KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
   2017/november
MAKK KÁROLY
• Szekfü András: „Nem éreztem cinizmust” Beszélgetés Makk Károllyal (1971)
A JÖVŐ ÁRNYÉKÁBAN
• Parragh Ádám: Diszkrét zendülés Az elnyomás allegóriái
• Géczi Zoltán: Rekonstruált csoda Szárnyas fejvadász 2049
• Zalán Márk: Gyógyító határátlépések Denis Villeneuve
A KÉP MESTEREI
• Benke Attila: Egy rousseau-i fényíró Néstor Almendros
HANEKE
• Szabó Ádám: Kamera által láthatatlanul Haneke és a thriller
• Baski Sándor: A burzsoázia fantomja Happy end
JEANNE MOREAU
• Bikácsy Gergely: Tükröm, tükröm Jeanne Moreau (1928-2017)
MAGYAR MŰHELY
• Erdélyi Z. Ágnes: „A titkoktól szabadulni kell” Beszélgetés Mészáros Mártával
• Kolozsi László: Budapest Confidental Beszélgetés Gárdos Évával
• Bilsiczky Balázs: Amíg világ a világ Beszélgetés Buvári Tamással
MAKK KÁROLY
• Gelencsér Gábor: Keretjáték Makk modernizmusa
KÖNYV
• Varga Zoltán: Hegeltől a texasi láncfűrészesig Király Jenő: A mai film szimbolikája
PANORÁMA
• Lénárt András: Autonóm kamerával Hispániában A mai katalán film
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: A megoldás: empátia CineFest – Miskolc
FILM / REGÉNY
• Kolozsi László: Fagypont alatt Jo Nesbø: Hóember
• Sepsi László: Hidegítés Hóember
KRITIKA
• Jankovics Márton: A történelem fekete doboza Aurora Borealis – Északi fény
• Bilsiczky Balázs: Az újrakezdés lehetőségei Szeretföld
• Nevelős Zoltán: A pokol kapuja Megtorlás
• Ádám Péter: A zseni árnyékában Rodin
MOZI
• Baski Sándor: Rögtönzött szerelem
• Huber Zoltán: Suburbicon
• Benke Attila: HHhH – Himmler agyát Heydrichnek hívják
• Kovács Kata: Salamon király kalandjai
• Roboz Gábor: Hét nővér
• Barkóczi Janka: Vakrandim az élettel
• Kránicz Bence: Egyenesen át
• Rusznyák Csaba: Boldog halálnapot!
• Fekete Tamás: Dzsungel
• Andorka György: Űrvihar
• Vajda Judit: Madame
• Varró Attila: 120 dobbanás percenként
DVD
• Gelencsér Gábor: Valahol Európában
• Pápai Zsolt: Öt könnyű darab
• Kránicz Bence: Batman és Harley Quinn
• Kovács Patrik: Tagadás
• Pápai Zsolt: Közöttünk az űr
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: PAPÍRMOZI

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Szabó-Sipos Tamás (1937–1985)

Antal István

 

Megint szegényebb lett a magyar animáció. Szegényebb lett egy rendezővel, és szegényebb lett egy műfajjal, amit egyszemélyben ő képviselt. Szegényebb lett egy legendával és sok-sok anekdotával, és szegényebb a lehetőségekkel, amelyeket ez a pálya ígért. Érezhetően és bizonyíthatóan messzebb került az intellektuális nagykorúságtól, Meghalt Szabó-Sipos Tamás. Egyesek számára már soha nem lesz több, mint Dr. Agy figurájának megteremtője, mások számára pedig már nem lehet kevesebb, mint a saját lehetőségeit totálisan megvalósító, filozofikusán oktató animációs esszéfilmezés ígérete. Megint szegényebb lett a magyar film egy olyan rendezővel, akinek valós értékei reprodukálhatatlanok, mert megvalósult művei alatta maradtak annak a – kivételes – szellemi energiának és igényességnek, amelynek a kizsákmányolása árán készültek. És amelyet nem kis mértékben saját maga zsákmányolt ki leggyakrabban. Sok más filmrendezőhöz hasonlóan, a soha meg nem valósult álmok megteremtője volt Szabó-Sipos Tamás is. Ezek az álmok mégsem hasonlítottak az asztalfiókzsenik terveihez.

Született interpretator volt. A legigényesebb, a legbulldogszerflbb, legszenvedélyesebb fajtából. Korunkban, amikor – legalábbis úgy tűnik – az interpretátorművész típusa nem túl népszerű és sokak számára nem is aktuális.

– „A Rózsa Ferenc-díjat vártam” – mondta öngúnnyal ő is, a Balázs Béla-díj kézhezvételekor. 1965-ben megcsinálta a Homo Fabert, amellyel mindenféle komolyan vehető előzmény nélkül megteremtette a társadalmi és történelmi jelenségeket vizsgáló esszéfilmek lehetőségét az animációban. A Homo Faberrel nyert egy csomó díjat, és ez a film lett az a ketrec, amelyből későbbi pályája során már nem tudott kilépni: nem hagyták, vagy nem hagyta magát. Ennek a filmnek köszönhető a Magyarázom a mechanizmust sorozat 10 epizódja (1968) és a további Magyarázom... sorozat filmjei, amelyek példátlan népszerűséget biztosítottak a rendező-írónak, de a Homo Faberrel kidolgozott mintát egyre inkább felhígították. Utolsó munkája, a Mi az SI? ígért minőségi ugrást: nem láttam még ismeretterjesztő filmet ehhez hasonlítható vizuális igényességgel megalkotva. Elmaradt a folytatás.

Ez sem kevés, de Szabó-Sipos Dylan Thomashoz mérte magát. Egy elvetélt marionett-filmterve kapcsán mesélte, hogy a mozgatást segítő zsinóroknak szánja a főszerepet: hadd lássuk, hogy milyen erők rángatják a nézőket.

Az ő zsinegei – azt hiszem – alkatához mérten, túl szorosan fogtak. Boldogtalan ember és boldogtalan művész volt. Vagyunk néhányan, akik hordozunk magunkban egy hitelesnek vélt képet róla. Egy idő után – gondolom – majd ez is eltűnik.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/12 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5967