KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
   2017/november
MAKK KÁROLY
• Szekfü András: „Nem éreztem cinizmust” Beszélgetés Makk Károllyal (1971)
A JÖVŐ ÁRNYÉKÁBAN
• Parragh Ádám: Diszkrét zendülés Az elnyomás allegóriái
• Géczi Zoltán: Rekonstruált csoda Szárnyas fejvadász 2049
• Zalán Márk: Gyógyító határátlépések Denis Villeneuve
A KÉP MESTEREI
• Benke Attila: Egy rousseau-i fényíró Néstor Almendros
HANEKE
• Szabó Ádám: Kamera által láthatatlanul Haneke és a thriller
• Baski Sándor: A burzsoázia fantomja Happy end
JEANNE MOREAU
• Bikácsy Gergely: Tükröm, tükröm Jeanne Moreau (1928-2017)
MAGYAR MŰHELY
• Erdélyi Z. Ágnes: „A titkoktól szabadulni kell” Beszélgetés Mészáros Mártával
• Kolozsi László: Budapest Confidental Beszélgetés Gárdos Évával
• Bilsiczky Balázs: Amíg világ a világ Beszélgetés Buvári Tamással
MAKK KÁROLY
• Gelencsér Gábor: Keretjáték Makk modernizmusa
KÖNYV
• Varga Zoltán: Hegeltől a texasi láncfűrészesig Király Jenő: A mai film szimbolikája
PANORÁMA
• Lénárt András: Autonóm kamerával Hispániában A mai katalán film
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: A megoldás: empátia CineFest – Miskolc
FILM / REGÉNY
• Kolozsi László: Fagypont alatt Jo Nesbø: Hóember
• Sepsi László: Hidegítés Hóember
KRITIKA
• Jankovics Márton: A történelem fekete doboza Aurora Borealis – Északi fény
• Bilsiczky Balázs: Az újrakezdés lehetőségei Szeretföld
• Nevelős Zoltán: A pokol kapuja Megtorlás
• Ádám Péter: A zseni árnyékában Rodin
MOZI
• Baski Sándor: Rögtönzött szerelem
• Huber Zoltán: Suburbicon
• Benke Attila: HHhH – Himmler agyát Heydrichnek hívják
• Kovács Kata: Salamon király kalandjai
• Roboz Gábor: Hét nővér
• Barkóczi Janka: Vakrandim az élettel
• Kránicz Bence: Egyenesen át
• Rusznyák Csaba: Boldog halálnapot!
• Fekete Tamás: Dzsungel
• Andorka György: Űrvihar
• Vajda Judit: Madame
• Varró Attila: 120 dobbanás percenként
DVD
• Gelencsér Gábor: Valahol Európában
• Pápai Zsolt: Öt könnyű darab
• Kránicz Bence: Batman és Harley Quinn
• Kovács Patrik: Tagadás
• Pápai Zsolt: Közöttünk az űr
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: PAPÍRMOZI

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Babycall

Sepsi László

Babycall – norvég, 2011. Rendezte és írta: Pål Sletaune. Kép: John Andreas Andersen. Zene: Fernando Vélazquez. Szereplők: Noomi Rapace (Anna), Kristoffer Joner (Helge), Vetle Qvenild Werring (Anders), Stig Amdam (Ole). Gyártó: 4 ½ Film / Pandora Filmproduktion. Forgalmazó: Cirko Film Kft. Feliratos. 96 perc. 

Hatévnyi hiátus után Pål Sletaune A szomszéd feminin párdarabjával tért vissza: a bűnügyi fekete komédiákkal (Ponyvalevél, Most megfogtál!) indult norvég rendező 2005-ös kamarathrillerében az ízes skandináv szociohumort felváltotta a szürreálba hajló pszichohorror, a Babycall pedig ezt az irányvonalat folytatja, immár a groteszk tébolyspirált is steril szorongáshullámokra cserélve. Szakítás utáni szív- és agybajokkal küszködő fiatalember helyett ezúttal egy erőszakos férj elől rejtőző megviselt családanya és kisfia zárják magukra az ajtót egy Oslo legszélén álló panelházban, ahol a kellőképpen lerobbant asszonynak (A tetovált lányból ismerős Noomi Rapace újabb remek alakítása) elég néhány recsegős hangfoszlány a címbeli babamonitorból, hogy végképp elszakadjon a cérna.

Sletaune a skandináv thrillerek bejáratott stíluselemeivel és motívumaival zsonglőrködik – nők bántalmazása, családon belüli erőszak és egy banálisan bizarr szerelmi szál a jóléti társadalom perifériáján –, miközben A szomszédhoz képest több hangsúlyt fektet a jellegzetes kolorlokál kihasználására, ezáltal visszaköltöztetve hőseit a pályaindító Ponyvalevél panelnyomorának szomszédságába. A Babycall a minimalista skandináv szociodrámák komótos ritmusában vonszolja végig hősnőjét a szorongásból fakadó leépülés stációin (lásd még ugyanezt az ívet a szintén idén mozikba került A folyosóban), de főképp az olcsó csavarra épülő csattanónak köszönhetően Sletaune filmje mégsem lesz több egy sokadik hatás alatt álló nő biztos rutinnal felskiccelt portréjánál. Bár a panelrengetegben felbukkanó szellemgyerekek csak hellyel-közzel kihasznált motívuma izgalmas variációs potenciállal bír, mellyel a Babycall túlléphetett volna az Iszonyat által kijelölt kereteken, ám minden jel szerint Sletaune sem szívesen merészkedik a komfortzóna határain kívülre.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/09 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11225