KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
   2018/január
TECHNIKA ÉS MÁGIA
• Borbíró András: Digitális délibábok Technokrata mágia
• Hirsch Tibor: Sejtfal kontra műszerfal Fantasztikus tudomány
• Huber Zoltán: Zsugorfóliás csomagolás Kicsinyítés
FILMEMLÉKEZET
• Pápai Zsolt: Janus-arcú boldogságiparos – 1. rész Bánky Viktor
• Godard Jean-Luc: Bevezetés egy (valódi) filmtörténetbe Jean-Luc Godard
• Vajda Judit: Ocsúból a tiszta búzát A filmművészet története – Egy odüsszeia
ÚJ RAJ
• Roboz Gábor: A hiányzó másik Új raj: YorgosLanthimos
• Varró Attila: Trójai faló A szent szarvas meggyilkolása
FILM / KÉPREGÉNY
• Ádám Péter: „Tintin – én vagyok” Hergé papírmozija
BALKÁN EXPRESSZ
• Szíjártó Imre: Szerelmi ügyek Dušan Makavejev pályakezdése
• Balázs Attila: A magányos szervezet titka Makavejev, a rebellis
MAGYAR MŰHELY
• Soós Tamás Dénes: Az ember, akit háromszor is meg lehet ölni Beszélgetés Szász Jánossal
• Zalán Vince: Csataterek Rózsa János doku-trilógiája
• Tóth Klára: „Mért ne legyek tisztességes…?” Tóth Péter Pál: A Gulyás testvérek
• Kornis Anna: Élet-minta Kármentő Éva: Muszter
FESZTIVÁL
• Kovács Patrik: Képekbe fojtva Verzió
• Baski Sándor: A nő megfizet Sitges
• Bartal Dóra: A kapitalizmus határai Jihlava
TELEVÍZÓ
• Huber Zoltán: Jóban, rosszban Better Call Saul
KRITIKA
• Kránicz Bence: A mi fiunk A Viszkis
• Vincze Teréz: A miniszter asszony félrelép A vendégek
• Huber Zoltán: Erre tovább Legjobb úton
• Beretvás Gábor: Légembólia Életem legrosszabb napja
• Barkóczi Janka: A társalgás logikája Jöjj el napfény!
MOZI
• Pethő Réka: Fortunata
• Varró Attila: Floridai álom
• Margitházi Beja: Kutyák
• Nevelős Zoltán: Lucky
• Zsubori Anna: Loving Vincent
• Vajda Judit: Szex, ex, szerelem
• Kovács Marcell: Bőrpofa
• Kránicz Bence: Szabadulószoba
• Alföldi Nóra: Szerelem tesztelve
• Roboz Gábor: 24 óra a halálig
• Sepsi László: 68 lepedő
• Tüske Zsuzsanna: Az igazi csoda
DVD
• Pápai Zsolt: A szerelem vak
• Gelencsér Gábor: Fábri Zoltán 100 (Gyűjteményes kiadás I.)
• Kovács Patrik: Gyilkosság az Orient Expresszen
• Kránicz Bence: Batman Kétarc ellen
• Horányi Péter: A halászkirály legendája
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Média

Euromédia – Magántévék, közerkölcsök

Cirill és katód

Vida László

Közszolgálat? Kereskedelmi televíziózás? A különbségtételt talán csak az angolok veszik igazán komolyan, a kontinensen szabadabb a pálya, államtévék kereskednek, haszontévék szolgálnak. Dúl a médiaháború, a reformáció kora óta nem folyt ekkora csata a lelkekért. Európai médiakörkép.

