KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
   2017/november
MAKK KÁROLY
• Szekfü András: „Nem éreztem cinizmust” Beszélgetés Makk Károllyal (1971)
A JÖVŐ ÁRNYÉKÁBAN
• Parragh Ádám: Diszkrét zendülés Az elnyomás allegóriái
• Géczi Zoltán: Rekonstruált csoda Szárnyas fejvadász 2049
• Zalán Márk: Gyógyító határátlépések Denis Villeneuve
A KÉP MESTEREI
• Benke Attila: Egy rousseau-i fényíró Néstor Almendros
HANEKE
• Szabó Ádám: Kamera által láthatatlanul Haneke és a thriller
• Baski Sándor: A burzsoázia fantomja Happy end
JEANNE MOREAU
• Bikácsy Gergely: Tükröm, tükröm Jeanne Moreau (1928-2017)
MAGYAR MŰHELY
• Erdélyi Z. Ágnes: „A titkoktól szabadulni kell” Beszélgetés Mészáros Mártával
• Kolozsi László: Budapest Confidental Beszélgetés Gárdos Évával
• Bilsiczky Balázs: Amíg világ a világ Beszélgetés Buvári Tamással
MAKK KÁROLY
• Gelencsér Gábor: Keretjáték Makk modernizmusa
KÖNYV
• Varga Zoltán: Hegeltől a texasi láncfűrészesig Király Jenő: A mai film szimbolikája
PANORÁMA
• Lénárt András: Autonóm kamerával Hispániában A mai katalán film
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: A megoldás: empátia CineFest – Miskolc
FILM / REGÉNY
• Kolozsi László: Fagypont alatt Jo Nesbø: Hóember
• Sepsi László: Hidegítés Hóember
KRITIKA
• Jankovics Márton: A történelem fekete doboza Aurora Borealis – Északi fény
• Bilsiczky Balázs: Az újrakezdés lehetőségei Szeretföld
• Nevelős Zoltán: A pokol kapuja Megtorlás
• Ádám Péter: A zseni árnyékában Rodin
MOZI
• Baski Sándor: Rögtönzött szerelem
• Huber Zoltán: Suburbicon
• Benke Attila: HHhH – Himmler agyát Heydrichnek hívják
• Kovács Kata: Salamon király kalandjai
• Roboz Gábor: Hét nővér
• Barkóczi Janka: Vakrandim az élettel
• Kránicz Bence: Egyenesen át
• Rusznyák Csaba: Boldog halálnapot!
• Fekete Tamás: Dzsungel
• Andorka György: Űrvihar
• Vajda Judit: Madame
• Varró Attila: 120 dobbanás percenként
DVD
• Gelencsér Gábor: Valahol Európában
• Pápai Zsolt: Öt könnyű darab
• Kránicz Bence: Batman és Harley Quinn
• Kovács Patrik: Tagadás
• Pápai Zsolt: Közöttünk az űr
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: PAPÍRMOZI

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A háború áldozatai

Báron György

 

Miként a harmincas évektől az ötvenesekig minden jelentősebb amerikai filmművészet szinte kötelezően elkészítette a maga vadnyugati filmjét (és szovjet kollégája kötelezően a maga polgárháborús, majd háborús opuszát), a hetvenes és nyolcvanas évek legismertebb amerikai filmkészítői szinte kötelezően megalkotják Vietnam-filmjüket. Míg a westernek, a kevésbé hatékony szovjet megfelelőik – mint ezt André Bazin kimutatta – a mítoszképzés jegyében születtek, a Vietnam-filmek kiindulópontja (Ram-bóról és társairól most ne essék szó) a mítoszrombolás. A mítoszépítéshez szorosan hozzátartozott az ismétlődés, a sorozatszerűség, az azonos forma variálgatása, a típusok és toposzok visszatérése (ezért, hogy még a rossz westernek is jók), a mítoszrombolás azonban nem viseli el ezt a fajta palinódiát, újra-éneklést. Ezért, hogy az úgynevezett Vietnam-filmek – melyek ugyanúgy az amerikai tudat változásait tükrözik, mint tették azt hajdan a heroikus, majd keserű vadnyugati filmek – rendre zátonyra futnak. Hosszan sorolható azoknak a biztoskezű mestereknek a névsora, akik nekivágtak a teljesíthetetlen föladatnak: Coppola, Cimino, Ashby, Kubrick, Stone és legújabban Brian de Pálma. A mai amerikai film sztárlistája ez, mégis, a filmek olyan egyformák, akár két tojásgránát. Igaz, Coppoláé pontos és nagyvonalú, Stone-é enyhén giccses, de Pálmáé kemény, horrorisztikus, rajtuk hát a rendezői kézjegy, de lényegében megkülönböztethetetlenek.

Mindegyikben, akár a vadnyugati történetekben, Jó és Rossz amerikaiak küzdenek egymással, a vietnami dzsungel azonban ehhez csak nagy dramaturgiai erőszaktétel árán szolgálhat alkalmatos színtérül. A vietnami háborúban ugyanis észak-vietnamiak harcoltak az amerikaiak ellen, s ezt a filmkészítők, bármennyire is törekszenek rá, nem hagyhatják figyelmen kívül. (A Rambo-filmek nem is törekszenek rá, ellenkezőleg, épp az amerikai-vietnami konfliktusra építik otromba és erőszakos meséjüket, a jenkikre a Jó, a sárgákra a Rossz szerepét osztva, sikertelenül próbálva átplántálni a vadnyugati hősmítoszt a véres és igazságtalan vietnami háború közegébe.). A demitizáló vietnam-filmek őszintébbek, mert a nemlétező mítosz helyett a valóban létező amerikai megosztottságot ábrázolják, s ebben csak maguk a vietnamiak zavarják őket, akik időnként mégiscsak feltűnnek Vietnamban, mégha nem is több a dramaturgiai szerepük, minthogy a Rossz amerikaiakat gonosz, a Jókat jó cselekedetekre ösztönözzék, jótékonyan továbbgörgetve ezzel a dzsungelben rendre megfeneklő amerikai-amerikai konfliktust. A dologba a horrorfilmek tehetséges specialistája, Brian de Pálma is reménytelenül belegabalyodik. Az ő tisztaszemű amerikai jófiúja segíteni akar a vietnami népen, s ezért csak akkor süti el fegyverét, ha az harcászatilag elkerülhetetlen, nem úgy mint társai, akik még egy vietnami lányt is megerőszakolnak és megölnek. Hősünk följelenti őket, a gyilkosokat hosszú börtönbüntetésre ítélik, ő pedig ott marad a dzsungelben terebélyes aknavetőjével, melyet vélhetően ezután is csak a legindokoltabb esetekben használ majd.

A soronkövetkező (ugyanilyen) Vietnam-filmben.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/10 60-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4725