KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
   2017/november
MAKK KÁROLY
• Szekfü András: „Nem éreztem cinizmust” Beszélgetés Makk Károllyal (1971)
A JÖVŐ ÁRNYÉKÁBAN
• Parragh Ádám: Diszkrét zendülés Az elnyomás allegóriái
• Géczi Zoltán: Rekonstruált csoda Szárnyas fejvadász 2049
• Zalán Márk: Gyógyító határátlépések Denis Villeneuve
A KÉP MESTEREI
• Benke Attila: Egy rousseau-i fényíró Néstor Almendros
HANEKE
• Szabó Ádám: Kamera által láthatatlanul Haneke és a thriller
• Baski Sándor: A burzsoázia fantomja Happy end
JEANNE MOREAU
• Bikácsy Gergely: Tükröm, tükröm Jeanne Moreau (1928-2017)
MAGYAR MŰHELY
• Erdélyi Z. Ágnes: „A titkoktól szabadulni kell” Beszélgetés Mészáros Mártával
• Kolozsi László: Budapest Confidental Beszélgetés Gárdos Évával
• Bilsiczky Balázs: Amíg világ a világ Beszélgetés Buvári Tamással
MAKK KÁROLY
• Gelencsér Gábor: Keretjáték Makk modernizmusa
KÖNYV
• Varga Zoltán: Hegeltől a texasi láncfűrészesig Király Jenő: A mai film szimbolikája
PANORÁMA
• Lénárt András: Autonóm kamerával Hispániában A mai katalán film
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: A megoldás: empátia CineFest – Miskolc
FILM / REGÉNY
• Kolozsi László: Fagypont alatt Jo Nesbø: Hóember
• Sepsi László: Hidegítés Hóember
KRITIKA
• Jankovics Márton: A történelem fekete doboza Aurora Borealis – Északi fény
• Bilsiczky Balázs: Az újrakezdés lehetőségei Szeretföld
• Nevelős Zoltán: A pokol kapuja Megtorlás
• Ádám Péter: A zseni árnyékában Rodin
MOZI
• Baski Sándor: Rögtönzött szerelem
• Huber Zoltán: Suburbicon
• Benke Attila: HHhH – Himmler agyát Heydrichnek hívják
• Kovács Kata: Salamon király kalandjai
• Roboz Gábor: Hét nővér
• Barkóczi Janka: Vakrandim az élettel
• Kránicz Bence: Egyenesen át
• Rusznyák Csaba: Boldog halálnapot!
• Fekete Tamás: Dzsungel
• Andorka György: Űrvihar
• Vajda Judit: Madame
• Varró Attila: 120 dobbanás percenként
DVD
• Gelencsér Gábor: Valahol Európában
• Pápai Zsolt: Öt könnyű darab
• Kránicz Bence: Batman és Harley Quinn
• Kovács Patrik: Tagadás
• Pápai Zsolt: Közöttünk az űr
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: PAPÍRMOZI

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Doktor Minorka Vidor nagy napja

Hegyi Gyula

 

Gyerekfilm, gondolom közhelyes egyszerűséggel, végeredményben kétféle akad. Van jó gyerekfilm, mely a felnőtt szemével nézve lényegében nem különbözik az egyéb jó filmektől, a gyerek számára pedig azokkal egyenértékű, de könnyebben, egészen természetesen feldolgozható hatást jelent. Aztán vannak csinált gyerekfilmek. Ezek, szemben minden öntörvényű művészi alkotással, nem a teljességre törekszenek, hanem valamiféle mesterségesen lekicsinyített világ szabályainak igyekeznek megfelelni. Mondjuk olyasminek, mint hogy gyerekfilmre kultúrpolitikai okok miatt szükség van, valami szerény összeg ilyesmire csak kihasítható a büdzséből, s túl komolyan amúgy sem érdemes venni az egészet. A mai gyerekközönség a tévé, a videó, a képregény jóvoltából vizuális mindenevő, a mozik korhatárról papoló jegyszedő nénijei egy régesrég elsüllyedt szokás utolsó, kedvesen felesleges őrei: a gyerek éppúgy nem csak gyerekfilmet néz, mint ahogy a hatvan feletti közönség sem kizárólag a nyugdíjasoknak szóló műsorokat figyeli a televízióban.

