KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
   2018/január
TECHNIKA ÉS MÁGIA
• Borbíró András: Digitális délibábok Technokrata mágia
• Hirsch Tibor: Sejtfal kontra műszerfal Fantasztikus tudomány
• Huber Zoltán: Zsugorfóliás csomagolás Kicsinyítés
FILMEMLÉKEZET
• Pápai Zsolt: Janus-arcú boldogságiparos – 1. rész Bánky Viktor
• Godard Jean-Luc: Bevezetés egy (valódi) filmtörténetbe Jean-Luc Godard
• Vajda Judit: Ocsúból a tiszta búzát A filmművészet története – Egy odüsszeia
ÚJ RAJ
• Roboz Gábor: A hiányzó másik Új raj: YorgosLanthimos
• Varró Attila: Trójai faló A szent szarvas meggyilkolása
FILM / KÉPREGÉNY
• Ádám Péter: „Tintin – én vagyok” Hergé papírmozija
BALKÁN EXPRESSZ
• Szíjártó Imre: Szerelmi ügyek Dušan Makavejev pályakezdése
• Balázs Attila: A magányos szervezet titka Makavejev, a rebellis
MAGYAR MŰHELY
• Soós Tamás Dénes: Az ember, akit háromszor is meg lehet ölni Beszélgetés Szász Jánossal
• Zalán Vince: Csataterek Rózsa János doku-trilógiája
• Tóth Klára: „Mért ne legyek tisztességes…?” Tóth Péter Pál: A Gulyás testvérek
• Kornis Anna: Élet-minta Kármentő Éva: Muszter
FESZTIVÁL
• Kovács Patrik: Képekbe fojtva Verzió
• Baski Sándor: A nő megfizet Sitges
• Bartal Dóra: A kapitalizmus határai Jihlava
TELEVÍZÓ
• Huber Zoltán: Jóban, rosszban Better Call Saul
KRITIKA
• Kránicz Bence: A mi fiunk A Viszkis
• Vincze Teréz: A miniszter asszony félrelép A vendégek
• Huber Zoltán: Erre tovább Legjobb úton
• Beretvás Gábor: Légembólia Életem legrosszabb napja
• Barkóczi Janka: A társalgás logikája Jöjj el napfény!
MOZI
• Pethő Réka: Fortunata
• Varró Attila: Floridai álom
• Margitházi Beja: Kutyák
• Nevelős Zoltán: Lucky
• Zsubori Anna: Loving Vincent
• Vajda Judit: Szex, ex, szerelem
• Kovács Marcell: Bőrpofa
• Kránicz Bence: Szabadulószoba
• Alföldi Nóra: Szerelem tesztelve
• Roboz Gábor: 24 óra a halálig
• Sepsi László: 68 lepedő
• Tüske Zsuzsanna: Az igazi csoda
DVD
• Pápai Zsolt: A szerelem vak
• Gelencsér Gábor: Fábri Zoltán 100 (Gyűjteményes kiadás I.)
• Kovács Patrik: Gyilkosság az Orient Expresszen
• Kránicz Bence: Batman Kétarc ellen
• Horányi Péter: A halászkirály legendája
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Életbevágó

Stílgyak

Gelencsér Gábor

Magyar sors magyar ecsettel: a kiszolgáltatottság drámája az újszülött gyermekét eladó asszony történetében.

 

Divatos galériák fotósorozatát idéző fekete-fehér kompozícióival filmtörténeti utazásra hív Buvári Tamás kisjátékfilmje. Nem a némafilmek világába, mindössze a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójának honi „fekete szériájához”, ahol a bűn és elveszettség mozdulatlan „kárhozata” gomolygott elő a celluloid „szürkületből”, avagy éppen vetett sötét „árnyékot a hóra”. A Tarr BélaFehér GyörgyJanisch Attila nevével fémjelzett stílus sajátos magyar film noirt eredményezett, amely – noha nem hiányzott belőle a kriminalisztikai értelemben vett bűn, illetve bűntény, valamint a nyomozás és a nyomozó motívuma illetve alakja – a történeten és a szereplőkön túl mégis valamiféle metafizikai „botrányra” utalt. Nincs ez másképp az Életbevágó esetében sem: a sztori váza „napihírre”, a béranyaság új-rabszolgaságának konkrét botrányára épül, a film azonban éppen az erőteljes stilizálás hatására magasról tekint tárgyára, s rögtön az egyetemes sorsdrámára figyel, ahelyett, hogy előbb az emberi konfliktussal törődne.

