Tarik Saleh politikai
thrillere megmutatja, mi történik, ha megszűnik a jogállam és relativizálódik
az igazság.
2008-ban az egész arab
világot sokkolta a hír, hogy a libanoni származású popdívát, Suzanne Tamimot vérbe
fagyva lelték meg dubai lakásában. Később kiderült, hogy az énekesnő, aki még a
90-es évek közepén tűnt fel egy népszerű tehetségkutató műsorban, ekkoriban történetesen
az egyiptomi elnök belső köréhez tartozó ingatlanmágnás szeretője volt. A
brutális gyilkosságról szóló beszámolók az egész közel-keleti médiát bejárták,
de az egyiptomi sajtó mindenről mélyen hallgatott. Egy idő után váratlanul letartóztatták
a milliárdost, és ezzel párhuzamosan Kairóban is kipattant az ügy, ami addigra már
annyira szövevényessé vált, hogy egy skandináv krimiszerző keresve sem találhatna
ennél sötétebb inspirációt. Nem véletlen, hogy éppen Tarik Salehnek, az
egyiptomi származású svéd rendezőnek sikerült olyan erős thrillert készítenie a
művésznő halálán alapuló sztoriból, hogy azzal rögtön meg is nyerte a Sundance fesztivál
nagydíját és a műfaj legnagyobbjainak nyomába eredt.
A kairói eset egyszerű whodunitként indul,
és úgy alakul szép lassan nyomasztó paranoiafilmmé, hogy az tankönyvi példának is
tökéletesen lenne. A tragédia ezúttal egy hotelben történik meg, ahol a
kocsiját tologató ártatlan szobalány személyében véletlenül akad egy szemtanú. Noredin,
a bűntény felderítésére kirendelt nyomozó először egyszerű szerelmi
gyilkosságra gyanakszik, de a részletek sehogy sem állnak össze. Míg megszállottan
próbál a titok végére járni, óvatlanul olyan erők játékterébe téved, melyek
szándékait és befolyását nem számíthatja ki előre. Maga sem veszi észre, de
üldözőből egyszer csak üldözötté válik, és esélytelensége a velejéig korrupt
rendszerbe van kódolva. Bár a hajsza során többé-kevésbé a zsáner sablonjai
sorjáznak, minden hangulat, minden figura, minden gesztus érdekes, mert összességében
bármilyen abszurd is, külön-külön hitelesnek tűnik. A rendező, aki egyben a
film forgatókönyvét is jegyzi, hosszú időn át gyűjtötte az anyagot Egyiptomban,
összecsipegetve a lusta délutánokon terjedő kávéházi pletykák és az otthonokban
esténként elsuttogott ijesztő példázatok töredékeit, hogy elkészítse a
modelljét ennek az igazság nélküli világnak.
A csavaros mesében feltűnő
és eltűnő számtalan karakter mind remekül van elhelyezve, és a Noredint alakító,
sasorrú Fares Fares éppen azért tud még újat mutatni a kisiklott életű, szomorú
tekintetű, tagbaszakadt rendőr konstans figurájával, mert láthatóan van vele
mondanivalója. A filmnek azonban van egy, a színésszel egyenrangú másik főhőse,
ez pedig nem más, mint maga a helyszínül szolgáló metropolisz. A turistáknak
kínált olcsó hűtőmágnesektől, a piramist formázó gipszöntvényektől és az idegenvezetők
bábeli kántálásától mentes Kairó, ahol minden ismerős és minden idegen
egyszerre. Furcsa lázálomban cikázunk a sikátorok között, a kétes panziók és a
vibrálóan zöld golfpályák tereiben, ahol sajátos játékszabályok szerint zajlik
az élet és mindent ugyanaz a különös fülledtség leng be. A gyűlölettel ismertté vált Pierre Aïm operatőr mintha közvetlenül
az atmoszférában koncentrálná mind a bűn okait, mind az abból fakadó
következményeket. Michael Mann Los Angeles-e és Sidney Lumet New York-ja
hasonlóan idegen és egzotikus, mint ez a rejtőzködő nagyváros, melynek utcáin
szinte tapintani lehet a veszélyt. Erre a szorongásra csak ráerősít az a tény,
hogy a film jelentős része éppen azért nem az eredeti helyszínen, hanem
Casablancában forgott, mert az egyiptomi hatóságok cseppet sem nézték jó
szemmel a rendőri korrupcióval foglalkozó stábot.
Saleh moziját az
intelligensen adagolt valóság mozgatja, mely kíméletlenül bemutatja, hogy mi
történik, ha megszűnik a jogállam és relativizálódik az igazság, és milyen az,
amikor egy egész nemzetet a törvényen kívülről igazgatnak. A nyomozás hátterébe
fokozatosan úszik be az Arab Tavasz izgalma, előbb csak a tévéből jelentett aggasztó
hírekkel, majd az egyszeri taxis zsörtölődésén keresztül, míg a Tahrír térhez
közeledve ki nem derül, hogy tulajdonképpen ez A kairói eset fő motívuma. A rendező interjúiban rendre megjegyzi,
hogy filmjével Lumet művészete előtt kíván tisztelegni, és a 2010-es évtized,
úgy tűnik, ismét kiváló anyagot szolgáltat a mesternek tetsző, nyugtalanító
thrillerekhez.
A
KAIRÓI ESET (The Nile Hilton Incident) - svéd-egyiptomi, 2017. Rendezte és
írta: Tarik Saleh. Kép: Pierre Aim. Zene: Krister Linder. Szereplők: Fares Fares
(Noredin), Mari Malek (Salwa), Yasser Ali Maher (Kammar), Hania Amar (Gina).
Gyártó: Atmo Production / Chimney. Forgalmazó: Cirko Film Kft. Feliratos. 96 perc.
