KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
   2018/március
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Vágytárgyak, enteriőrök Kádár-kori álmok: lakásmesék
• Gelencsér Gábor: Isten szemével Beszélgetés Jeles Andrással
• Soós Tamás Dénes: Az éjszaka misztériuma Beszélgetés Máthé Tiborral
• Mészáros Márton: „A nehezítő körülmény én vagyok” Beszélgetés Sándor Pállal
• Szivák Bernadett: A pozitív hős és egy aljas módszer Beszélgetés Tóth Barnabással
• Varga Zoltán: Papírvizsla, madárkomédia Cseh András és Mata János animációi
ÚJ RAJ
• Vajda Judit: Egyedül nem megy Laurent Cantet
A ZSÁNER MESTEREI
• Géczi Zoltán: Halhatatlan kardok, örökkévaló kamerák Miike-jubileum
• Varga Zoltán: A látszat világai John Carpenter víziói
SZERELMI ÁTKOK
• Szabó Ádám: Szenvedélybűn Sokszorosított sztárok
• Baski Sándor: Beépített anyaghiba Fantomszál
NET/PAPÍR/OLLÓ
• Huber Zoltán: Hasadó valóságok Az álhírek és a közösségi média
• Pernecker Dávid: Travis Bickle meghalt Rajongói elméletek
• Szíjártó Imre: Filmmániások Jelentés a blogoszférából
• Pápai Zsolt: Az elnöknő emberei A Pentagon titkai
KÖNYV
• Stőhr Lóránt: Kiazmus és felemásság Gyenge Zsolt: Kép, mozgókép, megértés
FILMTÖRTÉNET
• Paár Ádám: Egy örökzöld német műfaj A Heimatfilm
FESZTIVÁL
• Kovács Patrik: Bajnokok, mint mi BIDF
KÍSÉRLETI MOZI
• Varga Balázs: Enyészet The Rub
KRITIKA
• Schreiber András: Germán anya Sötétben
• Tóth Klára: A kultúra folytonosság A sátán fattya
• Kolozsi László: A félfülű Getty A világ összes pénze
• Pethő Réka: Küzdelmes kamaszbohóságok Lady Bird
MOZI
• Soós Tamás Dénes: Láthatás
• Huber Zoltán: Sztálin halála
• Kovács Kata: Mrs. Hyde
• Sepsi László: Vonat Busanba – Zombi expressz
• Sándor Anna: Az útvesztő: Halálkúra
• Baski Sándor: Ősember
• Benke Attila: 12 katona
• Alföldi Nóra: A hűséges
• Fekete Tamás: A szabadság ötven árnyalata
• Kránicz Bence: Fekete Párduc
DVD
• Benke Attila: A ferde ház
• Géczi Zoltán: Buena Vista Social Club: Adios
• Varga Zoltán: Dargay Attila gyűjteményes kiadás
• Kovács Patrik: Bővérű nővérek
• Pápai Zsolt: Novemberi gyilkosság
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A láthatatlanok

Fekete Tamás

Les invisibles – francia, 2018. Rendezte: Louis-Julien Petit. Írta: Claire Lajeunie regényéből Marion Doussot. Kép: David Chambille. Zene: Laurent Perez Del Mar. Szereplők: Sarah Suco (Julie), Corinne Masiero (Manu), Audrey Lamy (Audrey), Déborah Lukumuena (Angélique), Noémie Lvovsky (Hélène). Gyártó: Elemiah / Apollo Films. Forgalmazó: Mozinet Kft. Feliratos. 102 perc.

 

Új taggal bővült a társadalmilag érzékeny rendezők nem túl népes, ám annál elkötelezettebb és elszántabb tábora: harmadik – 2018-as, ám hozzánk csak most, több mint egy év késéssel eljutott – játékfilmjével Louis-Julien Petit is biztosította helyét a szociális kérdések iránt elhivatott művészek között. Az A láthatatlanok már címében is határozott kiállás: a moziterem sötétjében azoknak a körvonalait kívánja kiemelni, akik létezéséről a többség vagy tudomást sem vesz, vagy velük találkozván inkább elővigyázatosan eltakarja a szemét. Az éjjeli menedékhelyek mindennek és mindenkinek kiszolgáltatott lakóit, akiknek egy határozat értelmében sürgősen ki kell költözniük eddigi szálláshelyükről, valamint azokat az önfeláldozó szociális munkásokat, akik mindent megtesznek, hogy pártfogoltjaik feje fölé valahogy tető szerezzenek. A láttatáshoz pedig még nagyobb fényerőséget használ, egyfelől azáltal, hogy a legtöbb szerepet amatőr, a hajléktalanságot valóban megélő nő alakítja, sőt, néhányuk saját élettörténete is visszaköszön, mint a férje megöléséért börtönben ülő Adolpha Van Meerhaeghe esetében. Másrészről pedig - némileg keserűen ellenpontozva - azzal, hogy a filmbéli figurák mindegyike egy-egy csodált és közismert híresség nevével jelenik meg – Edith Piaftól Cicciolináig.
A dühös hangnem ellenére Petit filmje csak jelzésszerűen mutatja be a kudarcosan és hasznavehetetlenül működő ellátórendszert (ellentétben Ken Loach harcos kiáltványaival). Sokkal erősebb a törésvonal az elszánt és erős nők és a – jobb esetben csupán tétova, rosszabb esetben értetlen, sőt ellenséges – férfiak, illetve az együtt mozduló közösség és az azt hátrahagyó, függetlenedni kívánó hősnő között – nem véletlen, hogy a renitens Julie-t egy másfajta játékmódot képviselő, profi színészre, Sarah Sucóra bízta a teljes természetességet képviselő amatőrök között.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2020/04 57-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14507