KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
   2017/november
MAKK KÁROLY
• Szekfü András: „Nem éreztem cinizmust” Beszélgetés Makk Károllyal (1971)
A JÖVŐ ÁRNYÉKÁBAN
• Parragh Ádám: Diszkrét zendülés Az elnyomás allegóriái
• Géczi Zoltán: Rekonstruált csoda Szárnyas fejvadász 2049
• Zalán Márk: Gyógyító határátlépések Denis Villeneuve
A KÉP MESTEREI
• Benke Attila: Egy rousseau-i fényíró Néstor Almendros
HANEKE
• Szabó Ádám: Kamera által láthatatlanul Haneke és a thriller
• Baski Sándor: A burzsoázia fantomja Happy end
JEANNE MOREAU
• Bikácsy Gergely: Tükröm, tükröm Jeanne Moreau (1928-2017)
MAGYAR MŰHELY
• Erdélyi Z. Ágnes: „A titkoktól szabadulni kell” Beszélgetés Mészáros Mártával
• Kolozsi László: Budapest Confidental Beszélgetés Gárdos Évával
• Bilsiczky Balázs: Amíg világ a világ Beszélgetés Buvári Tamással
MAKK KÁROLY
• Gelencsér Gábor: Keretjáték Makk modernizmusa
KÖNYV
• Varga Zoltán: Hegeltől a texasi láncfűrészesig Király Jenő: A mai film szimbolikája
PANORÁMA
• Lénárt András: Autonóm kamerával Hispániában A mai katalán film
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: A megoldás: empátia CineFest – Miskolc
FILM / REGÉNY
• Kolozsi László: Fagypont alatt Jo Nesbø: Hóember
• Sepsi László: Hidegítés Hóember
KRITIKA
• Jankovics Márton: A történelem fekete doboza Aurora Borealis – Északi fény
• Bilsiczky Balázs: Az újrakezdés lehetőségei Szeretföld
• Nevelős Zoltán: A pokol kapuja Megtorlás
• Ádám Péter: A zseni árnyékában Rodin
MOZI
• Baski Sándor: Rögtönzött szerelem
• Huber Zoltán: Suburbicon
• Benke Attila: HHhH – Himmler agyát Heydrichnek hívják
• Kovács Kata: Salamon király kalandjai
• Roboz Gábor: Hét nővér
• Barkóczi Janka: Vakrandim az élettel
• Kránicz Bence: Egyenesen át
• Rusznyák Csaba: Boldog halálnapot!
• Fekete Tamás: Dzsungel
• Andorka György: Űrvihar
• Vajda Judit: Madame
• Varró Attila: 120 dobbanás percenként
DVD
• Gelencsér Gábor: Valahol Európában
• Pápai Zsolt: Öt könnyű darab
• Kránicz Bence: Batman és Harley Quinn
• Kovács Patrik: Tagadás
• Pápai Zsolt: Közöttünk az űr
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: PAPÍRMOZI

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Bosszúvágy

Huber Zoltán

Death Wish – amerikai, 2018. Rendezte: Eli Roth. Írta: Brian Garfield regényéből Joe Carnahan. Kép: Rogier Stoffers. Zene: Ludwig Göransson. Szereplők: Bruce Willis (Kersey), Dean Norris (Raines), Beau Knapp (Knox), Vincent D’Onofrio (Frank), Elisabeth Shue (Lucy). Gyártó: Cave 76 / MGM. Forgalmazó: Fórum Hungary. Szinkronizált. 108 perc.

 

Bár az igazságszolgáltatást önkényesen saját hatáskörébe utaló magányos fehér férfi mítosza a kezdetek óta organikus része az amerikai identitásnak, a lőporos népmese lecsupaszított, fasisztoid elhajlású nagyvárosi variánsa a hetvenes évek zűrzavarának terméke a Piszkos Harry-szériától a Bosszúvágy-filmekig. A Watergate-botrány és az elszabaduló bűnözési hullám csúcsán Paul Kersey 1974-es hadjárata fikciós szorongásoldóként működött. A felesleges szájtépés és politikai kavarás helyett egy átlagember visszavette az irányítást, majd hatékonyan takarította ki a mocskot a városból. A faék egyszerűségű kisember-fantázia persze a mai napig hatásos. A „vita helyett rend” blöffje Trump megválasztásában is fontos szerepet játszott, a fegyveres tisztogatás ma már finoman szólva ellentmondásos és érzékeny téma. Kersey régóta tervezett újjáélesztése sem véletlenül hánykolódott különböző alkotók fiókjaiban, a történetet érvényesen és izgalmasan újramesélni ugyanis korántsem egyszerű feladat. A megbízást végül a Tarantino-istálló hajdani reménysége, Eli Roth vállalta, aki az egykor szintén szebb napokat látott Bruce Willis ajakpréses arcélével próbált új életet lehelni a karakterbe, igen mérsékelt sikerrel. Pedig Roth nem is keresgél rossz helyen, mikor a mélyebb gondolatok és kommentárok helyett az exploitation szellemisége felé indul. A morbid önirónia határáról sajnos azonban mindig visszatáncol, az önfeledt trancsírozás helyett így egy komoly képpel előadott, elnyújtott, kimondottan buta tucatakciót készített. Az idei újrázás ráadásul nemcsak teljesen felesleges, de a tengerentúli forgalmazó is csúnyán mellényúlt vele. Az amerikai fegyverlobbi nedves mozgóképes álmát másfél héttel egy újabb tragikus iskolai lövöldözés után a mozikba küldeni ugyanis pont arról a fájó érzéketlenségről árulkodik, ami a korlátlan fegyvertartás fanatikus híveit is oly gyakran jellemzi.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/04 62-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13642