KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
   2018/január
TECHNIKA ÉS MÁGIA
• Borbíró András: Digitális délibábok Technokrata mágia
• Hirsch Tibor: Sejtfal kontra műszerfal Fantasztikus tudomány
• Huber Zoltán: Zsugorfóliás csomagolás Kicsinyítés
FILMEMLÉKEZET
• Pápai Zsolt: Janus-arcú boldogságiparos – 1. rész Bánky Viktor
• Godard Jean-Luc: Bevezetés egy (valódi) filmtörténetbe Jean-Luc Godard
• Vajda Judit: Ocsúból a tiszta búzát A filmművészet története – Egy odüsszeia
ÚJ RAJ
• Roboz Gábor: A hiányzó másik Új raj: YorgosLanthimos
• Varró Attila: Trójai faló A szent szarvas meggyilkolása
FILM / KÉPREGÉNY
• Ádám Péter: „Tintin – én vagyok” Hergé papírmozija
BALKÁN EXPRESSZ
• Szíjártó Imre: Szerelmi ügyek Dušan Makavejev pályakezdése
• Balázs Attila: A magányos szervezet titka Makavejev, a rebellis
MAGYAR MŰHELY
• Soós Tamás Dénes: Az ember, akit háromszor is meg lehet ölni Beszélgetés Szász Jánossal
• Zalán Vince: Csataterek Rózsa János doku-trilógiája
• Tóth Klára: „Mért ne legyek tisztességes…?” Tóth Péter Pál: A Gulyás testvérek
• Kornis Anna: Élet-minta Kármentő Éva: Muszter
FESZTIVÁL
• Kovács Patrik: Képekbe fojtva Verzió
• Baski Sándor: A nő megfizet Sitges
• Bartal Dóra: A kapitalizmus határai Jihlava
TELEVÍZÓ
• Huber Zoltán: Jóban, rosszban Better Call Saul
KRITIKA
• Kránicz Bence: A mi fiunk A Viszkis
• Vincze Teréz: A miniszter asszony félrelép A vendégek
• Huber Zoltán: Erre tovább Legjobb úton
• Beretvás Gábor: Légembólia Életem legrosszabb napja
• Barkóczi Janka: A társalgás logikája Jöjj el napfény!
MOZI
• Pethő Réka: Fortunata
• Varró Attila: Floridai álom
• Margitházi Beja: Kutyák
• Nevelős Zoltán: Lucky
• Zsubori Anna: Loving Vincent
• Vajda Judit: Szex, ex, szerelem
• Kovács Marcell: Bőrpofa
• Kránicz Bence: Szabadulószoba
• Alföldi Nóra: Szerelem tesztelve
• Roboz Gábor: 24 óra a halálig
• Sepsi László: 68 lepedő
• Tüske Zsuzsanna: Az igazi csoda
DVD
• Pápai Zsolt: A szerelem vak
• Gelencsér Gábor: Fábri Zoltán 100 (Gyűjteményes kiadás I.)
• Kovács Patrik: Gyilkosság az Orient Expresszen
• Kránicz Bence: Batman Kétarc ellen
• Horányi Péter: A halászkirály legendája
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Nyitott utak

Párbeszéd az együttélésért

Bálint B. András

 

A film egyszerű, szép, meggyőző képsorokkal kezdődik. Zsúfolt templom, higgadt, okos szónok, áhítatos tekintetek: Káldy Zoltán evangélikus püspök-elnök beszél híveinek a szeretetről. Arról az erőről, amely minden jóakaratú embert összeköt, az itt-most-együtt-lévőket, a különböző felekezetek tagjait, hívőket és nem hívőket, keresztényeket és marxistákat egyaránt. A prédikációban kimondatlanul is ott lebeg Pál apostol szelleme: „Ha.szeretet nincs bennem, semmi vagyok.”

Voltaképp erre a gondolatra épül Kis József filmje, a Nyitott utak, amelynek alapötlete, szándéka – másfél órában beszámolni a magyarországi egyházak szabad működéséről – mindenképp dicséretes. És a megvalósítás is nagy vonalú: részt veszünk szinte valamennyi nagy és kis egyház istentiszteletén, keresztelési, esketési, áldozási ceremóniáján, megszólal minden jelentősebb felekezet hazai feje, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke, a marxista vallásfilozófus, a politikai vezető. S minden szó, minden filmkocka azt a közismert tényt igyekszik alátámasztani, hogy hazánkban a hívők minden korlátozástól mentesen kifejezhetik meggyőződésüket, élhetnek hitük szabályai szerint, miközben hasznos tagjai maradnak-lesznek egy szekularizált társadalomnak, egyenrangú és -jogú polgárai egy, az ateista-marxista elveken épülő államrezonnak.

