KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
   2018/június
MILOš FORMAN
• Bikácsy Gergely: A prágai Forman Miloš Forman (1932-2018)
• Hegyi Zoltán: Miloš tűzoltói Forman két világ közt
• Vágvölgyi B. András: Száll a kakukk Miloš Forman
ANIMÁCIÓ
• Gerencsér Péter: Hatvan éve a föld alatt A Kisvakond kicsisége és nagysága
• Varga Zoltán: Álmok és rítusok szövedéke Horváth Mária animációs rövidfilmjei
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: „Nekem a Balaton a Riviéra!” Kádár-kori álmok: nyári vakáció
• Pető Szabolcs: Vad Balaton Beszélgetés Mosonyi Szabolccsal
• Soós Tamás Dénes: Sors-játék Nagyi Project
• Erdélyi Z. Ágnes: Portásfülkétől a vörös szőnyegig Beszélgetés Szalai Károllyal
OLASZ WESTERN
• Benke Attila: Kenyér helyett dinamit Az olasz ‘68 és az italowestern
ÚJ RAJ
• Szabó Ádám: Traumaköltészet Lynne Ramsay
FILM NOIR
• Kovács Patrik: Karambol a végzettel A véletlen szerepe a film noirban
• Pernecker Dávid: A test nem templom Valós halál
A FILMKRITIKA MESTEREI
• Morsányi Bernadett: Bustert látni Beszélgetés Bikácsy Gergellyel
• Schubert Gusztáv: Saját mozi Bolond Pierrot különös kalandja I.
FESZTIVÁL
• Buglya Zsófia: A rejtett tartomány Linz
• Baski Sándor: Bűnös viszonyok Titanic
• Kovács Patrik: Omlós és ropogós Friss Hús
KRITIKA
• Vajda Judit: Íme az ember! Egy fantasztikus nő
MOZI
• Baski Sándor: Viktoria
• Roboz Gábor: Merülés a szerelembe
• Varró Attila: Egy lélegzetnyire
• Vajda Judit: Színpadon az életem
• Pethő Réka: Szörnyek és szerelmek
• Kovács Patrik: Három hegycsúcs
• Huber Zoltán: Taxi 5
• Benke Attila: 7 vérfagyasztó nap
• Fekete Tamás: Így csajozz egy földönkívülivel
• Lichter Péter: Bosszúállók: Végtelen háború
• Kránicz Bence: Kszi, Simon
• Herpai Gergely: Deadpool 2.
DVD
• Pápai Zsolt: Kísértettörténet (Szellem/Világ)
• Kovács Patrik: A katasztrófaművész
• Géczi Zoltán: A préri urai
• Horányi Péter: Lesz ez még így se!
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Az előadás vége

Eksztázis

Barkóczi Janka

Gaspar Noé filmjeiben az ösztön mindig elsodorja a kultúrát.

 

Az elhagyott iskolaépület ideális hely arra, hogy egy sikerre éhes fiatal tánccsoport a világtól elvágva kizárólag a munkára fókuszálhasson. Már csak egy próba és indulhatnak a fellépésre, de előtte még megünneplik, hogy létrejött az észbontó műsor. Ezen az estén mindenki lazul és mindenkinek jól esik minden, egészen addig, amíg ki nem derül, hogy valaki LSD-t tett a közösen, ipari mennyiségben elfogyasztott sangriába. Mikor beüt a drog, elkezdődik a kegyetlen trip, ami Gaspar Noé igazi specialitása. A táncosok elvesztik a kontrollt önmaguk felett, egymásnak esnek vagy saját magukban tesznek kárt, átlépnek minden olyan határt, melytől eddig az óvta meg őket, hogy a táncban egyaránt le tudták vezetni a jó és rossz energiákat. Ahogy a Hirtelen üresség drogos víziója és a Visszafordíthatatlan állatias őrülete, az Eksztázis is arra kényszerít, hogy a civilizált látszat mögötti mélységbe tekintsünk. Ezzel együtt viszont azt is megmutatja, milyen könnyen hullik szét egy kiszámíthatatlan közjáték hatására egyik pillanatról a másikra bármilyen csodálatos alkotás, amit valamilyen közös, kreatív emberi erő hoz létre.