A dráma helyén viszont balladát látunk, ami még nem volna baj, csakhogy ez a ballada nem tragikus csomópontokra épül, hanem lírai epizódokra: a stílus, pontosabban a stilizáció már ezen a szinten kíméletlenül átveszi a hatalmat, s uralja – pontosabban helyettesíti – a dramaturgiát. Így aztán a történetet mozgató motívumok gyönge láncszemekként, szociológiai életképekként illeszkednek az elbeszélésbe; sem az eseményeket nem magyarázzák, sem az eseményeket kikényszerítő körülményekről nem árulkodnak. A harmadik gyermekét váró asszony sorsa olyan, mint ahogy az a Nagy Magyar Tényfeltáró Riportban meg van írva: faluvégi, düledező ház, munkanélküli, alkoholista férj, sár, nyomor, tehetetlenség, kiszolgáltatottság, s mindez a gyerekek, egy kisfiú és egy kislány szomorú-bölcs tekintete előtt. Az anyagi megváltást jelentő béranyaság lehetőségét újgazdag dzsipen érkező őrző-védő Gábriel közvetíti, aztán már a történet szintjén is egyre távolodunk a mégoly közhelyes környezetrajztól: az akció „szakmai” hátterét egy joviális orvos biztosítja, míg az adminisztrációt flegmán és magabiztosan intézi jól szabott kiskosztümében a platinaszőke ügyvédnő. Az asszony döntése ilyen körülmények között különösen nehéz – a valódi lelki drámát ezek a helyzetek és képek helyettesítik –, s nem lesz könnyebb Amerikában sem, ahol már nem ennyire vadkapitalista módon, hanem sokkal kulturáltabban űzik a gyerek-ipart: intézik a szülést, közvetítik a „szállítmányt”. New Yorkban a felhőkarcolók és a hidak vastraverzei egyszerre riasztók és hívogatók – mindenekelőtt persze fotogének –, a templomból kizavarják az embert, a gyerekvásárló frusztrált „apa” – ez a film legkínosabb jelenete – pedig még meg is akarja erőszakolni a szerencsétlen béranyát. Főhősünk lelkiállapota itt is „kivetül” a környezetére – és itt sem jár jobban. Hogy mi zajlik le benne, azt nem tudjuk meg, hiszen látni sem azt látjuk, amit ő, hanem kizárólag azt és úgy, amit az alkotók. Mintha nem az ő döntése, hanem kizárólag a szerzői nézőpont volna „életbevágó”.

A „szerzői nézőpont”, azaz a film képi megoldásai ennek ellenére kiválóak – azaz leesnek a történetről; nem erősítik sem a szociológiai látleletet, sem az egyéni drámát, csak egymást. A stílus kétségtelen érettségéről tanúskodik, hogy Buvári Tamás és operatőre, Tóth Zsolt egyforma biztonsággal találja meg saját képeit a szürke magyar dombokon és a New York-i zugokban. Néhány beállítás, és az orvosi vizsgálóból elvarázsolt kastély, a pesti bérházból kafkai hivatal lesz, erős atmoszférájú, izgalmas terek. S a színészválasztás is (különösen az ügyvédnőt és az orvost alakító Börcsök Enikő illetve Madaras József esetében) bátor és eredeti döntés. Mégis fél filmet látunk: a történet elvonatkoztatása, a helyszínek stilizáltsága, a valóság–álom–látomás határainak elbizonytalanítása, a jelképességüktől tudatosan megfosztott, ugyanakkor megemelt képek kompozíciós rendje határozott látásmódról, jó ízlésről, tehetségről vallanak. Hiányzik viszont az az alap, amelyre a stílus ráépülhetne, amitől a stílus valóban stílussá válhatna, s nem maradna póz, modor, „művészet”. Az élet valahogy kifelejtődött az Életbevágó című filmből.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/07 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2997