• Szabó Ádám: Traumaköltészet Lynne Ramsay
FILM NOIR
• Kovács Patrik: Karambol a végzettel A véletlen szerepe a film noirban
• Pernecker Dávid: A test nem templom Valós halál
A FILMKRITIKA MESTEREI
• Morsányi Bernadett: Bustert látni Beszélgetés Bikácsy Gergellyel
• Schubert Gusztáv: Saját mozi Bolond Pierrot különös kalandja I.
FESZTIVÁL
• Buglya Zsófia: A rejtett tartomány Linz
• Baski Sándor: Bűnös viszonyok Titanic
• Kovács Patrik: Omlós és ropogós Friss Hús
KRITIKA
• Vajda Judit: Íme az ember! Egy fantasztikus nő
MOZI
• Baski Sándor: Viktoria
• Roboz Gábor: Merülés a szerelembe
• Varró Attila: Egy lélegzetnyire
• Vajda Judit: Színpadon az életem
• Pethő Réka: Szörnyek és szerelmek
• Kovács Patrik: Három hegycsúcs
• Huber Zoltán: Taxi 5
• Benke Attila: 7 vérfagyasztó nap
• Fekete Tamás: Így csajozz egy földönkívülivel
• Lichter Péter: Bosszúállók: Végtelen háború
• Kránicz Bence: Kszi, Simon
• Herpai Gergely: Deadpool 2.
DVD
• Pápai Zsolt: Kísértettörténet (Szellem/Világ)
• Kovács Patrik: A katasztrófaművész
• Géczi Zoltán: A préri urai
• Horányi Péter: Lesz ez még így se!
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Beszélgetés Gyarmathy Líviával

Hogy fut ki alólunk egy világ

Muhi Klára

Ismeretlen tények a két, nagyközönség elől évtizedekig elzárt Böszörményi-film hányatott sorsáról.

 

Böszörményi Géza életművéből mind mostanáig hiányzott két film, Az utolsó tánctanár és a Hungarian Dracula. Milyen körülmények között keletkeztek, majd tűntek el ezek a filmek?

Az utolsó tánctanárt a ZDF rendelte meg tőlünk 1974-ben. Magyar részről benne volt a Mafilm- és a Hungarofilm is. A ZDF-nek volt akkoriban egy késő esti művészfilmes sávja, s minket Hans Kutnyevszky, magyar származású főszerkesztő talált meg. Gézának volt egy ötlete egy tánctanár dinasztiáról, akik évtizedek óta járják a pusztai falvakat, és társasági táncra tanítják az embereket. Budapesten pedig akkoriban kezdtek épülni ezek a nagy panel lakótelepek, s a pusztai, vidéki gyerekek özönlöttek Pestre. Az utolsó tánctanár története is arról szól, hogy a fiú már nem akarja folytatni az apa és a nagyapa hivatását. Kutnyevszkynek tetszett a téma, bár aztán elég sok alkudozás volt a forgatókönyv körül. Géza például azt a jelenetsort, ami a hídi vásárról szólt, nem nagyon akarta megcsinálni, túl kommersznek találta. De a főszerkesztő ragaszkodott hozzá, úgy gondolta, a németek szeretni fogják. Miután viszont elkezdődött a forgatás, tulajdonképpen szabadon dolgozhattunk, a ZDF nem szólt bele sem a szereplőválogatásba, sem a film stílusába.

– Önnek mekkora szerepe volt ebben a filmben?

– Nem sok, ez elsősorban Géza filmje. Részt vettem ugyan a forgatókönyv megírásában, de a forgatáson, ha jól emlékszem csak egyszer voltam kinn.

– Végül is nagyobb szabadságot élveztek ebben a produkcióban, mint korábban például a Szandi-mandi, vagy a Madárkák elkészültekor?

– Igen, feltétlenül. Géza első filmjének, a Madárkáknak a forgatókönyvét az 1960-as évek legvégén írta. Azt például 16-szor kellett átírni. Borzasztó volt. De annak a filmnek az indulása nagyjából egybeesett azzal, amikor Herskó János itthagyta az országot, és hirtelen nem lett gazdája a filmnek. Akkor volt a cseh ügy is, úgyhogy boldog-boldogtalan jogot formált rá, hogy a Madárkákba beleszóljon. Végül csak azért készült el, mert olyan stílust sejtetett, ami akkor még nemigen létezett. Ezt a típusú groteszket mások nem csinálták.

– Miután elkészült, hogy alakult Az utolsó tánctanár sorsa?

– Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy nagy sikere volt. A német tévében rövid idő alatt kétszer is vetítették. Megvették a svédek is. Herskó János például, akinek Géza nagyon sokat köszönhetett, hiszen a recski múltja ellenére felvette a Főiskolára, a svéd televízióban látta, rögtön fel is hívott minket, nagyon tetszett neki. Megvették a Benelux államok, sőt, úgy emlékszem, a franciák is. Aztán felajánlottuk a Magyar Televíziónak, de a műsorszerkesztőség akkori vezetője azt mondta, hogy amíg ő ott van, ez a film Magyarországon nem kerül adásba. Géza kétszer vagy háromszor is nekidurálta magát, újra felajánlotta a filmet az MTV-nek, bár ez nagyon nehezére esett, mert nem ilyen típusú ember volt, meg aztán Recsk miatt ő nem volt úgynevezett támogatott rendező. De ettől a műsorszerkesztőtől mindig ugyanazt az elutasító választ kapta.

– Mit gondol, miért? Vajon a film melyik rétege sérthette a televízió cenzurális érzékenységét?

