KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
   2017/november
MAKK KÁROLY
• Szekfü András: „Nem éreztem cinizmust” Beszélgetés Makk Károllyal (1971)
A JÖVŐ ÁRNYÉKÁBAN
• Parragh Ádám: Diszkrét zendülés Az elnyomás allegóriái
• Géczi Zoltán: Rekonstruált csoda Szárnyas fejvadász 2049
• Zalán Márk: Gyógyító határátlépések Denis Villeneuve
A KÉP MESTEREI
• Benke Attila: Egy rousseau-i fényíró Néstor Almendros
HANEKE
• Szabó Ádám: Kamera által láthatatlanul Haneke és a thriller
• Baski Sándor: A burzsoázia fantomja Happy end
JEANNE MOREAU
• Bikácsy Gergely: Tükröm, tükröm Jeanne Moreau (1928-2017)
MAGYAR MŰHELY
• Erdélyi Z. Ágnes: „A titkoktól szabadulni kell” Beszélgetés Mészáros Mártával
• Kolozsi László: Budapest Confidental Beszélgetés Gárdos Évával
• Bilsiczky Balázs: Amíg világ a világ Beszélgetés Buvári Tamással
MAKK KÁROLY
• Gelencsér Gábor: Keretjáték Makk modernizmusa
KÖNYV
• Varga Zoltán: Hegeltől a texasi láncfűrészesig Király Jenő: A mai film szimbolikája
PANORÁMA
• Lénárt András: Autonóm kamerával Hispániában A mai katalán film
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: A megoldás: empátia CineFest – Miskolc
FILM / REGÉNY
• Kolozsi László: Fagypont alatt Jo Nesbø: Hóember
• Sepsi László: Hidegítés Hóember
KRITIKA
• Jankovics Márton: A történelem fekete doboza Aurora Borealis – Északi fény
• Bilsiczky Balázs: Az újrakezdés lehetőségei Szeretföld
• Nevelős Zoltán: A pokol kapuja Megtorlás
• Ádám Péter: A zseni árnyékában Rodin
MOZI
• Baski Sándor: Rögtönzött szerelem
• Huber Zoltán: Suburbicon
• Benke Attila: HHhH – Himmler agyát Heydrichnek hívják
• Kovács Kata: Salamon király kalandjai
• Roboz Gábor: Hét nővér
• Barkóczi Janka: Vakrandim az élettel
• Kránicz Bence: Egyenesen át
• Rusznyák Csaba: Boldog halálnapot!
• Fekete Tamás: Dzsungel
• Andorka György: Űrvihar
• Vajda Judit: Madame
• Varró Attila: 120 dobbanás percenként
DVD
• Gelencsér Gábor: Valahol Európában
• Pápai Zsolt: Öt könnyű darab
• Kránicz Bence: Batman és Harley Quinn
• Kovács Patrik: Tagadás
• Pápai Zsolt: Közöttünk az űr
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: PAPÍRMOZI

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A boldogító nem

Harmat György

 

Amikor Tom Hanks 1994-ben elnyerte az Oscar-díjat a Philadelphia homoszexuális főhősének megformálásáért, a díjátadó gálán hálával és szeretettel említette meg homoszexuális irodalomtanára nevét. És most itt egy film, melynek főhőse kisvárosi tanár, akinek volt tanítványa hollywoodi sztár lett. Howard éppen nősülni készül, s menyasszonya társaságában izgatottan figyeli – akárcsak a városka többi lakója – a képernyőn az Oscar-ünnepséget. Nagy örömükre a tanítvány megkapja a díjat. S íme, mit kell hallania a tévéből a meghatott pedagógusnak? Hogy ő homoszexuális. Holott tudomása szerint nem az. William Wyler 1962-es alkotása, a Végzetes rágalom még tragédiaként kezelte két tanárnő feltételezett leszbikusságát, 1997-ben Paul Rudnick író és Frank Oz rendező már szatirikus vígjátékot kerekített a Tom Hanks-eset ihlette alapötletből. Ehhez persze nemcsak a megváltozott társadalmi közegre volt szükség, hanem arra is, hogy filmjükben tetemesen több legyen a „mozi”, mint az „élet”. Persze nagyon jól csinálják, és sok mindent bevetnek. Sztárok (Whoopi Goldberg, Glenn Close, Jay Lene) villanásnyi mókáját. Az Oscar-show filmbejátszásaként giccsparódiát. Nem utolsósorban pedig rendkívül szellemes karikatúrákat a szexuális irányultság sémáiról. (Hősünknek, Howardnak a cselekmény során rá kell döbbennie, hogy látens homoszexuális. Az egyik legfrenetikusabb jelenetben – kétségbeesetten és sikertelenül – meg akar felelni a Hogyan legyünk férfiak? című kazetta legkeményebb próbatételének: megpróbál mozdulatlan maradni Donna Summer I Will Survive-ja hallatán. Hiszen ahogy a tanácsadó mondja: „A férfiak nem táncolnak. Schwarzenegger sem táncol. Járni is alig tud.”) Elgondolkodtató mindazonáltal, hogy két éven belül ez már a második amerikai film (az első a Wong Foo, kösz mindent... volt), melynek végkifejletében egy kisváros teljes közössége vallja magát homoszexuálisnak, hogy bizonyítsa szolidaritását a hátrányos helyzetű hősökkel. Honnan veszik az amerikai filmesek azt a hazugságot, hogy az emberek tömegben vállalnak sorsközösséget a „másokkal”, a kitaszítottakkal? Az amerikai filmekből. Meg az Oscar-gálákból. Lám, Tom Hanks is milyen gyönyörűen szólt egykori nevelőjéről. És hogy is fejezhette volna be másképp beszédét: „Isten, áldd meg Amerikát.”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/03 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3648