 

Oroszországban a megszámlálhatatlanul sok regionális és helyi tévé mellett jelenleg öt országos tévécsatorna működik: az állami RTR1 és RTR2, a félig magántulajdonban lévő, de közszolgálati funkciókkal felruházott ORT, és két kereskedelmi tévé, a posztszovjet televíziózás legnagyobb sikertörténetét író NTV és a nézettségben egyelőre riválisától messze lemaradó, 1993-ban felerészt amerikai tőkével létrehozott TV-6, amely családi, szórakoztató csatornaként igyekszik eladni magát. Szakértők szerint ez a vadkapitalizmus kaotikus jogviszonyait tükröző struktúra – amely nem valamiféle tudatosan kidolgozott koncepció, hanem pillanatnyi politikai célszerűségen alapuló döntések eredménye – időre megszilárdult: a piac telített, az elektronikus sajtó iránt vonzódó befektetők ma már inkább a regionális, helyi tévékben látnak fantáziát.

November 1-jétől immár két csatornán sugározza műsorait az egyetlen állami kézben lévő orosz televízió, az RTR. Augusztus végén az Oroszországi Állami Televízió és Rádió Társaság (orosz rövidítéssel: VGTRK) megkapta a szentpétervári tévé frekvenciáját, s RTR2 néven egy új kulturális-művészeti csatorna kezdte meg a műsorsugárzást. Az új tévécsatorna viszonylagos önállóságot élvez majd a VGTRK-n belül, s főszerkesztőjévé Borisz Jelcin elnök Mihail Svidkoj leköszönő kulturális miniszterhelyettest nevezte ki. Egyelőre nem tudni milyen lesz a külsőleg is megújuló RTR1 és RTR2 műsorstruktúrája, az azonban valószínűnek látszik, valamelyest megerősödnek az állami tévé piaci pozíciói. Az állami vállalatként működő, mintegy 40 százalékban a szűkös költségvetési forrásokból finanszírozott VGTRK ugyanis egyre nehezebben állja a versenyt legfőbb konkurensével, a vegyes tulajdonú, de szintén közszolgálati feladatokat ellátó ORT-vel.

Az önálló orosz televíziót 1990-ben hozták létre. A megkövesedett, közvetlen pártirányítás alatt álló Osztankino csatornához képest a pártnómenklatúrával szembeszálló Jelcint támogató RTR akkor már-már ellenzékinek számított. A Szovjetunió felbomlása után a helyzet némiképp megváltozott: miközben az utódállamok az Osztankino további sorsán vitatkoztak, az RTR hivatalos orgánummá vált, majd az 1993. októberi politikai fordulat, az elnök hatalmát kiterjesztő új alkotmány elfogadása után végérvényesen az államfő, illetve a kormány ellenőrzése alá került. Az idei költségvetésben a tömegtájékoztatási eszközöknek szánt csaknem 3000 milliárd rubelnyi állami dotációból a VGTRK hasította ki a legnagyobb, 882 milliárdos szeletet. A tetemes állami segítség ellenére azonban a VGTRK bevételeinek több mint 60 százaléka a hirdetésekből folyik be. A többszöri létszámleépítés ellenére folyamatosan pénzügyi gondokkal küszködő vállalat alacsony hatékonysággal gazdálkodik, kénytelen külső műsorgyártókra hagyatkozni, ami viszont melegágya a visszaéléseknek. Noha a kormány anyagi szempontból meglehetősen mostohán bánik az orosz televízióval, ragaszkodik a klasszikus „kézi vezérlés” fenntartásához, s a magyarországi médiatörvényhez hasonló átfogó törvényi szabályozás híján ezt akadálytalanul meg is teheti. (A médiát – így elsősorban az állami tévét – a tavasszal átalakított Csernomirgyin-kormány kulcsembere, Anatolij Csubajsz első miniszterelnök-helyettes s egyben pénzügyminiszter felügyeli, állítólag vasmarokkal.)