– Igazán nem tudom. Arra emlékszem, hogy Gézának ez borzasztóan fájt, emlegette is sokszor, de a dolog teljesen reménytelennek tűnt. Aztán egy idő múlva megfeledkeztünk az egészről. Majd a film egyik főszereplője, Bánfalvi Ágnes, aki hosszú évekig Amerikában élt, a kilencvenes években hazajött, s felhívott engem telefonon. Elmondta, hogy ő Németországon keresztül jött haza, s hogy az egyik barátja adott neki egy ötöd generációs VHS-kazettát, rajta a Tánctanár német nyelvű változatával. Ezt a rettentő állapotú kazettát akkor nekem átadta.

– Magyarországon ez a film semmilyen változatban, semmilyen hordozón nem létezett?

– Akkor annyit sikerült megtudnom, hogy a dialóglistáját megsemmisítették, vagy elveszett. A hangcsík bizonyos részei – használhatatlanul ugyan –, de megvoltak a Hungarofilmben – Géza ugyanis a Benelux államok felkérésére csinált annak idején egy magyar szinkront. Persze nemcsak ez, sok más dolog is eltűnt, elenyészett vagy megsemmisült a rendszerváltás idején. Aztán 2004-ben a Duna Televízió műsorára tűzte Böszörményi Géza összes filmjét. De csak a rendezéseit. Az Ismeri a Szandi-mandit? például – aminek forgatókönyvírója volt, s ami mindkettőnk pályáján nagyon meghatározó – azt nem. S akkor úgy éreztem, hogy ez a retrospektív így olyan szegényes, kevés. Nagyon el voltam keseredve. S akkor Pintér Judit, a Duna TV szerkesztője azt mondta, keressük meg a Tánctanárt. Majd miután ismét kiderült, hogy ez reménytelen, kezdeményezte, hogy a Duna TV vásárolja vissza a németektől. Géza akkor már nagyon beteg volt, s mire megjött a film, ő már nem élt. S akkor ott álltunk egy speciális formában archivált filmmel, amelynek nem volt szinkronja, sem magyar dialóglistája, sem rendezője, sem főszereplője – Bencze Feri is meghalt, Simonról, a fiút játszó színészről sem tudtunk semmit. Végül Schéry András írta vissza németből a magyar dialógot, és Kiss Beáta rendezte újra a szinkront, Bencze Feri hangja Helyey László lett. 2005-ben mutatták be a filmet a Filmszemlén, 30 év késéssel.

– A Hungarian Dracula története, ha jól sejtem, egyszerűbb…

– A Hungarian Dracula 1983-ban készült, Müller Péter regényéből, amit úgy tudom, szeretett volna megjelentetni, de akkor nem kapott szabad utat. A filmnek a Magyar Televízió volt a megrendelője, s gyakorlatilag már elkészülte pillanatában betiltották. Aztán a rendszerváltás előtti évben egyetlenegyszer, egy késő esti órán váratlanul levetítették, nyilván abból a megfontolásból, hogy később, ha változnak az idők, ebből a dobozban maradt filmből nehogy gond legyen.

És hogyan mutathatta be 2005-ben a Duna Televízió?

– Úgy, hogy a Magyar Televízió Pintér Judit kezdeményezésére végül hozzájárult, és így egyszerre kerülhetett adásba a két tiltott film. Gézának egyébként nemcsak ez a két filmje volt betiltva. Az Illetlen fotókat, amit Buglya Sándor zsebben vitt ki egy német fesztiválra, s amiről egy svéd kritikus azt mondta, Európa egyik legjobb rövidfilmje, csak az Antall-kormány idején sikerült felszabadítani.

– Vajon Böszörményi Géza életművében mi a helyük ezeknek a filmek?

– Nagyon fontosak. A Hungarian Dracula szerintem Géza egyik legjobb munkája, a Filmszemlén többen azt mondták, szinte hibátlan. Az utolsó tánctanár azt az érzést, hangulatot láttatta, hogyan fut ki alólunk egy világ, miközben a jövő is lehangolónak, szívszorítóan reménytelenek tűnik. Ezért is olyan remek a Balogh úr emlékképeit megidéző rész, ahol az apácák és a papok is táncolnak. Géza szerette az embereket, szerette ezt a furcsa tánctanárt, szerette a Bánfalvi, a Madaras Jóska alakította figurákat. Minden filmjében arról beszélt, hogy egy szörnyű világban élnek ezek a szeretetre méltó emberek.

– Filmjeiben tulajdonképpen nagyon soká, csak a ’80-as évek végén jelenik meg a politikai tematika, az internálások témája, ami pedig személyes, megélt élménye. Vajon miért?

– 1947-ban az Uránia mozi előtt Géza találkozott egy volt osztálytársával, aki elmesélte neki, hogy ki szokott járni Bécsbe. Géza akkor egyetemre járt, nappal kémiát tanult, este pedig zeneszerzést, és nem nagyon érdekelte, hogy ez az ember vajon miért jár Bécsbe, tűzkövet vesz, vagy valami barátnője van ott. Gyanútlanul megadta neki a címét. Pár hónappal később gyakorlatilag mindenkit, aki abban a noteszban benne volt letartóztattak. Feljelentési kötelezettség elmulasztása miatt Gézát is. Ő először az Andrássy út ’60-ban volt, aztán Budadélen, majd Kistarcsán, végül 1950-től Recsken. ’53-ban amikor Sztálin meghalt, Nagy Imre bezáratta Recsket, s Géza akkor szabadult. Sok barátja azonban még ’56-ig börtönben volt. Mégis, benne nem volt bosszúvágy. A recski internálásáról sokáig úgy gondolkodott, hogy ha valakit évekre le lehet fogni semmiért, akkor arról tulajdonképpen nincs mit beszélni. Ugyanakkor mély erkölcsi késztetést érzett, hogy a maga filmes eszközeivel tanúságot tegyen társai és saját pokoljárásáról.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/06 14-15. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8274