KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
   2017/november
MAKK KÁROLY
• Szekfü András: „Nem éreztem cinizmust” Beszélgetés Makk Károllyal (1971)
A JÖVŐ ÁRNYÉKÁBAN
• Parragh Ádám: Diszkrét zendülés Az elnyomás allegóriái
• Géczi Zoltán: Rekonstruált csoda Szárnyas fejvadász 2049
• Zalán Márk: Gyógyító határátlépések Denis Villeneuve
A KÉP MESTEREI
• Benke Attila: Egy rousseau-i fényíró Néstor Almendros
HANEKE
• Szabó Ádám: Kamera által láthatatlanul Haneke és a thriller
• Baski Sándor: A burzsoázia fantomja Happy end
JEANNE MOREAU
• Bikácsy Gergely: Tükröm, tükröm Jeanne Moreau (1928-2017)
MAGYAR MŰHELY
• Erdélyi Z. Ágnes: „A titkoktól szabadulni kell” Beszélgetés Mészáros Mártával
• Kolozsi László: Budapest Confidental Beszélgetés Gárdos Évával
• Bilsiczky Balázs: Amíg világ a világ Beszélgetés Buvári Tamással
MAKK KÁROLY
• Gelencsér Gábor: Keretjáték Makk modernizmusa
KÖNYV
• Varga Zoltán: Hegeltől a texasi láncfűrészesig Király Jenő: A mai film szimbolikája
PANORÁMA
• Lénárt András: Autonóm kamerával Hispániában A mai katalán film
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: A megoldás: empátia CineFest – Miskolc
FILM / REGÉNY
• Kolozsi László: Fagypont alatt Jo Nesbø: Hóember
• Sepsi László: Hidegítés Hóember
KRITIKA
• Jankovics Márton: A történelem fekete doboza Aurora Borealis – Északi fény
• Bilsiczky Balázs: Az újrakezdés lehetőségei Szeretföld
• Nevelős Zoltán: A pokol kapuja Megtorlás
• Ádám Péter: A zseni árnyékában Rodin
MOZI
• Baski Sándor: Rögtönzött szerelem
• Huber Zoltán: Suburbicon
• Benke Attila: HHhH – Himmler agyát Heydrichnek hívják
• Kovács Kata: Salamon király kalandjai
• Roboz Gábor: Hét nővér
• Barkóczi Janka: Vakrandim az élettel
• Kránicz Bence: Egyenesen át
• Rusznyák Csaba: Boldog halálnapot!
• Fekete Tamás: Dzsungel
• Andorka György: Űrvihar
• Vajda Judit: Madame
• Varró Attila: 120 dobbanás percenként
DVD
• Gelencsér Gábor: Valahol Európában
• Pápai Zsolt: Öt könnyű darab
• Kránicz Bence: Batman és Harley Quinn
• Kovács Patrik: Tagadás
• Pápai Zsolt: Közöttünk az űr
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: PAPÍRMOZI

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Napok romjai

Schubert Gusztáv

Ha most elárulom, hogy az új Ivory-filmnek egy főkomornyik a hőse, alighanem félrevezetem olvasóimat. Beach, Firsz, Albert... a komornyik szó hallatán mindenféle komikus alakok jutnak az ember eszébe. Okkal, a komornyik, habár cseppet sem mulatságos, de roppant nevetséges. A méltóság, a nemesség puszta látszata. Eleven karikatúra. Feltűnése már maga is a hanyatlás jele. Akkor lesz szükség rá és a merev etikettre, amikor a valódi nemesség már fogyóban. Amikor aztán végleg elenyészik, és az úr megkülönböztethetetlenül hasonlóvá lesz, mint a szolga, újabb mulatság veszi kezdetét. (Nem tudok róla, hogy erre az ötletre építve bárki is megírta volna az arisztokráciát búcsúztató tévedések vígjátékát – itt-ott, például A tizedes és a többiek elején, felvillan ez a gyilkos poén. )

Ivory filmje egy olyan udvarházban, olyan Angliában játszódik, ahonnét kihalnak az arisztokraták. Gyökeresen új helyzet. Ha a lakáj marad a legméltóságosabb, legnemesebb, legtisztább szerzet, akkortól már a világ nevetséges, nem a főkomornyik. Akár azért, mert megpróbál hozzá alkalmazkodni, mint Kabos felkapaszkodott kispolgára Hyppolithoz. Akár azért, mert – mint itt – istenként imádja. Mr. Stevens, a főkomornyik, (Anthony Hopkins) csak visszfénye a kiválóságnak és a becsületnek, de legalább még emlékeztet rá valahogy. Ezért eshet meg, hogy egy pubban kvietált politikusnak nézik. Ezért, hogy egy derék asszony, az új házvezetőnő (Emma Thompson) beleszeret. Mr. Stevens valóban a tökéletesség szobra. De csak szobra, holt gépezet. Óraműlovag, felhúzzák és jár. Méghozzá halálosan pontosan. De csak ezt az egy, belékódolt programot tudja eljátszani. Életét tökéletesen kitölti a feladat, a nemesi udvarház védelme a tisztátalan külvilág állandó ostroma ellen, rendíthetetlen katona, örök vigyázban áll a vártán, ahonnan egy fényesre nem törölt kilincs aljas merényletnek, a helyéről elmozdította váza árulásnak látszik, elesni a megrakott tálcával, pedig maga a harctéri halál. Hol lehet helye ebben a katonás rendben asszonynak, szerelemnek, családnak, politikának, zűrös és piszkos külvilágnak. Ezért, s nem valami romantikus okból reménytelen Kenton kisasszony vágyódása. Akár Casanova, egy bábut szeret.

A Napok romjai tragikomikus románc. Kérdés csak az, tudjuk-e, akarjuk-e annak látni. A filmet csordultig átitat] dk a nemes illatok, az édes ízek, szemünket az angol lankák bársonypázsitja pihenteti, a tegnapi nap maradéka még mindig többnek látszik, mint amire akár a legbőkezűbb holnaptól számíthatunk. Bizony, mi is benne vagyunk a tragikomédiában.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/04 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1127