KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
   2018/április
#METOO HOLLYWOOD
• Huber Zoltán: A nemek arca Hollywood lázadása
• Schubert Gusztáv: A meteor Az erő mítosza
• Vágvölgyi B. András: Elbizonytalanodó halálbiztos Tarantino vs. Uma Thurman
• Baski Sándor: A férfi megfizet Erőszak és bosszú
• Sepsi László: Az oroszok voltak Vörös veréb
ÚJ RAJ
• Benke Attila: A Fruitvale metrómegállótól Wakandáig Ryan Coogler
HACKER-FILMEK
• Barotányi Zoltán: Ördög bújt a processzorba Hacker-filmek
• Barotányi Zoltán: Ördög bújt a processzorba Hacker-filmek
JEAN-LUC GODARD
• Ádám Péter: A forradalom délibábja Jean-Luc Godard 1968-ban – 1.rész
MAGYAR MŰHELY
• Murai András: Amnézia ellen Magyar Gulág-filmekről
• Németh Brigitta: Amnézia ellen Magyar Gulág-filmekről
• Hirsch Tibor: Kádár-kori álmok: az emancipáció Nők, akik figyelnek
• Báron György: A leselkedő Isten A rossz árnyék
• Soós Tamás Dénes: „Hiánycikk az emberszeretet” Beszélgetés Lengyel Balázzsal
• Bokor Ágnes: „Művészkedni sokkal könnyebb” Beszélgetés Bergendy Péterrel
• Kránicz Bence: Sugárzó szomorúság Új magyar kisjátékfilmek
FESZTIVÁL
• Simor Eszter: A valóság rekonstrukciója Berlin
• Rudolf Dániel: Magánbűnök, közerkölcsök Cseh és Szlovák Filmkarnevál
KRITIKA
• Kolozsi László: Thália szabadtéri temploma Vándorszínészek
• Forgács Iván: Kiúttalan A szelíd teremtés
• Vajda Judit: A frontkatonák csodálatos élete Viszontlátásra odafönt
MOZI
• Kovács Kata: Ismaël szellemei
• Pethő Réka: A hely
• Kovács Patrik: Hívatlanok 2: Éjjeli préda
• Huber Zoltán: Bosszúvágy
• Alföldi Nóra: Táncterápia
• Sárkány Anna: Derült égből család
• Fekete Tamás: Nyúl Péter
• Benke Attila: Szellemek háza
DVD
• Pápai Zsolt: Az 54. hadtest
• Pápai Zsolt: Az 54. hadtest
MOZI
• Kránicz Bence: A párizsi vonat
• Baski Sándor: Tomb Raider
• Tüske Zsuzsanna: Éjszakai játék
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi
DVD
• Kovács Patrik: Büntető ököl
• Benke Attila: Hullagyáros
• Kovács Patrik: Kőkezű
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi
DVD
• Pápai Zsolt: Hegyek között

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Cuki hagyatéka

Déli ritmus

Békés Pál

Robert Altman ezúttal az amerikai Dél szokatlan derűjét próbálja meg előcsalogatni a komótos kisvárosi történetből.

 

Mi mindent láttunk-hallottunk-olvastunk már az amerikai Délről! Kezdetben volt a Tamás bátya kunyhója, aztán az Elfújta a szél meg az egész Faulkner-életmű és mindezek filmváltozata... Ahány, annyiféle. Mégis, mindben ott a közös elem, a „Dél lelke”, a forróság, a lefojtott szenvedélyek lassú, lusta izzása, melyből bármikor előrobbanhat a vihar. A Délről szóló művekben ritka a derű. Robert Altman új filmje, a Cookie’s Fortune ezt próbálja meg előcsalogatni a Mississippi állambeli Holly Springs hétköznapjaiból – noha az esemény, amely fölkavarja a városka állóvizét, korántsem hétköznapi.