A film nyitójelenete, mely egyetlen tízperces snittből álló felvétel az utolsó táncpróbáról és az utána következő partiról, máris legendássá vált. A lenyűgözően dinamikus koreográfiát Nina McNeely álmodta meg Cerrone 1977-es „Supernature” című számának feldolgozására. McNeely, aki korábban olyan előadókkal dolgozott együtt, mint Rihanna, a Major Lazer vagy Fergie, ezúttal teljesen intuitív módon hangolta össze a csoportos munkában tapasztalatlan, külön-külön viszont hatalmas előadói egóval bíró táncosokat. Vizuális referenciaként Bob Fosse filmjeit és a Tánckart említi, de egyes pillanatokban Busby Berkeley emberi testrészekből komponált, gyakran felső gépállásból felvett, geometrikus világa is eszünkbe juthat. Noé, akit saját bevallása szerint általában is lenyűgöz a tánc mint önkifejezési forma, egyenként válogatta össze szereplőit klubok mélyéről, YouTube videókból, krumping versenyeken, személyes ajánlások alapján, többnyire olyan amatőrökből, akik korábban csak maguk és közvetlen környezetük szórakoztatására táncoltak. A sajátos tehetségkutatásnak meglett az eredménye, mert sikerült összehozni egy vad és őszinte társaságot, melynek minden tagja káprázatosan bánik a testével. Az egyedüli ismert név Sofia Boutella algériai származású hiphop előadó és színésznő, aki nagy tapasztalatával is képes tökéletesen spontán maradni. Törékeny alakja ördögi erővel járja be a teret, azokban a pillanatokban is táncol, amikor teljesen mozdulatlanná dermed.

Bár az alig tizenöt nap alatt, egy néhány oldalas treatment alapján leforgatott Eksztázisban a koreográfián kívül szinte minden improvizáció, a rendező mégsem bízott semmit a véletlenre. A prológusban egy régi tévékészüléket látunk, melyen a csapatba bekerülő táncosok bemutatkozó interjúi mennek. A televízió mellett jobbra VHS kazetták tokjai tornyosulnak, olyan címekkel, mint a Suspiria, a Querelle, a Salò, avagy Szodoma 120 napja és az Andalúziai kutya, balra nagy halomban többek között Stefan Zweig, Nietzsche, Oscar Wilde De Profundis című könyve, valamint Cioran és Lotte Eisner művei. A koordinátarendszer tehát már az első pillanatban adott, ehhez képest kell valamilyen irányba elindulni. A tánchorror a szer hatására önmagukból kivetkőző, vagy még inkább önmagukat felfedő emberekkel tulajdonképpen egy fokozatosan eszkalálódó katasztrófa anatómiája. Az ösztönök a tiszta, törzsi szertartásokat idéző ritmusokból táplálkoznak, azonban ábrázolásuk mégsem leegyszerűsítő. A kamera folyamatos és bravúros mozgása, valamint a különös humor olyan rétegeket ad a filmnek, amitől az egyszerre válik brutálissá és kifinomulttá.

Az Eksztázisnak valójában nem az egyes jelenetei riasztók, hanem az, hogy az egésznek van valóságalapja, hiszen a 90-es években egy francia tánccsoporttal esett meg nagyon hasonló. Az eseményeket lazán feldolgozó film története végtelenül egyszerű, miközben viszonylag sok karaktert mozgat. A figurák egyénítésében nem a szavak, hanem a mozdulatok a legfontosabbak, melyekből mindennél pontosabban feltérképezhető a személyiségük világos vagy éppen sötét oldala. A pszichedelikus táncok mellett éppen azok a legizgalmasabb pillanatok, amik az átmenetet ragadják meg az egyik énből a másikba.

EKSZTÁZIS (Climax, 2018) – francia, 2018. Rendezte és írta: Gaspar Noé. Kép: Benoît Debie. Szereplők: Sofia Boutella (Selva), Romain Guillermic (David), Sharleen Temple (Ivana), Giselle Palmer (Gazelle), Kiddy Smile (Daddy), Taylor Kastle (Taylor), Alaia Alsafir (Alaya), Adrien Sissoko (Omar). Gyártó: Rectangle Productions / Wild Bunch. Forgalmazó: Vertigo Media Kft. Feliratos. 96 perc.

 

 

 

 

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/03 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14007