De hát miért ez a buzgó igyekezet, vallásbékénket felmagasztalandó? Azért, mert mindez csak az utóbbi egy-másfél évtizedben van így, korábban bizony rengeteg feszültség terhelte az egyházak és az állam kapcsolatát, megnehezítve ezzel a hívők mindennapjait is. S ez az, amiről úgyszólván szó sem esik a filmben. Pedig sokkal hitelesebb lenne a vallásos életről kapott képünk, ha a rendező történelmi folyamatában igyekszik legalább felvázolni a felszabadulás óta eltelt csaknem negyven év eseményeit és változásait. Igen, a Mindszenty József, Ravasz László, Ordass Lajos képviselte bizalmatlanságtól és ellenállástól kezdve (beleértve persze a szerzetesrendek feloszlatását, az egyházi iskolák többségének bezárását, egyes papok jogtalan üldözését) az ötvenes évek belső hidegháborúján keresztül a lassan bontakozó konszolidációig, ami a mostani, valóban ígéretesnek mondható helyzethez vezetett. Mondom, hitelesebb lenne a kép, nem sugallná azt, hogy ez természetes, magától való, adott helyzet, hanem kiküzdött, kölcsönös kompromisszumok révén teremtett s immár tartós állapot, amely nagyjában-egészében megfelel mind a Magyar Népköztársaság belpolitikájának, mind a hívő emberek tömegeinek. S amely – mondjuk ki itt is, bár a filmben túl gyakran elhangzik – a közmegegyezést, a nemzeti egység kialakítását szolgálja.

A történetiség hiányát némileg pótolhatta volna a szociografizálás: betekintés az egyszerű hívők hétköznapjaiba, így is feltárulhattak volna azok az ellentmondások, belső és külső konfliktusok, amelyek életüket végigkísérték, éppen azért, mert minden körülmények közt ragaszkodtak hitük meg vallásához. Hogy erre milyen nagy szükség lett volna, azt egyetlen adat is reprezentálja: egy, a hetvenes években végzett szociológiai vizsgálat szerint hazánkban a felnőtt népesség 46 százaléka bevallottan istenhívő, s csaknem egyötöde aktív hitgyakorló. Magas az arány a mezőgazdasági fizikai dolgozók és az ipari munkások körében (58,8, illetve 43,7 százalék), jóval alacsonyabb a vezető állásúak és az értelmiségiek (14,3 százalék), valamint az egyéb szellemi foglalkozásúak (21 százalék) között. A Nyitott utak alapvető funkciója lett volna bemutatni néhánv valóban nyitott életpályát. A téeszparaszt és az érettségiző diáklány, a művezető és az ingázó segédmunkás, a kistisztviselő és az orvosprofesszor vallomása bízvást megjelölte és kiszélesítette volna azt az emberi horizontot, amelyről már a „hivatalos” megnyilatkozásokból is tudható, hogy létezik, csak az nem derül ki, hogy hol, illetve kikben.

S amíg a hierarchia – az állami és egyházi vezetés – az utóbbi években megegyezésre jutott, kinyilvánította és tettekkel igazolta kölcsönös jószándékát, addig az alsó szinteken, a községi, járási, megyei régiókban még ma is sok türelmetlenséget tapasztalhatunk. Említsük azt az esetet, amikor a dunántúli falu általános iskolájában furcsa egyezséget ajánl az igazgató a lelkipásztornak: mivel több a hittanra jelentkező, mint az előző évben, okíthat ő akárhány nebulót, csak a megyének soványabb névsort küldjenek a tavalyinál…? Vagy azt, amikor a hittanbeíratás napján a buzgó édesanyákat hajnaltól késő estig a falutól húsz kilométerre levő majorságba küldi dolgozni a téesz-elnök…? Esetleg szóljunk arról – némely papok szűklátókörűségét bizonyítandó –, milyen zavart okozhat a fiatalok fejében a katonai szolgálat megtagadására buzdító békeszózat…? Itt nincs időnk és terünk erre – ellentétben a Nyitott utak másfél órájával.

A film őszinte közeledési szándékát, a megnyilatkozók derűlátásának jogosultságát, a mű képi szuggesztivitását így sincs okunk vitatni. Nemes és szép, bár korántsem hibátlan alkotás született egy nemes cél, a vallás mint értékhordozó megismertetése érdekében.

„… a dialógust nem valamilyen pragmatikus, pusztán taktikai meggondolás s a mögötte munkáló manipulatív szándék, hanem a különféle világnézetű emberek együttélésének ténye hívta életre – mindkét fél érdekeinek szolgálatában – olvashatjuk Horváth Pál marxista filozófus tanulmányában, amely mutatis mutandis, a Vigilia tavaly novemberi számában látott napvilágot. – Szükség van a hívők és nem hívők közötti partneri viszony megteremtésére is, hiszen csak egyenrangú felekként érthetünk szót az élet minden területén – a hétköznapok spontán párbeszédeitől a közéletiség szférájában vagy a teoretikusok között folyó véleménycserékig.”

Szót érteni: ma valóban ez a legfontosabb eszközünk az élet megannyi területén. Főleg, ha a szót értést tettek követik. Amilyen – hiányosságai ellenére – Kis József filmje.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/06 11. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6399