Az átmenetiség jegyeit viseli magán a neve szerint „társadalmi” televíziót kínáló ORT, amely a harmincas években alapított (a Szovjetunióban 1934-ben indult el a rendszeres televízióadások sugárzása), majd 1995 októberében megszüntetett Osztankino tévétársaság helyén, az egyes csatornán sugározza műsorát. Az ORT ily módon „lefedi” az egykori Szovjetunió területének 98,8 százalékát. Az 1994 októberében létrehozott ORT részvénytársaság, melyben az állam 51 százalékkal részesedik. Az alaptőke fennmaradó 49 százalékát konzorciumba tömörült magáncégek – főként bankok – dobták össze. Tulajdonosi szerkezeténél fogva az ORT pénzügyileg sokkal szilárdabb, mint a VGTRK, ami elsősorban a magánbefektetők bőkezűségével magyarázható. Ennek azonban megvan a maga ára: az államnak többségi részesedése ellenére viszonylag korlátozott a beleszólása az ORT műsorpolitikájába. Az ORT szürke eminenciásának az üzletemberből egy éve politikussá, az elnök melletti nemzetbiztonsági tanács titkárhelyettesévé, a szakadár csecsen kormánnyal folyó gazdasági tárgyalások egyik főszereplőjévé avanzsált Borisz Berezovszkijt tartják, aki vállalatain keresztül állítólag a tévétársaság részvényeinek 16 százalékát birtokolja.

Az állami többségű tévécsatorna „magánosítása” persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy ne alakulhatna ki érdekközösség a mindenkori kormány és az ORT mögött álló pénzügyi csoportok között. Ezt kiválóan példázta a tavaly nyári elnökválasztás, amikor Gennagyij Zjuganov kommunista jelölttel szemben az ORT és az addig magát „független televízióként” definiáló NTV vállvetve kampányolt Jelcin mellett. A két tévének óriási szerepe volt Jelcin második fordulóban aratott biztos győzelmében. A „kommunista reváns” veszélyére hivatkozva a Vlagyimir Guszinszkij nevével fémjelzett Moszt vállalatcsoporthoz tartozó NTV feladta függetlenségét, és teljes mellszélességgel Jelcin mellé állt. Ezt nem csak a korábban objektivitásukról ismert hírműsorainak a hangváltása mutatta, hanem az a tény is, hogy Igor Malasenko, az NTV elnöke tevékenyen részt vett Jelcin választási stábjának a munkájában.

Az NTV szolgálataiért hamar elnyerte jutalmát: 1996 szeptemberében Jelcin rendeletben adta át az úgynevezett 4-es országos csatornán való sugárzás jogát a tévétársaságnak. Addig az a frekvencia csak este hat órától volt az NTV-é, napközben a VGTRK sugárzott rajta oktató és ismeretterjesztő programokat, melyeknek minimális volt a nézettsége. Az NTV természetesen mindenféle pályáztatás nélkül kapta meg ezt a lehetőséget, akárcsak 1994 januárjában a részleges sugárzás jogát. Az NTVből tehát 1996 novemberében teljes értékű országos csatorna, az ORT és az RTR méltó ellenfele lett, ami komoly kihívás elé állította a társaság vezetését. Míg korábban ugyanis az NTV inkább az értelmiségi elithez szólt, a közönség kibővülésével ez a stratégia tarthatatlanná vált. Az NTV tulajdonosai a hitelvesztéssel fenyegető, s ráadásul üzletileg sem túl kifizetődő politizálásról, az egyebek mellett a nyugati filmművészet legkiválóbb alkotásainak a bemutatásával vállalt kulturális misszióról a pénzcsinálásra helyezték át a hangsúlyt. A tömegigények kielégítése azonban azonnal visszaütött az NTV műsorainak általános színvonalára. A fanyalgó moszkvai kritikusok szerint a nézők kegyeiért és a hirdetők pénzéért folytatott harcban az NTV-nek éppen azok az értékei – a hírműsorokra és az igényes kulturális programokra való orientáltság – estek áldozatul, amelyek az állami RTR-től, a félállami ORT-től előzőleg oly markánsan – és persze előnyére – megkülönböztették.

 

Vida László (Moszkva)


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/12 46-47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1720