A Doktor Minorka Vidor nagy napja című gyerekfilm szerény elképzelésem szerint elsősorban olyan felnőtteknek készült, akiknek hivatalból kell dönteniük a hazai gyerekfilmek sorsa felett. Sólyom András és stábja mindent elkövetett, hogy a gyerekfilmmel kapcsolatos összes magas szempontnak eleget tegyen. A filmet író írta, egy másik író konzultált, a harmadik pedig dramaturgként működött közre. A történet kedves is, van is benne ötlet, épp csak egy rövid mesére, aprócska epizódra való: hihetetlen erőfeszítésbe kerülhetett nagyjátékfilmmé felduzzasztani. (Sajnos, ez a nagy erőfeszítés látszik is a filmen.) A téma mai is, gyerekes is, s amellett meglehetősen pozitív: végeredményben, ahol olyan bőségben akad élelmiszer, hogy másfél órán át lehet egymásra dobálni-lődözni, munícióképpen az ellenség fejéhez vágni, ott olyan nagyon rosszul nem mennek a dolgok. Néhány etióp falu gyerekei elélnének egy ideig a filmben ellődözött élelmiszeren, dehát ez a film nem is nekik született. Az ötletek közül némelyik – mint a címbeli beszélő, bölcsészdoktor tyúk, a rossz és még rosszabb emberek közt szárnyaszegetten felesleges jó tündér – kidolgozatlan marad, inkább csak körítésképp szolgál a nagy attrakcióhoz, a piaci sétához és háborúsághoz.

Ami a történet magvát, a kofák és a hentesek/halasok összecsapását illeti, ezt a film igen hosszadalmasán, de itt-ott tagadhatatlan leleménnyel dolgozza fel. A piac a mai Magyarországon igazán divatos dolog. Közgazdasági fogalomként szinte varázsige, mindennapi valóságában pedig zarándokhely, primer anyagi bőségünk nemzeti jelképe. Ételben-italban, húsban, zöldségben igazán nem szűkölködünk: akárki, brit miniszterelnök-asszony, amerikai rokon, keleti látogató egyaránt láthatja ezt a piacainkon. A piaci csata néhány képi ötlete valóban szellemes, már amennyire szellemesnek ítélhetjük az élelmiszerrel tüzelő gépfegyverek alapötletét. A szereplők, akiket szinte kizárólag színészek alakítanak, egészen olyanok, mint a hazai gyerekfilmekben játszó színészek általában. Vagyis mintha egy harminc-negyven éve készült „felnőttfilmben” játszanának. Kivéve némelyikük hangját-beszédét: ezt ugyanis éppoly nehéz megérteni, akárha egy mai, experimentális filmet látnánk-hallanánk. Ahogy dokumentumfilmekben olykor már előfordul, a hangtechnika és a vetítési körülmények mai állapotában érdemes lenne feliratozni egynémely magyar játékfilmet is.

Ami a film alaphangulatát illeti, a vállalkozást szürke és unalmas konzervativizmus jellemzi. Régi, poros babaházakban játszható ilyesfajta régimódi játék. Ami mindebben talán mégis vonzó lehetne, az ódon iránti divatos nosztalgia – nos, éppen azt rombolja szét tökéletes sikerrel a poros mesén átható erőszakos aktualizálás. Amikor már-már beleringatnánk magunkat a hagyományos mese szelíd unalmába, úgynevezett „mai” poénokba ütközünk: s mire az aktuális utalások talán-talán érdekesek lehetnének, a történet ismét a hagyományos mederbe csap vissza.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/10 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5185