Cookie, a címszereplő, a végnapjait élő, enyhén szenilis valahai déli nagyasszony olyannyira fájlalja férje halálát, hogy elhatározza: utánamegy. Magára ölti valamennyi értékét, mindenekelőtt a családi örökség legértékesebb darabját képező nehéz, drága nyakláncot, s az elhunyt által ráhagyományozott patinás pisztolyok egyikével főbelövi magát az elárvult családi duplaágyon.

Az öngyilkosságot az akarnok Camille fedezi föl, s az első rémületen túl nyomban fölébred benne az „elemi ösztön”: pénzt! És eszébe ötlik a családi tízparancsolat egyik tétele is: „öngyilkosok csak az őrültek lesznek”. A következtetés: Cookie nem lett öngyilkos, tehát nem ejtett foltot a család becsületén. Viszont magától értetődik, hogy minden vagyonát őrá, Camille-ra, a legközelebbi rokonra hagyta. A következtetést elősegítendő Camille sietősen lenyeli a búcsúlevelet, és átrendezi a tragédia helyszínét. Áldásos működésének következtében a gyanú Willisre, a Cookie háztartásában élő fekete gondnokra-gondviselőre-barátra terelődik. Noha bűnösségében senki sem hisz, még a kényszeredetten és kissé szégyenkezve a letartóztatást foganatosító rendőrök sem, az alaposan összezavart és első pillantásra vitathatatlannak látszó nyomok nem sok kétséget hagynak: a tettes Willis. Még jó barátja, az egyik helyi szerv is csak annyit tud felelni arra a kérdésre, hogy miért nem tartja vétkesnek: „há’ mer’ velem horgászik”. A többi azonban ellene szól. Legalábbis látszatra.

A városka lakói hitetlenkednek, ám Willis a törvények betűjéhez híven beköltözik az őrs fogdájába, míg ügye tisztázódik. Szolidaritásból vele tart Cookie másodunokahúga is, akit anyja kitagadott. Ketten ücsörögnek a cellában, egy középkorú fekete férfi, meg egy fiatal fehér nő, s amikor a bűnügyben illetékes ügyész meg a nyomozást vezető rendőrparancsnok is ráér, elkártyázgatnak négyecskén.

Altman filmjének legnagyobb erénye talán éppen abban rejlik, ami a nézők egy részét vállvonogatásra készteti majd. A Cookie’s Fortune lassú. Komótos. Visszaköszön a vászonról a Dél életritmusa. Azzal, hogy a rendező nem hódol be a korszellem megkövetelte szüntelen villódzásnak, elegendő időt és teret kínál színészeinek, hogy megmutatkozhassanak, s azok élnek is a lehetőséggel. Az ilyenféle gondosan, részletekbe menően kidolgozott alakítások sora manapság ritka a vásznon. A Cookie’s Fortune csapata nem egy sztár körül csoportosuló epizodisták serege, hanem nagyjából egyenrangú szerepekben remeklő színészek együttese. (Bár a Camille-t alakító Glenn Close azért kiemelkedik az egyenlők közül.) Noha Altman művészete és világlátása minden ízében filmes, mégis, a szabadjára engedett és legjobb formájukat nyújtó színészek játéka színházközeli élményt kínál.

A film csak a végjátékban lódul meg – az ármány lelepleződésekor tíz perc alatt több fordulat történik, mint az előző másfél órában összesen.

Mindez azonban nem változtat az összbenyomáson: a Cookie’s Fortune minden erénye ellenére sem éri el a korábbi Altman-filmek színvonalát. Noha lassúsága nem válik vontatottsággá, a kisvilág ábrázolása nem válik kisszerűvé, derűje-iróniája egyszer sem lépi át az ízléshatárt, s elkerül minden olyan buktatót, amit a korábbi Dél-filmek emléke állít elé – a Cookie’s Fortune egyszerűen nem elég érdekes.

Nincs mit tenni: ha egyszer valaki magasra tette a lécet, a továbbiakban csakis magasabbat ugorhat. Robert Altman persze ezúttal sem verte le a lécet. Csak jóval alacsonyabbra helyezte.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/08 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3027