KritikaSzeretföldAz újrakezdés lehetőségeiBilsiczky Balázs
Milyen eséllyel tanulhatja újra az életet az, akinek bakanccsal tiport bele a múltjába a háború. A 2000-es évek kezdetétől az Inforg Stúdióban
alkotó Buvári Tamást már az elmúlt évtizedben készített rövidfilmjei egy
részében is erősen foglalkoztatta a háború (és az előszeretettel öldöklő ember)
természete, illetve a háború utáni krízis és talpra állás folyamata. Nem
meglepő tehát, hogy első nagyjátékfilmjével, a Szeretfölddel is ezt a vonalat viszi tovább, immár egészestés
formátumban osztva meg a nézővel a fentiekhez fűződő gondolatait. A közösségi
finanszírozásból megvalósult film alapjául Iancu Laura kisregénye szolgált,
amelyben az író az első világháború utáni állapotokkal foglalkozik. Buvári
szerencsére nem ragaszkodott hozzá, hogy megmaradjon egy konkrét időszak
lefestésénél, e helyett egy alternatív valóságba helyezte át a történetet. Egy
térben és időben is beazonosíthatatlan falu, Szeretföld lakossága a véget ért
háború után próbálja újratanulni azt a fajta életet, melyet nem a szakadatlan
rettegés és a bizonytalanságtól való félelem, hanem az alapvetően nyugodt
hétköznapok jellemeznek. A vérontás és az azzal járó egyéb borzalmak ugyanakkor
olyan súlyú traumákat hagynak maguk mögött, amelyeket a falu lakóinak egy része
csak nagyon lassan, vagy egyáltalán nem képes feldolgozni.
Buvári filmje azonban nem
csak az ő történetükről szól. A rendező egy, (nagyjából) a jelenben játszódó
kerettörténetet húz a fentiek köré: Kelet-Európát háború sújtja, aminek
következtében sokan menekülnek Magyarországra, főleg Ukrajnából és Romániából.
A film kezdetén egy szociális munkás érkezik egy határmenti menekültszállásra, hogy
a művészet-terápia sajátos módszerével egy fiktív, mégis a háborúban átélteken
alapuló történetet próbáljon meg közösen létrehozni a hazájukat elhagyni kénytelenekkel.
A Szeretföldön játszódó történetet tehát a menekültek írják, felidézve saját
sorsukat, mégis áthelyezve azt egy, a valóságban nem létező világba, ami – a
terapeuta szándékai és elképzelése szerint – segít majd nekik elszakadni a
valóságban történtektől, kívülről és távolról vizsgálva felül a múltjukban
történt sérüléseket.
A minimális költségvetés
dacára szépen, gondosan kivitelezett párhuzam-történet két vonalát eltérő
eszközökkel húzzák meg az alkotók. A valóságban élő, dolgozó és segíteni
próbáló szociális munkást folyamatos bizonytalanság lengi körül, köszönhetően
feladata, küldetése a lehetetlen felé hajlásának, a „programban” résztvevők
szkepticizmusából adódó, főként kezdeti kudarcélményeknek. Ebből adódóan a
szállón történő jeleneteket az imbolygó, követő kézikamerázás jellemzi, míg
Szeretföldön lassabban zajlik az élet, ha nem is zavartalanul. Egyes szereplők
visszatérő rémálmokkal küzdenek és az önpusztítás lassú, de biztos eszközével
próbálnak kilépni az életből, mások (így az egyik központi karakter, Magdolna)
minden érezhető reménytelenség ellenére is bíznak a változásban, és
szenvtelenül, összeszorított szájjal, de akkor is várják lelki sebeik
összeforrását, vagy konkrét események bekövetkeztét – Magdolna például férje
hazatérését a frontról.
A legnagyobb kérdőjel
viszont egyértelműen Péterke sorsához köthető. Az erőszakban fogant, tízéves
forma gyermek már puszta létét is a háborúnak „köszönheti”, a sötét középkorhoz
hasonlítható időszakban cseperedik fel, és nincs olyan figura az életében,
akitől elsajátíthatná a békés együttélés és a szeretet mintáját. Péterkével
mindent meg lehet csinálni, zokszó nélkül tűri például az őt nem gyermekükként,
hanem rabszolgaként kezelő (tartó) házaspár kegyetlenkedéseit, és erősen kérdéses,
hogy a jövőben van-e még esélye elsajátítani a „boldogság tudományát”. A
végkifejlettel Buvári ugyan felvillantja a remény szikráját, mégis marad okunk
a kétkedésre: milyen jövő várhat ránk egy olyan világban, ahol folyamatosak az
emberek közötti fegyveres összecsapások (legyen szó milliókat érintő háborúkról
vagy helyközi konfliktusokról), napról napra, percről percre növelve ez által a
Péterkéhez hasonlók számát?
SZERETFÖLD – magyar, 2017. Rendezte:
Buvári Tamás. Írta: Iancu Laura regényéből
Buvári Tamás. Kép: Ladányi János, Lovasi
Zoltán. Szereplők: Turós-Máté Kinga
(Magdolna), Nagy Zsolt (Jeremiás), Buvári Csege (Péter), Trócsányi Gergő (Cikó), Trokán Anna
(Cikóné), Lipták Jeanne (Anna), Kőrösi Csaba (Építészmester), Lengyel Ferenc (Lázár), Módri Györgyi (Luca). Gyártó: Szeretfilm
Stúdió. 109 perc.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1 átlag: 7 |
 |
|
