KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
   2017/november
MAKK KÁROLY
• Szekfü András: „Nem éreztem cinizmust” Beszélgetés Makk Károllyal (1971)
A JÖVŐ ÁRNYÉKÁBAN
• Parragh Ádám: Diszkrét zendülés Az elnyomás allegóriái
• Géczi Zoltán: Rekonstruált csoda Szárnyas fejvadász 2049
• Zalán Márk: Gyógyító határátlépések Denis Villeneuve
A KÉP MESTEREI
• Benke Attila: Egy rousseau-i fényíró Néstor Almendros
HANEKE
• Szabó Ádám: Kamera által láthatatlanul Haneke és a thriller
• Baski Sándor: A burzsoázia fantomja Happy end
JEANNE MOREAU
• Bikácsy Gergely: Tükröm, tükröm Jeanne Moreau (1928-2017)
MAGYAR MŰHELY
• Erdélyi Z. Ágnes: „A titkoktól szabadulni kell” Beszélgetés Mészáros Mártával
• Kolozsi László: Budapest Confidental Beszélgetés Gárdos Évával
• Bilsiczky Balázs: Amíg világ a világ Beszélgetés Buvári Tamással
MAKK KÁROLY
• Gelencsér Gábor: Keretjáték Makk modernizmusa
KÖNYV
• Varga Zoltán: Hegeltől a texasi láncfűrészesig Király Jenő: A mai film szimbolikája
PANORÁMA
• Lénárt András: Autonóm kamerával Hispániában A mai katalán film
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: A megoldás: empátia CineFest – Miskolc
FILM / REGÉNY
• Kolozsi László: Fagypont alatt Jo Nesbø: Hóember
• Sepsi László: Hidegítés Hóember
KRITIKA
• Jankovics Márton: A történelem fekete doboza Aurora Borealis – Északi fény
• Bilsiczky Balázs: Az újrakezdés lehetőségei Szeretföld
• Nevelős Zoltán: A pokol kapuja Megtorlás
• Ádám Péter: A zseni árnyékában Rodin
MOZI
• Baski Sándor: Rögtönzött szerelem
• Huber Zoltán: Suburbicon
• Benke Attila: HHhH – Himmler agyát Heydrichnek hívják
• Kovács Kata: Salamon király kalandjai
• Roboz Gábor: Hét nővér
• Barkóczi Janka: Vakrandim az élettel
• Kránicz Bence: Egyenesen át
• Rusznyák Csaba: Boldog halálnapot!
• Fekete Tamás: Dzsungel
• Andorka György: Űrvihar
• Vajda Judit: Madame
• Varró Attila: 120 dobbanás percenként
DVD
• Gelencsér Gábor: Valahol Európában
• Pápai Zsolt: Öt könnyű darab
• Kránicz Bence: Batman és Harley Quinn
• Kovács Patrik: Tagadás
• Pápai Zsolt: Közöttünk az űr
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: PAPÍRMOZI

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Rocketman

Pethő Réka

Rocketman, brit, 2019. Rendezte: Dexter Fletcher. Írta: Lee Hall. Kép: George Richmond. Zene: Matthew Margeson. Szereplők: Taron Egerton (Elton), Jamie Bell (Bernie), Richard Madden (John), Bryce Dallas Howard (Sheila), Gemma Jones (Ivy). Gyártó: Marv Films / New Republic Pictures. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Feliratos. 121 perc.

 

Elton Johnnak nem volt boldog gyerekkora, ám az élete akkor csúszott végképp félre, amikor kiderült, van tehetsége a zenéhez – nagyjából ez a tanulsága Dexter Fletcher életrajzi musicaljének, ami nincs híján a drámaian túlnyújtott jeleneteknek, ugyanakkor nélkülöz minden valódi lélekrajzot.A fél évvel korábban bemutatott Bohém rapszódia apropóján adja magát az összehasonlítás, ám amíg Freddie Mercury esetében azt az illúziót kapjuk, hogy megtudunk valamit a zenészről, addig a Rocketman egy olyan Elton John musical, amelynek történetesen Elton John a főszereplője, bár ennek a sztori szempontjából szinte nincs jelentősége. A rendező korábbi alkotásában (Sunshine on Leith) – amely a The Proclaimers dalaira épített jukebox musical – még működött a műfaji logika: a slágerek ténylegesen narratív szerepet töltenek be a cselekményben. Ezzel szemben a Rocketman elbeszélésmódja, ahol Elton dalban mondja el saját életét (olyan szövegeken keresztül, amelyeket egyébként nem ő írt), inkább elidegenítő. Gyorsan változó színpadi öltözékeken keresztül érzékeljük az idő múlását, és bár az énekest megformáló Taron Egertonnak nagyon jól állnak a különböző extravagáns jelmezek, vázlatos figurája inkább némafilmes komédiásként jelenik meg a vásznon, aki pusztán a mimikáján keresztül szenved.

A gyorsan világsztárrá váló Elton megcsalás és szeretetlenség áldozata, amit alkohollal és drogokkal próbál elviselni, amíg egy ponton úgy nem dönt, kiszáll. Hogy eközben mit jelentett neki a zenélés, a koncertek? Fejlődött-e művészileg? Erről nem esik szó. A záró feliratokból kiderül, hogy végül megtalálta a szerelmet – úgy tűnik, boldogságára –, ami egyben a koncertezéstől való visszavonulást is jelentette számára. Mintha csak a film azt üzenné: szégyellje magát mindenki, aki valaha Elton John-koncertre ment, mert ezzel hozzájárult az énekes gyötrelmeihez.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/07 55-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14171